Meg kell vallanom igencsak elszomorító ilyen írásokat olvasni... Az előbbi írásaid alapján legalábbis úgy értelmeztem szereted amit csinálsz, éppen ezért remélem csak egy kiábrándult pillanatodban írtad mindezt.
Jómagam is (magyar szakos) tanárnak készülök. Nos nem mondhatom, hogy kisovis korom óta ide készültem, sőt egészen az egyetemi iratkozásig nem is gondoltam volna, hogy tanár lesz belőlem, hiába hogy ez volt mindig is a második alternatíva. Azt hiszem ez sokat segített abban, hogy úgy fogadjam el a dolgokat ahogy jönnek és ne csalódjak az előre gyártott elképzeléseimben (mert szoktak lenni
). Az évfolyamon tanuló hatvan emberből csak igen kevesen voltunk akik a kérdésre, hogy ki készül tanárnak felnyújtottuk a kezünket. Ez kicsit meglepett, mert arra gondoltam vajon milyen tanárok lesznek azok, akik a tudásukat kezdettől fogva nem céltudatosan szervezik?...A fentiekből is kiderül, hogy a tanulmányaim elején vagyok még, tehát nem sok gyakorlattal rendelkezem, ami a tanítást illeti. Én magam is elsősorban közpiskolában szeretnék tanítani, ugyanis a gimnáziumi évek alatt rengeteget foglalkoztam a drámapedagógiával és kommunikációval és láttam, hogy mi mindent ki lehet hozni az emberekből... Eddig összesen két órát tartottam. Azt hiszem szerencsés vagyok, mert igazán pozitív tapasztalatként könyvelhetem el. Az első osztály egy nagyon erős reál tantárgyakkal foglalkozó osztály volt. Szinte szikrázott a levegő az ötletektől és elképesztő volt látni, ahogy egy óra alatt rá lehett őket venni hogy továbbgondoljanak egy drámát, amit az óra elején igen nyíltan becsméreltek
. A második osztály már nehezebb eset volt, akadt egy osztály bohóca is aki megpróbált zavarba hozni, viszont az óra lekötötte a többieket és nem volt ki ráfigyeljen és ezért elhallgatott. Az ilyen emberekhez úgy gondolom idő és főként figyelem kell. Néha elképesztő, hogy a sikerélmény mi mindent ki tud hozni az emberből.Amit viszont igen nagy problémának vélek az maga az osztályozás. Legalábbis nálunk Romániában igencsak komoly problémák vannak a felpumpált jegyekkel "mert hát szegény gyereknek kell a jó átlag", viszont a szegény gyerek sajnos nem lesz tisztában saját tudásának mértékével, és meglepetésére nem bírja meg az egyetemi vizsgákat. Éppen ezért szeretem rajongásig az egyetemi osztályozást. Lehet hogy az évi átlagom egy kerek jeggyel kissebb mint a középiskolai, de tudom hogy ez valós eredmény amiért vért izzadtam félévenként 14 izsgán...
Szeretném, ha kicsit beszélnétek a magyaroszrági, vagy akár kanadai helyzetről, ott vannak-e ilyesféle problémák?
