Ötletek, módszerek tanuláshoz, tanításhoz, neveléshez, alap,- közép-és felsőfokon

csipkebogyo · 2008 Október 20

Nagycsoport vagy első osztály? - Az iskolaérettség<o>

Az iskolaválasztás és az iskolakezdés jelentős esemény, amely változást jelent család és érintett gyermek életében. Két nagy döntést kell meghoznia a kedves szülőknek:

Vajon iskolai életre alkalmas-e a tankötelessé vált gyermekem? Hogyan tudhatom meg, mi a teendő?
Ha igen melyik iskola lesz a legjobb a gyermekem számára?
Az iskolaérettség kérdéséről:
Minden felelős szülőben, óvodapedagógusban felmerülhet a kérdés, vajon iskolaérett-e a gyermeke, óvodása? Meg tud-e majd birkózni azokkal a nehézségekkel, amelyek az iskolában várják? Tud-e majd élni azokkal a lehetőségekkel, amikor ajánlanak számára? Jól fogja-e érezni magát? Az első iskolai évek kudarcai és sikerei jelentősen meghatározzák a gyermekek iskolához, tanuláshoz való viszonyát, sőt még a pályaválasztásuk is hatással lehetnek.<o></o>
<o></o>
Először is fontos, hogy azok az óvodapedagógusok hogyan látják a gyermek fejlődését. Szerencsés esetben az óvónő sokszor 3 évig kíséri a gyermek növekedését, annak fejlődési ütemét. Sok esetben több időt tölt el a gyermekkel, mint maga a család. Előfordulhat, hogy a közösségben betöltött szerepét jobban látja a pedagógus, így érdemes meghallgatni, kikérni a véleményét. Előfordulhat, s a közoktatási törvény lehetőséget biztosít arra, hogy a szülő, s az óvoda megállapodjon abban, hogy a gyermek még egy évet óvodai nevelésben részesüljön. Ez az év kiváló alkalmat nyújt a kisgyermeknek, hogy fejlettebben, s kudarcok nélkül kezdje meg az iskolát.<o></o>
<o></o>
Ha a felmerült kérdésekre a válasz nem egyértelmű, nem egyezik a szülő és az óvoda véleménye, a Nevelési Tanácsadókban lehetőség van arra, hogy megvizsgálják a gyermeket, és tapasztalatainkat megbeszéljék a szülővel.>
Az iskolaérettségi vizsgálatot egyaránt kérheti az óvoda, vagy a szülő.<o>

</o> A vizsgálat során először az óvodai vélemény és a szülőkkel folytatott beszélgetés révén az eddigi fejlődésről kaphatnak képet. Megtudhatják, volt-e valami a gyermek életében, ami nagyobb mértékben befolyásolja fejlődését. A különleges tényezők nem önmagukban bírnak jelentőséggel, hanem azon keresztül, hogy a gyermek alkalmazkodását segítő mechanizmusok mennyire voltak elégségesek a kompenzációra.<o></o>
Ezt követően a gyerekek fejlesztőpedagógus vezetésével egy csoportos vizsgálat következik. Ebből derülhet ki, hogy a társas helyzetben mennyire tudnak a gyerekek a közösségi normákhoz alkalmazkodni, hogyan teljesítenek.<o></o>
Ezután a pszichológus vezette egyéni feladathelyzetben fejeződik be a vizsgálati sor, mely tovább árnyalja a gyermek érzelmi és értelmi érettségéről alkotott képet.<o></o>
A fentiekből az is kiderülhet, hogy szükség van-e további szakvizsgálatokra (pl. logopédusra, fülészre, szemészre). Ha több területen találnak elakadást, akkor a gyermeket – a szülő hozzájárulásával – továbbküldhetik a 3.sz. Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottsághoz, ahol kiegészítő vizsgálatok elvégzésére is lehetőség nyílik, és a beiskolázási döntés ennek alapján fogalmazódik meg.
A vizsgálat végén szakvéleményt adnak, melynek egyik célja az, hogy mind a szülő, az óvoda, mind a választott iskola igazgatóját segítsék a beiskolázási döntés meghozatalában.

Indilwhen · 2008 Október 20

A média hatását ott is erősnek vélem, hogy már nem mondható meg egyértelműen mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás: a média valóban valós képet alkot a gyerekekről, avagy a gyerekek csak a róluk forgalmazott képnek "igyekeznek" megfelelni. Emlékezetes marad számomra egy riport egy 16 éves lánnyal. Cukit mikor megkérdezték, hogy miért is csinálja amit csinál valami ilyesfélét felelt: "Hát minden 16 éves ilyen.... nem?" Értsd ilyen: Valahol ennél a mondatnál jöttem rá, hogy ő komolyan veszi amit csinál és majdnem feldőltem hogy ez nem létezik. A másik döbbenet hogy az egész riport ahelyett, hogy lesekélyesezné egy öt percben mintha maga is azt közvetítette volna a nézők felé: hát minden 16 éves ilyen...elnéző mosollyal: fiatalok. Majdnem rosszul lettem - én ilyen??? Soha! De mi van azzal, akiben nem egészen egyértelmű a "milyen is vagyok én?" kérdésre adott válasz...? És ki tamítja meg a gyerekeket a boldogulás mellett emberségesnrek lenni? Szerencsém volt, engem tanítottak és tanítanak....

b.p. · 2008 Október 20

vtbea írta:
Nem hiszem, hogy az erőszak, az agresszió hátterében az iskolarendszer állna. A család és a média szerepét sokkal elképzelhetőbbnek tarom. Természetesen a túl sok jog és a büntetés hiánya sem elhanyagolható. Én azt tapasztalom néhány osztályban, hogy ezek a gyerekek nemcsak minket, tanárokat utálnak, hanem egymással szemben is gonoszak, kárörvendőek, tisztességtelenek, becstelenek. Pl. Nem adják egymásnak kölcsön a füzetüket, mert úgysem kapják vissza, örülnek, - és ennek hangot is adnak- ha az osztálytársuk egyest kap. A héten az egyik gyerek hashajtót kevert néhány társa innivalójába. Egyetlen rossz szóra egy fiú az órámon nekiugrott a háta mögött ülő gyereknek és ütni kezdte. Ma tesi óra után ismét verekedés volt az öltözőben, a verekedő fiú ellen a múlt héten tett egy másik gyerek anyja feljelentést testi sértés miatt. sőt! egy lánytól rákérdeztem, hogy mi ért van osztályfőnöki figyelmeztetése, és tudjátok, mit felet vigyorogva: " Hát, mert verekedtem!"

Félelmetes!
Kérdezem, hogy hová alakul az emberi hozzáállásuk majd ha felnőttként valódi versenyhelyzetben lesznek. Tarkólövés a konkurrenciának?

Jó azért tudni, hogy a másik oldalon vannak a "jó" középiskolák. Az érettségiző osztályok ballagásán az igazgató 3/4 órán keresztül sorolta, hogy a négy osztályból kik értek el helyezést országos sportversenyen, tanulmányi versenyen, ki tett le két vagy több közép vagy felsőfokú nyelvvizsgát (az egyet nem sorolta fel, öcsikém szerint teljes névsorolvasást kellett volna tartani, mindenki tett legalább egy középfokút). Ebben az iskolában nem "ciki" a tanulás, kikapcsolódásnak olvasnak, filmet készítenek...
Gyönyörűség még írni is róla. Csak... Csak kevés ilyen van, és túl nagy a szakadék az ilyen elitképző és az átlagos iskola között. Abban teljesen bizonyos vagyok, hogy az "elit" gyerekek a preferenciáikat és ambíciójukat nem az iskolában szerezték, hanem hozták otthonról.

Smicii írta:
Az igazi felelősök (állam, önkormányzat, egyházak, szülők) rátolnak mindent az iskolára. Oldalakon át lehetne sorolni, mi minden nem az iskola feladata, ám elvárják tőle.

Gondolod, hogy ez Finnországban, Németországban, Angliában, sőt az USA-ban is így van? Hirtelen ezek az országok jutottak eszembe azok közül, ahonnan tanárverő, osztálytársra lövő, társukat zsaroló gyerekekről hallottam.

b.p. · 2008 Október 20

Indilwhen írta:
A média hatását ott is erősnek vélem, hogy már nem mondható meg egyértelműen mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás: a média valóban valós képet alkot a gyerekekről, avagy a gyerekek csak a róluk forgalmazott képnek "igyekeznek" megfelelni. Emlékezetes marad számomra egy riport egy 16 éves lánnyal. Cukit mikor megkérdezték, hogy miért is csinálja amit csinál valami ilyesfélét felelt: "Hát minden 16 éves ilyen.... nem?" Értsd ilyen: http://www.youtube.com/watch?v=eFxoVJL5gxE&feature=related. Valahol ennél a mondatnál jöttem rá, hogy ő komolyan veszi amit csinál és majdnem feldőltem hogy ez nem létezik. A másik döbbenet hogy az egész riport ahelyett, hogy lesekélyesezné egy öt percben mintha maga is azt közvetítette volna a nézők felé: hát minden 16 éves ilyen...elnéző mosollyal: fiatalok. Majdnem rosszul lettem - én ilyen??? Soha! De mi van azzal, akiben nem egészen egyértelmű a "milyen is vagyok én?" kérdésre adott válasz...? És ki tamítja meg a gyerekeket a boldogulás mellett emberségesnrek lenni? Szerencsém volt, engem tanítottak és tanítanak....

Jó tudni, olvasni, hogy egy "mai fiatal" igényli, hogy emberségre tanítsák. Vidd tovább a tudást, Indilwhen, hogy ne vesszen el.

Smicii · 2008 Október 20

b.p. írta:
Jó tudni, olvasni, hogy egy "mai fiatal" igényli, hogy emberségre tanítsák. Vidd tovább a tudást, Indilwhen, hogy ne vesszen el.

Mielőtt elolvadnál nézd meg egyéb hozzászólásait, milyen "toleráns" fiatal...

b.p. · 2008 Október 20

Smicii írta:
Mielőtt elolvadnál nézd meg egyéb hozzászólásait, milyen "toleráns" fiatal...

Ismerem a hozzászólásait.
Tudod, ha látok egy új nevet, megnézem, hogy honnan való. Másként értékelem a kisebbségi létben leledző ember hozzászólását a kisebbségi témához, mint azét, aki többségből beszél kisebbségről. A kisebbségitől nem veszem, mert nem vehetem zokon, ha iróniával beszél a kisebbségi létről. Ha valakinek, neki joga van akár maró gúnyt is alkalmazni.
Olyan értelmű hozzászólását, ahol ember rovására lett volna irónikus, vagy gunyoros, nem láttam. Gondolod, hogy láthattam volna, ha jobban figyelek?

Smicii · 2008 Október 20

Nos, én jobban szkeptikus vagyok, hogy bizonyos állításokat rögtön készpénznek vegyek. És volt egy hely a világon, ahol az egyik kisebbséget egy másik védett meg.
Aki valóban ott él, ezt mindenkinél jobban kell tudja. De tudja? Vagy....
Bizonyos szófordulatokból is be lehet határolni, ki hol szocializálódott. Nos....

b.p. · 2008 Október 20

Smicii írta:
Nos, én jobban szkeptikus vagyok, hogy bizonyos állításokat rögtön készpénznek vegyek. És volt egy hely a világon, ahol az egyik kisebbséget egy másik védett meg.
Aki valóban ott él, ezt mindenkinél jobban kell tudja. De tudja? Vagy....
Bizonyos szófordulatokból is be lehet határolni, ki hol szocializálódott. Nos....

Így eléggé goromba valakit kitárgyalni, priviben pedig gusztustalan. Átolvastam a Beloka féle kisebbségi topikban az utolsó oldalakat. Úgy érzem, igazam van.
Kitárgyalás vége.

vtbea · 2008 Október 21

Kedves b.p.! Gyönyörűség ilyen iskoláról olvasni. Már a tudat is boldoggá tesz, hogy létezik még ilyen, akkor is, ha én nem taníthatok benne. Így legalább biztos, hogy még nincs minden veszve.

b.p. · 2008 Október 21

vtbea írta:
Kedves b.p.! Gyönyörűség ilyen iskoláról olvasni. Már a tudat is boldoggá tesz, hogy létezik még ilyen, akkor is, ha én nem taníthatok benne. Így legalább biztos, hogy még nincs minden veszve.

Unokaöcsém ballagásán olvadoztam én is. És tudod mi a vicces? Ugyanolyan kamaszok, mint az összes többi. Ugyanolyan éles a kritikai érzékük, ugyanúgy ők fújják a passzátszelet, ugyanolyan türelmetlenek, szóval minden stimmel az összes többivel, csak az értékrendjük, az más.

vtbea · 2008 Október 21

b.p. írta:
Unokaöcsém ballagásán olvadoztam én is. És tudod mi a vicces? Ugyanolyan kamaszok, mint az összes többi. Ugyanolyan éles a kritikai érzékük, ugyanúgy ők fújják a passzátszelet, ugyanolyan türelmetlenek, szóval minden stimmel az összes többivel, csak az értékrendjük, az más.

Ez az! Nekem sem azzal van bajom, hogy kamaszok, mi is voltunk , és amikor középiskolai tanár lettem, tisztában voltam a korosztály sajátosságaival. Sőt, még az sem zavar, ha valaki kicsit butuska, de jó magatartású, odafigyel órán, tisztelettudó, stb. Nekem egyetlen típussal van bajom: a nagyképű, beképzelt, tiszteletlen, szemtelen gyerekkel, aki lehet, hogy nem is buta, de nem figyel, nem tanul, és azt hiszi, rá nem vonatkoznak a szabályok. Persze, ha mindehhez még a butaság is társul, az a legrosszabb, mert többnyire ezeknek a gyerekeknek komoly gondjaik vannak az önértékelésükkel: sokkal többre tartják magukat a társaiknál, a tanáraiknál, és végső soron minden más embernél. Okosnak hiszik magukat, és lenéznek másokat. Többnyire a szülő is hibás ebben, mert a legtöbb ilyen gyerknek még sosem mondták azt, hogy nem. Azzal pedig, hogy nem minden történik a kedvük szerint, és nem tehetnek meg bármit, tizenévesen nem könnyű szembesülni, főleg úgy, hogy továbbra is ott van az a háttér, ami erre szoktatta őket. Mivel a szülők sok esetben a tanárt ellenségnek kezelik, tenni sem könnyű ellene. A szörnyű az, hogy az ilyen szülő a saját gyerekének az ellensége. Nekem jó esetben 4 évig kell elviselnem őket, a gyereknek pedig az egész élete arról fog szólni, hogy képtelen alkalmazkodni szabályokhoz, közösségekhez, társadalmi elvárásokhoz - mindig kitaszított lesz, és sajnos önértékelés híján soha nem magában fogja keresni a hibát.
A legtöbben olyan értékrendet képviselnek, hogy fel sem fogják, másoknak mi a baja velük. Egyetlen érvük van bármire: a tanár kifogta őket. Az egyiknek sem jut eszébe, hogy a tanár esetleg nem véletlenül "fogta ki" őket. Jó példa erre, ami a múlt héten történt velem az egyik osztályban. Azt kérdezte az egyik bukott gyerek (nyilván már mások is kifogták szegényt), hogy "Tanárnő pikkel rám valamiért?" Mindezt azután kérdezte, hogy azon az órán megpróbált rágózni, enni, beszélgetni, a padon feküdve aludni, majd a szomszédja haját gyújtóval meggyújtani. Bizonyára pikkelek rá, mert nem engedtem... Na ezt nevezem én komoly önértékelési hibának, sőt az önértékelés hiányának.

b.p. · 2008 Október 21

vtbea írta:
Ez az! Nekem sem azzal van bajom, hogy kamaszok, mi is voltunk , és amikor középiskolai tanár lettem, tisztában voltam a korosztály sajátosságaival. Sőt, még az sem zavar, ha valaki kicsit butuska, de jó magatartású, odafigyel órán, tisztelettudó, stb. Nekem egyetlen típussal van bajom: a nagyképű, beképzelt, tiszteletlen, szemtelen gyerekkel, aki lehet, hogy nem is buta, de nem figyel, nem tanul, és azt hiszi, rá nem vonatkoznak a szabályok. Persze, ha mindehhez még a butaság is társul, az a legrosszabb, mert többnyire ezeknek a gyerekeknek komoly gondjaik vannak az önértékelésükkel: sokkal többre tartják magukat a társaiknál, a tanáraiknál, és végső soron minden más embernél. Okosnak hiszik magukat, és lenéznek másokat. Többnyire a szülő is hibás ebben, mert a legtöbb ilyen gyerknek még sosem mondták azt, hogy nem. Azzal pedig, hogy nem minden történik a kedvük szerint, és nem tehetnek meg bármit, tizenévesen nem könnyű szembesülni, főleg úgy, hogy továbbra is ott van az a háttér, ami erre szoktatta őket. Mivel a szülők sok esetben a tanárt ellenségnek kezelik, tenni sem könnyű ellene. A szörnyű az, hogy az ilyen szülő a saját gyerekének az ellensége. Nekem jó esetben 4 évig kell elviselnem őket, a gyereknek pedig az egész élete arról fog szólni, hogy képtelen alkalmazkodni szabályokhoz, közösségekhez, társadalmi elvárásokhoz - mindig kitaszított lesz, és sajnos önértékelés híján soha nem magában fogja keresni a hibát.
A legtöbben olyan értékrendet képviselnek, hogy fel sem fogják, másoknak mi a baja velük. Egyetlen érvük van bármire: a tanár kifogta őket. Az egyiknek sem jut eszébe, hogy a tanár esetleg nem véletlenül "fogta ki" őket. Jó példa erre, ami a múlt héten történt velem az egyik osztályban. Azt kérdezte az egyik bukott gyerek (nyilván már mások is kifogták szegényt), hogy "Tanárnő pikkel rám valamiért?" Mindezt azután kérdezte, hogy azon az órán megpróbált rágózni, enni, beszélgetni, a padon feküdve aludni, majd a szomszédja haját gyújtóval meggyújtani. Bizonyára pikkelek rá, mert nem engedtem... Na ezt nevezem én komoly önértékelési hibának, sőt az önértékelés hiányának.

A gyerekek nagy része egyke. Apu, anyu szemefénye, a gyereknek senkihez nem kell alkalmazkodnia, ahogy mondod, elképzelhetetlen, hogy ne az ő kívánsága teljesüljön első helyen... Belőlük lesz a jövő társadalma. Érdekes lesz. Még megérek (remélem) belőle egy kis mutatványt.

Indilwhen · 2008 Október 21

"ambíciójukat nem az iskolában szerezték, hanem hozták otthonról" - ebben van valami.. de a szülők nem szeretnek tanulni gyermeknevelést, hisz az ŐK GYEREKÜK ők már csak tudják mire kell nevelni. Vajon hogyan lett cikis a tanulás?

Indilwhen · 2008 Október 21

"A legtöbben olyan értékrendet képviselnek, hogy fel sem fogják, másoknak mi a baja velük. Egyetlen érvük van bármire: a tanár kifogta őket. Az egyiknek sem jut eszébe, hogy a tanár esetleg nem véletlenül "fogta ki" őket. Jó példa erre, ami a múlt héten történt velem az egyik osztályban. Azt kérdezte az egyik bukott gyerek (nyilván már mások is kifogták szegényt), hogy "Tanárnő pikkel rám valamiért?" Mindezt azután kérdezte, hogy azon az órán megpróbált rágózni, enni, beszélgetni, a padon feküdve aludni, majd a szomszédja haját gyújtóval meggyújtani. Bizonyára pikkelek rá, mert nem engedtem... Na ezt nevezem én komoly önértékelési hibának, sőt az önértékelés hiányának." Vajon milyen módszerekkel lehet valakit a másik nézőpont (jesszus) létezésére megtanítani sőt annak valamiféle elképzelésére?

b.p. · 2008 Október 21

Indilwhen írta:
"A legtöbben olyan értékrendet képviselnek, hogy fel sem fogják, másoknak mi a baja velük. Egyetlen érvük van bármire: a tanár kifogta őket. Az egyiknek sem jut eszébe, hogy a tanár esetleg nem véletlenül "fogta ki" őket. Jó példa erre, ami a múlt héten történt velem az egyik osztályban. Azt kérdezte az egyik bukott gyerek (nyilván már mások is kifogták szegényt), hogy "Tanárnő pikkel rám valamiért?" Mindezt azután kérdezte, hogy azon az órán megpróbált rágózni, enni, beszélgetni, a padon feküdve aludni, majd a szomszédja haját gyújtóval meggyújtani. Bizonyára pikkelek rá, mert nem engedtem... Na ezt nevezem én komoly önértékelési hibának, sőt az önértékelés hiányának." Vajon milyen módszerekkel lehet valakit a másik nézőpont (jesszus) létezésére megtanítani sőt annak valamiféle elképzelésére?

OFF
Bocsánat, hogy technikailag szólok a hozzászóláshoz.
Nagyon kellemetlen, ha idézőjelek közé, a saját mondandódtól nem kellően elválasztva idézel. A felületes szemlélő összemossa, az ilyen rigolyás, mint én meg strapálhatja magát, hol a vége, meg az eleje, meg ki mondta és mikor (ha ennél messzebb van a két szólás). Még rosszabb lehetőség, hogy olyan kijelentést is neked tulajdonítanak, amivel éppen vitába szállsz.
Javaslat: a) Beidéz
b) CTRL C, a hozzászólás ablak 2. felső ikonsorában a képeslap után van a kis cédula farkacskával, "QUOTE Tag-ek beillesztése" a neve. Ha erre rákatt, Két QUOTE közé CTRL V-vel beilleszted és "idézet" címen, elkülönítve jelenik meg a HSz-ban.
Mégegyszer bocsánat...
ON

b.p. · 2008 Október 21

Indilwhen írta:
"ambíciójukat nem az iskolában szerezték, hanem hozták otthonról" - ebben van valami.. de a szülők nem szeretnek tanulni gyermeknevelést, hisz az ŐK GYEREKÜK ők már csak tudják mire kell nevelni. Vajon hogyan lett cikis a tanulás?

Erre szoktam mondani, hogy egy gépkocsi vezetéséhez jogosítványt kell szerezni. A gyerekneveléshez, amivel ugyanúgy ölni lehet és életreszólóan megnyomorítani, mindenki ért.

Azt hiszem, az értelmiségi munka leértékelődésével kezdődött. Valamikor akkor, amikor a lángossütő egy havi keresete meghaladta a tanár éves fizetését. Minek tanuljon a gyerek, ha ügyeskedéssel, csak összeadást, kivonást igélő felkészültséggel márkás kocsin lehet furikázni, míg az egyszerű diplomás BKV-val közlekedett.
A helyzet azóta csak romlott, ami az előző átkosban ügyeskedésnek számított, ma már alapfeltétele a napi életnek. Számtalan olyan jó kereseti forrás létezik, amihez írni-olvasni is alig kell tudni. Csak annyit kell ismerni, hogy ki az a jó ügyvéd, aki kihozza a sittről, ha úgy alakul...

b.p. · 2008 Október 21

Indilwhen írta:
...............................

Vajon milyen módszerekkel lehet valakit a másik nézőpont (jesszus) létezésére megtanítani sőt annak valamiféle elképzelésére?

Csúnyát fogok mondani, ami mainapság nem divatos. A korlátozó nevelés azon alapszik, hogy megtilt olyan dolgokat, ami a gyereknek magának káros, vagy a környezetének káros. Egyszerűen apró korától kezdve sulykolja, hogy mit nem szabad, mert fáj a kutyának, mert rosszul esik a pajtásának és így tovább. A gyerek belenőtt abba, hogy tekintettel kell lennie a környezetére.
Az én gyerekkoromban, ami már történelmi időnek számít, minden felnőttnek joga volt a gyerekre rászólni, ha az, szerinte helytelenül cselekedett. Ma, ha azt látom, hogy homokot vág a másik arcába, sem merek szólni, mert anyuka a csemete helyett engem teremt le, hogy milyen jogon...
A gyerek egyszerűen nem érez kontrollt maga felett, önmagát nem tudja ellenőrizni, mert nincs mércéje, viselkedik, ahogyan kigyün belőle... Illetve kiskamasz korban már kezd mérce kialakulni, jó esetben nem a legagresszívebb, legmodortalanabb társa szabja meg a "mi illik"-et.

vtbea · 2008 Október 22

b.p. írta:
Csúnyát fogok mondani, ami mainapság nem divatos. A korlátozó nevelés azon alapszik, hogy megtilt olyan dolgokat, ami a gyereknek magának káros, vagy a környezetének káros. Egyszerűen apró korától kezdve sulykolja, hogy mit nem szabad, mert fáj a kutyának, mert rosszul esik a pajtásának és így tovább. A gyerek belenőtt abba, hogy tekintettel kell lennie a környezetére.
Az én gyerekkoromban, ami már történelmi időnek számít, minden felnőttnek joga volt a gyerekre rászólni, ha az, szerinte helytelenül cselekedett. Ma, ha azt látom, hogy homokot vág a másik arcába, sem merek szólni, mert anyuka a csemete helyett engem teremt le, hogy milyen jogon...
A gyerek egyszerűen nem érez kontrollt maga felett, önmagát nem tudja ellenőrizni, mert nincs mércéje, viselkedik, ahogyan kigyün belőle... Illetve kiskamasz korban már kezd mérce kialakulni, jó esetben nem a legagresszívebb, legmodortalanabb társa szabja meg a "mi illik"-et.

******
Sajnos ezt a jelenséget még a saját családomban is tapasztalnom kellett. A húgomnak egy elkényeztetett, egyke fia van. Mikor a lányom megszületett, és már nemcsak ő volt papáék egyetlen kis kedvence, hanem ez én lányomat is szeretni merték, a húgom féltékenyebb volt, mint a gyereke. Ahelyett, hogy megpróbálta volna a gyermeke - egyébként teljesen normális reakciónak mondható - féltékenységét valahogyan csillapítani, egyre jobban táplálta. Gergő alattomos gyerek, és minden alkalmat megragadott, hogy bántsa Dórikát, ha mi nem láttuk. Egyszer teljes erejéből fellökte, és mielőtt a padlóra esett, nekivágódott a falnak. Mi nem láttuk az esetet, de odaérve a következő látvány fogadott: a lányom a padlón kinyúlva ordít, míg a húgom fia áll és röhög. Szerintem nyilvánvalóbb nem is lehetett volna, hogy ki bántott kit. Összesen annyit kiáltottam hirtelen, hogy: Gergő!!! A húgom kikelt magából, hogy én ne neveljem az ő gyerekét, majd hazarohant és kb. egy hónapig nem szólt hozzám. Anyukám szerint természetesen neki volt igaza. Ehhez tudni kell, hogy anyukám szerint minden a legeslegtökéletesebb, amit a húgom csinál, még az is, amiről korábban a szöges ellentétét gondolta. Szabályosan elítéltek és hülyének néztek, mert azt vallottam, hogy nekem egy gyerek nem kell, a szocializációhoz a testvér is hozzátartozik, és igenis meghatározza az egyén személyiségét, világhoz való viszonyát, hogy milyen családban nő fel. A húgomnak bedőlve a családom szó szerint ellenem fordult, mikor kiderült, hogy terhes vagyok a második gyerekkel. Ehhez még az is hozzátartozik, hogy a tesóm igen jómódban élt a férje révén, mi pedig tengődtünk két közalkalmazotti fizetésből. De felelősséggel vállaltuk és fel is tudjuk nevelni a gyerekeinket, mert hisszük, hogy nem a pénz a legfontosabb a világon. Mindenünk megvan, igaz, nem járunk a legújabb divat szerint, és nemcsak márkás ruhákat viselünk el magunkon, de nem is nélkülözünk. A húgom azóta elvált, a gyereke pedig egyedül van, úgyhogy most minden alkalmat megragadnának, hogy Dórikát elvigyék magukhoz, hogy Gergő ne unatkozzon. Csak én meg nem engedem el. Elvégre szuper az élete egy gyereknek egyedül... nem kell neki testvér...
Az enyéim összevesznek, kibékülnek, szeretik egymást, hiányoznak egymásnak... és kitűnően beilleszkedtek a bölcsődei, óvodai közösségbe. Minden ételt, finomságot megfeleznek, nem is jut eszükbe, hgoy felfalhatnák a másik elől. És azt hiszem, minden itt kezdődik...

Smicii · 2008 Október 22

Mindig így volt, a gyerekeket a felnőttek rontják el. Csak mára már felnőttek, és nekik is van saját gyerekük. Nos, az eredmény közismert...

Indilwhen · 2008 Október 22

Zsarnok gyerekek, kicsit ijesztő ahogy ezek a kis törpék parancsolgatnak a szüleiknek azok meg kuncognak, hogy ahj milyen kis édes. Azt hiszem az elvált szülők gyerekeinek a leghúzósabb... bocsáss meg vtbea, lehet nem értesz velem egyet, de a szülők egymás ellen fordulását mindig a gyermek sínyli meg méghozzá (megeshet kicsit elnagyolt megállapítás) ez általában két formában történik meg: a gyerek depressziós lesz és összeomlik (mert szegény teremtés, nem bolond, hogy ne érezze: használják), a másik meg.... nos megtanulja kihasználni a helyzetét. Véleményem szerint mindkettő egyformán súlyos. Én balga megpróbáltam erre figyelmeztetniegy barátomat, aki nemrég vált el a feleségétől, akivel nos fogalmazzunk enyhén nem bírják egymást. Annál a résznél hogy próbálja meg egy kicsit legalább tisztelni, ha másért nem hát azért mert a gyermekének az anyja úgy nézett rám mint aki megőrült

. Nemtudom nálatok hogy van, de az én szüleim ha rólam volt szó mindig egymás mellett álltak pláne a szidáskor. Ez valahol a hitelesség alapja... szerintem

Ötletek, módszerek tanuláshoz, tanításhoz, neveléshez, alap,- közép-és felsőfokon

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Kitiltott (BANned)

Állandó Tag

Kitiltott (BANned)

Állandó Tag

Allando tag

Állandó Tag

Allando tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Allando tag

Kitiltott (BANned)

Állandó Tag

Hasonló témák