Versek, idézetek...

Sz.Szonja

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha megkérdeznél!!


Ha megkérdeznél
Azt mondanám: téged szeretlek.
Ahogy begombolod a kabátom és vitatkozol velem,
Ahogy a nyakamba bújsz és a könnyeid végigfolynak mellemen,
Mert szeretsz.

Ha megkérdeznél
Azt mondanám: a kezedet szeretem.
A tenyereden állva ha szédülök hirtelen,
Markod bezárul, vonásaidba ágyazva alszom védtelen,
Mert megóvsz.

Ha megkérdeznéd
Azt mondanám: a szemedet figyelem.
Ahogy arcom elsuhan benne egy szombat reggelen,
Ahogy fáradtan lecsukódik a világ minden éjjelen,
Mert benne élsz.

Ha megkérdeznéd
Azt mondanám: túl bonyolult nekem.
A hangodba bújva, ha egy pillanatnyi csend terem,
Megnyugszom, nem akarok más ember lenni
Mert benned élhetek.

Ha megkérdeznéd
Azt mondanám: nem kérdezel sosem.
Mert szeretsz - ahogyan én szeretlek,
Mert megóvsz - ahogy én is óvlak,
Mert hiszel bennem -ahogy még én sem hiszek.



Nem tudom, hogy kinek a verse, ezen az oldalon találtam:

http://forum.supergamez.hu/listazas.php3?a...l&id=1078417219
 

Pufi

Állandó Tag
Állandó Tag
Térdre, magyar !

Ezt a primitiv gyülölkögést remélem elrettentQ példának tetted ide. :iszunk
 

Pufi

Állandó Tag
Állandó Tag
Térdre, magyar !

Ezt a primitiv gyülölkögést remélem elrettentQ példának tetted ide. :iszunk
 

lyvian

Állandó Tag
Állandó Tag
Gál Éva Emese
Örökölt csend

Tested: idő szántóföldje, tavasz illatú föld,
fények útvesztője mindegyik barázda,
s fönt, a homlok forró lombjain
átsüt a kék, a végtelen.
Engedd,
hogy a körülkerített nappalokból
bár annyi maradjon szabad,
amennyit rábíz a képzeletre
a körülhatárolt értelem.

Fáj a csendnek, ha éles penge
gyanánt metszi ketté a szó,
mert van csend ami legyőzhetetlen,
van csend, ami kimondható,
van csend, ami olyan hatalmas,
mint az egész bolygó világ,
és van csend, amit viselned kell,
mint örökölt egyenruhát.

Állunk a csendben, várunk csendben,
Ahol ennyi vágy együtt hallgat,
ott a csend nem kimondhatatlan,
és rejteni
már nem lehet hatalmad.
 

lyvian

Állandó Tag
Állandó Tag
Gál Éva Emese
Örökölt csend

Tested: idő szántóföldje, tavasz illatú föld,
fények útvesztője mindegyik barázda,
s fönt, a homlok forró lombjain
átsüt a kék, a végtelen.
Engedd,
hogy a körülkerített nappalokból
bár annyi maradjon szabad,
amennyit rábíz a képzeletre
a körülhatárolt értelem.

Fáj a csendnek, ha éles penge
gyanánt metszi ketté a szó,
mert van csend ami legyőzhetetlen,
van csend, ami kimondható,
van csend, ami olyan hatalmas,
mint az egész bolygó világ,
és van csend, amit viselned kell,
mint örökölt egyenruhát.

Állunk a csendben, várunk csendben,
Ahol ennyi vágy együtt hallgat,
ott a csend nem kimondhatatlan,
és rejteni
már nem lehet hatalmad.
 
C

csocsike

Vendég
Bízzon bennünk, Joe bácsi!

Az öreg Joe bácsi ott feküdt a kórtermében, és mit sem sejtett abból, ami hamarosan bekövetkezik. Pár napja érkezetett egyszerű panaszokkal, de bent tartották megfigyelés céljából pár napra. Ez nem nagyon tetszett neki, de hát ebben a világban az orvos az úr...

Két nappal később, korán reggel nővérek jöttek be hozzá a kórterembe, és közölték vele; eljött az idő, hogy megkezdjék a műtétet. Joe bácsi értetlenül állt, és alig tudott megszólalni a megdöbbenéstől.
- Milyen műtétre visznek engem?
- Jajj, Joe bácsi! Ne csinálja már. Hát az agyműtétre amiért ide befeküdt hozzánk. - mondta neki a nővér.
- Miről beszél? Nekem nincs semmi bajom az agyammal, az én fejem teljesen rendben van. Itt már azt is megműtik, aki egészséges? Milyen hely ez? - fakadt ki értetlenül Joe bácsi.
- Ne vitatkozzon velem Joe bácsi. A kórlapájára rá van írva, hogy a maga koponyáját fel kell nyitni, különben belehalhat a betegségébe.
- Felnyitni a koponyámat? Na ne szórakozzon velem. Ugye ez most csak valami rossz tréfa?
A nővérek nem is válaszoltak, csak elkezdték Joe bácsit felöltöztetni a steril ruhába, aki ekkor döbbent rá, hogy ez nem csak egy rossz tréfa. Ez halálosan komoly, és most az - amúgy egészséges - fejét fűrész alá viszik.
- Álljanak meg! Nekem nincs semmi bajom, engem nem fognak megműteni. Én csak egyszerű panaszokkal érkeztem ide, nyilván valami félreértés történt. Nem hagyom, hogy megöljenek, mert valaki szarul végzi a munkáját!
És Joe bácsi vadul tiltakozni kezdett, és már fizikailag is határozottan védekezett. Az egyik nővér ekkor elszaladt, hogy hívjon egy orvos, mert ez így nem fog menni. Az orvos, tudván Joe bácsi tiltakozásáról, egy lónak való adag nyugtatóval tért vissza, és elhatározta, hogy ha kell, használja is a fegyverét. Amikor betoppant a kórterembe, Joe bácsi épp a veterán katonákat meghazudtoló állóharcot folytatott az életére törő nővérekkel.
- Elég legyen! - kiáltotta el magát az orvos, majd nyugodtabban folytatta - Mi a probléma Joe bácsi? Talán nem akar élni?
- Dehogynem! Nagyon is élni akarok. Ezek a nővérek azt állítják, fel kell nyitni a koponyámat, mint holmi konzervdobozt, mikor nekem nincs is semmi bajom. Hogyne akarnék élni. Maguk nem akarják, hogy éljek...
- Joe bácsi! Magának nagyon komoly betegsége van, és ha nem műtjük meg, biztosan meghal pár napon belül...
- Ne szórakozzon itt velem. Enyhe rosszulléttel jöttem be ide, és csak megfigyelésre tartottak bent. Nincs nekem semmi komoly betegségem, ez csak valami tévedés lehet. Menjen, és vizsgálja ki az ügyet, mielőtt megöl! Nem fogom hagyni, hogy megműtsenek. Nekem vannak jogaim is, tudja?
- Ebben az ügyben magának semmi joga nincsen! - mondta keményen az orvos, majd folytatta - ez életmentő műtét, és nincs joga felülbírálni az orvosok döntését. Ha azt mondták, magát meg kell műteni, vagy meghal, akkor meg is fogjuk műteni. Ehhez akár rendőr segítségét is igénybe vehetjük...
- Csodálatos egy rendszer ez, mondhatom. De miért nem hajlandó megérteni, hogy nekem semmi bajom? Foglalkozzanak azokkal, akik tényleg betegek, és hagyjanak engem békén. Nekem semmi bajom! Ne akarjanak megölni!
Ezt szegény Joe bácsi már olyan elkeseredetten mondtha, hogy az orovos szíve megesett rajta, és nem nyugtatózta tele. Sőt, még a hangnemen is változtatott, hiszen ő is csak egy érző ember...
- Kedves Joe bácsi. Nyilván azért van ez így, mert magának a fejében van a betegség, és nyilván befolyásolja az ítélőképességét. Higyje el, ha az orvosok azt mondták; magát műteni kell, akkor az úgy is van. Talán maga elfelejtette, vagy a nincs teljesen tudatánál, de kérem ne vitatkozzon. Hiszen itt mindenki csak jót akar magának. Azért vagyunk, hogy megmentsük az életét. Kérem... bízzon bennünk.
- Hát, ha maga mondja. Most teljesen összezavarat. Lehet, hogy tényleg bolond vagyok?

Fél órával később Joe bácsi már az altatóorvos kifinomult szakértelmének köszönhetően úgy aludt, mint akit tarkón vágtak. Ott feküdt a műtőasztalon zöld lepellel letakarva, és várta, hogy a csontfűrész a koponyájába hatolva léket vágjon azon, és utat engedjen az évszázad talán egyik legnagyobb orvosi tévedésének...

A műtét véget ért, és Joe bácsi minden paramétere arra utalt, hogy sikeres volt. Visszavitték a kórterembe, ahol pár óra múlva ébredezni kezd majd. Legalábbis így kéne lennie, de nem ez történt. Joe bácsi sajnos nem tudhatta meg sohasem, hogy milyen sikeres volt a műtét, mert pár órával később örök álomra szenderült.

Ezt követően nagy felbolydulás lett úrrá a kórházon, ugyanis hamarosan kiderült, hogy Joe bácsi nem volt teljesen hülye. Ő tudott valamit, de nem hittek. Kiderült, hogy őt valóban nem kellett volna megműteni, s halálát kizárólag ennek a cseppet sem elhanyagolható orvosi tévedésnek köszönheti. Valaki nagyot tévedett itt, és ez hamarosan ki is fog derülni. De vajon ki vigye el a balhét? Hogyan magyarázzuk ezt meg? Teljes volt a káosz, és mint ahogy az lenni szokott, az ügy hamar kiszivárgott, és a sajtó, a média botrányt szimatolt. Napokig erről szóltak a műsorok mindenhol, de ez már Joe bácsin nem segíthetett. Hiába vizsgálják ki az ügyet, Joe bácsit az már nem hozza vissza... Joe bácsi ettől már nem lesz boldogabb...

De a felmerülő kérdés jogos... vajon hány Joe bácsi van a világon?...
 
C

csocsike

Vendég
Bízzon bennünk, Joe bácsi!

Az öreg Joe bácsi ott feküdt a kórtermében, és mit sem sejtett abból, ami hamarosan bekövetkezik. Pár napja érkezetett egyszerű panaszokkal, de bent tartották megfigyelés céljából pár napra. Ez nem nagyon tetszett neki, de hát ebben a világban az orvos az úr...

Két nappal később, korán reggel nővérek jöttek be hozzá a kórterembe, és közölték vele; eljött az idő, hogy megkezdjék a műtétet. Joe bácsi értetlenül állt, és alig tudott megszólalni a megdöbbenéstől.
- Milyen műtétre visznek engem?
- Jajj, Joe bácsi! Ne csinálja már. Hát az agyműtétre amiért ide befeküdt hozzánk. - mondta neki a nővér.
- Miről beszél? Nekem nincs semmi bajom az agyammal, az én fejem teljesen rendben van. Itt már azt is megműtik, aki egészséges? Milyen hely ez? - fakadt ki értetlenül Joe bácsi.
- Ne vitatkozzon velem Joe bácsi. A kórlapájára rá van írva, hogy a maga koponyáját fel kell nyitni, különben belehalhat a betegségébe.
- Felnyitni a koponyámat? Na ne szórakozzon velem. Ugye ez most csak valami rossz tréfa?
A nővérek nem is válaszoltak, csak elkezdték Joe bácsit felöltöztetni a steril ruhába, aki ekkor döbbent rá, hogy ez nem csak egy rossz tréfa. Ez halálosan komoly, és most az - amúgy egészséges - fejét fűrész alá viszik.
- Álljanak meg! Nekem nincs semmi bajom, engem nem fognak megműteni. Én csak egyszerű panaszokkal érkeztem ide, nyilván valami félreértés történt. Nem hagyom, hogy megöljenek, mert valaki szarul végzi a munkáját!
És Joe bácsi vadul tiltakozni kezdett, és már fizikailag is határozottan védekezett. Az egyik nővér ekkor elszaladt, hogy hívjon egy orvos, mert ez így nem fog menni. Az orvos, tudván Joe bácsi tiltakozásáról, egy lónak való adag nyugtatóval tért vissza, és elhatározta, hogy ha kell, használja is a fegyverét. Amikor betoppant a kórterembe, Joe bácsi épp a veterán katonákat meghazudtoló állóharcot folytatott az életére törő nővérekkel.
- Elég legyen! - kiáltotta el magát az orvos, majd nyugodtabban folytatta - Mi a probléma Joe bácsi? Talán nem akar élni?
- Dehogynem! Nagyon is élni akarok. Ezek a nővérek azt állítják, fel kell nyitni a koponyámat, mint holmi konzervdobozt, mikor nekem nincs is semmi bajom. Hogyne akarnék élni. Maguk nem akarják, hogy éljek...
- Joe bácsi! Magának nagyon komoly betegsége van, és ha nem műtjük meg, biztosan meghal pár napon belül...
- Ne szórakozzon itt velem. Enyhe rosszulléttel jöttem be ide, és csak megfigyelésre tartottak bent. Nincs nekem semmi komoly betegségem, ez csak valami tévedés lehet. Menjen, és vizsgálja ki az ügyet, mielőtt megöl! Nem fogom hagyni, hogy megműtsenek. Nekem vannak jogaim is, tudja?
- Ebben az ügyben magának semmi joga nincsen! - mondta keményen az orvos, majd folytatta - ez életmentő műtét, és nincs joga felülbírálni az orvosok döntését. Ha azt mondták, magát meg kell műteni, vagy meghal, akkor meg is fogjuk műteni. Ehhez akár rendőr segítségét is igénybe vehetjük...
- Csodálatos egy rendszer ez, mondhatom. De miért nem hajlandó megérteni, hogy nekem semmi bajom? Foglalkozzanak azokkal, akik tényleg betegek, és hagyjanak engem békén. Nekem semmi bajom! Ne akarjanak megölni!
Ezt szegény Joe bácsi már olyan elkeseredetten mondtha, hogy az orovos szíve megesett rajta, és nem nyugtatózta tele. Sőt, még a hangnemen is változtatott, hiszen ő is csak egy érző ember...
- Kedves Joe bácsi. Nyilván azért van ez így, mert magának a fejében van a betegség, és nyilván befolyásolja az ítélőképességét. Higyje el, ha az orvosok azt mondták; magát műteni kell, akkor az úgy is van. Talán maga elfelejtette, vagy a nincs teljesen tudatánál, de kérem ne vitatkozzon. Hiszen itt mindenki csak jót akar magának. Azért vagyunk, hogy megmentsük az életét. Kérem... bízzon bennünk.
- Hát, ha maga mondja. Most teljesen összezavarat. Lehet, hogy tényleg bolond vagyok?

Fél órával később Joe bácsi már az altatóorvos kifinomult szakértelmének köszönhetően úgy aludt, mint akit tarkón vágtak. Ott feküdt a műtőasztalon zöld lepellel letakarva, és várta, hogy a csontfűrész a koponyájába hatolva léket vágjon azon, és utat engedjen az évszázad talán egyik legnagyobb orvosi tévedésének...

A műtét véget ért, és Joe bácsi minden paramétere arra utalt, hogy sikeres volt. Visszavitték a kórterembe, ahol pár óra múlva ébredezni kezd majd. Legalábbis így kéne lennie, de nem ez történt. Joe bácsi sajnos nem tudhatta meg sohasem, hogy milyen sikeres volt a műtét, mert pár órával később örök álomra szenderült.

Ezt követően nagy felbolydulás lett úrrá a kórházon, ugyanis hamarosan kiderült, hogy Joe bácsi nem volt teljesen hülye. Ő tudott valamit, de nem hittek. Kiderült, hogy őt valóban nem kellett volna megműteni, s halálát kizárólag ennek a cseppet sem elhanyagolható orvosi tévedésnek köszönheti. Valaki nagyot tévedett itt, és ez hamarosan ki is fog derülni. De vajon ki vigye el a balhét? Hogyan magyarázzuk ezt meg? Teljes volt a káosz, és mint ahogy az lenni szokott, az ügy hamar kiszivárgott, és a sajtó, a média botrányt szimatolt. Napokig erről szóltak a műsorok mindenhol, de ez már Joe bácsin nem segíthetett. Hiába vizsgálják ki az ügyet, Joe bácsit az már nem hozza vissza... Joe bácsi ettől már nem lesz boldogabb...

De a felmerülő kérdés jogos... vajon hány Joe bácsi van a világon?...
 

lyvian

Állandó Tag
Állandó Tag
Erich Kästner
Az elalvás dicsérete

Nyújtózol, ásítsz s eloltod a lámpát.
Csak az utcáról szűrődik be fény.
Lefekszel. De az alvás csak remény.
Hallod a szomszéd lépte-koppanását,
most jött haza és egy hölggyel beszél.

Szemed körül szikraeső zsibong.
Hát mit tehetnél? Szemhéjad lezárod.
Felötlik egy-két gondod, tartozásod.
A szomszédban egy kis cipő csikorg.
Papucsa nincs? Ezek a mai lányok!

Fejed becézi párnák tiszta hűse,
és ajkad a homályba mosolyog.
Fáradtnak lenni: Milyen szép dolog
és aludni s nem tudni semmiről se!
A gond, e vén eb, most ő sem morog.

Milyen vidám a szomszédban az úr.
Nevet és mintha ok nélkül nevetne.
Pillád nyitod, és csöndesen ejted le
s alatta a világ lealkonyul!
Jóéjt kívánsz magadnak ten-nevedbe.

Hát így. S szeretnéd, ha jönne az álom,
S ki ágyadba telepszik csiga-testtel:
csak a szürke rém ne jönne ez egyszer!
Álom, de könnyű suhanású szárnyon,
mert torkig vagy már a kísértetekkel.

Egyszer gyerek voltál, igaz se tán.
„Tiszta vagyok” – rajongtad fel az égre.
Ma, fáradt kezed szívedre téve,
mit is vallhatnál szívből, igazán?
Százháromig számolsz. S elalszol végre.
 

lyvian

Állandó Tag
Állandó Tag
Erich Kästner
Az elalvás dicsérete

Nyújtózol, ásítsz s eloltod a lámpát.
Csak az utcáról szűrődik be fény.
Lefekszel. De az alvás csak remény.
Hallod a szomszéd lépte-koppanását,
most jött haza és egy hölggyel beszél.

Szemed körül szikraeső zsibong.
Hát mit tehetnél? Szemhéjad lezárod.
Felötlik egy-két gondod, tartozásod.
A szomszédban egy kis cipő csikorg.
Papucsa nincs? Ezek a mai lányok!

Fejed becézi párnák tiszta hűse,
és ajkad a homályba mosolyog.
Fáradtnak lenni: Milyen szép dolog
és aludni s nem tudni semmiről se!
A gond, e vén eb, most ő sem morog.

Milyen vidám a szomszédban az úr.
Nevet és mintha ok nélkül nevetne.
Pillád nyitod, és csöndesen ejted le
s alatta a világ lealkonyul!
Jóéjt kívánsz magadnak ten-nevedbe.

Hát így. S szeretnéd, ha jönne az álom,
S ki ágyadba telepszik csiga-testtel:
csak a szürke rém ne jönne ez egyszer!
Álom, de könnyű suhanású szárnyon,
mert torkig vagy már a kísértetekkel.

Egyszer gyerek voltál, igaz se tán.
„Tiszta vagyok” – rajongtad fel az égre.
Ma, fáradt kezed szívedre téve,
mit is vallhatnál szívből, igazán?
Százháromig számolsz. S elalszol végre.
 

lyvian

Állandó Tag
Állandó Tag
Lászlóffy Aladár

JÉGVIRÁGOK

A karosszék után egy négyzet,
mint csatatéri tisztás, végzet,
a nyílt terep után a dombok,
bevetett ágy, párnáin gombok,
aztán ott elöl ég: az ablak
tiltó jeleivel a fagynak,
s a pára, rajta túl a kertek.
Úristen, mibe is kevertek!

Az ablakig szalad. De látod
a fák közt folytatott világod.
Jól látható: a kinti, benti
a kimért színteret jelenti.
Csak időben nem végtelenség.
Hogy most unalmasak az esték?
Mi lesz még ebben a szobában,
mi jön, ha én végleg megálltam?
Mi lesz, mikor majd áll az óra
s a sírásod se bírja szóra!

Egy világ süt a kerten át rám.
És engem éltetett e látvány.
... A párán túl igazi ablak.
Megnyugtató: e fák közt hagylak.
 

lyvian

Állandó Tag
Állandó Tag
Lászlóffy Aladár

JÉGVIRÁGOK

A karosszék után egy négyzet,
mint csatatéri tisztás, végzet,
a nyílt terep után a dombok,
bevetett ágy, párnáin gombok,
aztán ott elöl ég: az ablak
tiltó jeleivel a fagynak,
s a pára, rajta túl a kertek.
Úristen, mibe is kevertek!

Az ablakig szalad. De látod
a fák közt folytatott világod.
Jól látható: a kinti, benti
a kimért színteret jelenti.
Csak időben nem végtelenség.
Hogy most unalmasak az esték?
Mi lesz még ebben a szobában,
mi jön, ha én végleg megálltam?
Mi lesz, mikor majd áll az óra
s a sírásod se bírja szóra!

Egy világ süt a kerten át rám.
És engem éltetett e látvány.
... A párán túl igazi ablak.
Megnyugtató: e fák közt hagylak.
 

lyvian

Állandó Tag
Állandó Tag
Várnai Zseni:

CSODÁK CSODÁJA

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.


A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.


Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rámragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.


Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rámragyog, s ölel az illatár!


Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés… tavasz!
 

lyvian

Állandó Tag
Állandó Tag
Várnai Zseni:

CSODÁK CSODÁJA

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.


A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.


Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rámragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.


Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rámragyog, s ölel az illatár!


Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés… tavasz!
 

lyvian

Állandó Tag
Állandó Tag
Szilágyi Domokos
Tavasz

Zöldülni tanul a fű,
nő, növekszik egyre, nézd!
S mit csinál a napsugár?
Tanulja a napsütést.


Bólogat a hóvirág,
szél tanítja rá - na nézd!
Hát a szagos ibolya?
Tanulja a kékülést.


Hazaszáll a fecskepár,
a szúnyogoknak hada, nézd!
még csak zirrenni se mer,
tanulja a remegést.


Zörögni is elfelejt
erdő alján a haraszt,
némán figyel: a világ
most tanulja a tavaszt.
 

lyvian

Állandó Tag
Állandó Tag
Szilágyi Domokos
Tavasz

Zöldülni tanul a fű,
nő, növekszik egyre, nézd!
S mit csinál a napsugár?
Tanulja a napsütést.


Bólogat a hóvirág,
szél tanítja rá - na nézd!
Hát a szagos ibolya?
Tanulja a kékülést.


Hazaszáll a fecskepár,
a szúnyogoknak hada, nézd!
még csak zirrenni se mer,
tanulja a remegést.


Zörögni is elfelejt
erdő alján a haraszt,
némán figyel: a világ
most tanulja a tavaszt.
 

lyvian

Állandó Tag
Állandó Tag
Dsida Jenő
A TÓ TAVASZI ÉNEKE

Be jó is volt,
míg jég födött:
csend jég alatt
és jég fölött,
nagy hallgatás volt
mindenütt -
Ma minden kis nesz
szíven üt.


Hó- s jégtakarta
volt a part
és engem is
nagy jég takart,
vastag, páncélos,
szürke jég,
közömbös, mint a
téli ég.


Nem bántott semmi
bántalom,
nem ártott semmi
ártalom
A szél a jégen
elszaladt,
nem borzolt fel
a jég alatt.


A kő a jégen
fennakadt,
nem ütött meg
a jég alatt.
Áldott, kit ily
nagy csend födött,
csend jég alatt
és jég fölött.


Elment a jég
jaj, mindenütt
s ma minden kis zaj
szíven üt -
vagyok mezítlen
kék elem
és testem-lelkem
védtelen.


Belémtekint
a cipruság,
borzol a szél,
szomoruság,
a nap is bennem
sistereg,
kővel dobál
a kisgyerek.


Ma minden bennem
él, mulat,
a pillanat,
a hangulat
s akár hiszik,
vagy nem hiszik,
minden madár
belémiszik.


Fáj az eső,
a szép idő,
a surranó
szitakötő,
minden zavar
és fölkavar
és minden csupa
zűrzavar.


Ha csillagoktól
csillogok,
vagy elbujtak
a csillagok,
egyszerre fáj már
estetájt
minden, mi sok-sok
este fájt.


Ó, emberek,
nem alhatok!
Fájdalmam a
fájdalmatok,
itt tükrözik
keresztetek,
és borzadok
és reszketek.
 
Oldal tetejére