Falak:
Lelkében sziklafalak tornyosulnak.Kőfalak,amik lassan-lassan magasba nyúltak.A múlt nehéz köveiből emelkedett fallá,sziklákból s sárból:óriássá.Megvédeni önmagát.Néha virágok vették körbe,belenézhetett az éltető patak tiszta tükröző vizébe.Aztán nagy vihar dúlt.Mindenre megint kőzápor zúdult.Egy-egy kő,egy-egy kis halált jelentett.A virágot,patakot mind magába temetve.Hiába ápolta,gondozta és dédelgette a kertet.Miért mindez?
Sosem értette.Jobb lesz majd,remélte.A patakban már csak könnyek csordogáltak,valamire várva,tán egy szebb világra.Új virágra,rózsára és tán tulipánra.A tavaszra áhítozva,arra hogy minden új lesz.S zöld levelek szépet s jót üzenve érkeznek megint majd meg.De hiába várta.Sötét,szürke lett a tavasz is.Mint a kormos sziklafalak lelkében.Az övé volt,de nem ő építette.Hiába minden.S harcosan tépte a fákat a szél leple.S tövistől kicsavarta a gyökereket,s ebben semmi sem zavarta meg.Nem volt semmi erő,mely az átkozott gonosz szelet visszatartsa.Megint a múlt árnyai kísértettek.Újra s újra előjöttek.Lecsaptak és követeltek.Viharfelhők gyülekeztek.Le kéne rombolni a falat,a múlt nehéz köveit összezúzni apró porrá varázsolni,s jó messzire szétszórni,hogy ne tudjon tovább tornyosulni.Hisz a patakból már a könnyek is kiszáradtak...Bástyát kéne építeni,s abba zárni lelkében a múltat...aztán a fények is kigyúlnak...s örömkönnyek patakoznak...talán...jobb lesz...
De vajon miből épült ez a fal? Minden fal épül valamiből. A lelke körül épült fal alkotóelemei amorf, és különböző nagyságú "téglák". Ezek a téglák mind mind egy meg nem beszélt, meg nem oldott problémából készültek. Egyik kicsi másik nagy, sima és rücskös, szögletes, akármilyen. Mindig keresett egy helyet mindegyiknek, ahová épp beleillett a falba. Az alsó sorokban már senki sem tudja milyen tégla van. Talán amikor azokat letette, azt gondolta ha leteszi, elfedi őket a föld. De nem. Attól, hogy valamiről nem veszünk tudomást, nem szűnik meg létezni. Ő viszont makacsul hiszi, hogy a dolgokon egyszerűen túl kell tennünk magunkat. Átlépni rajtuk, mint egy térdig érő falon. Sajnos nem vette észre, hogy a lerakott téglák nem tűnnek el a talajban, azután mire észrevette, átléphető lett a fal. Hát átlépkedett rajta. De lassan eljutott odáig, hogy a téglákat már nyújtózkodva teszi a fal tetejére, és vállrántással azt gondolja, hát ez van. Az új téglára ráfintorodik, majd beépíti a falba. A legtöbb gondolata mostanában azon jár, hogy honnan kéne létrát szerezni?