Ajándék pillanatok Neked...

<table width="98%" align="center" cellpadding="0" cellspacing="0"><tbody><tr><td colspan="3" class="idezet" style="padding-bottom: 6px;" align="center">Egy darab földet fogok
Egy darab földet fogok
S közben a hazámra gondolok
Még nem tudom, miért zokogok
De tudom, hogy a hazámra mindig számíthatok

Egy darab földet fogok
S most a szeretőmre gondolok
Még mindig nem tudom miért sírok
De tudom, hogy a szeretőmben megbízhatok

Egy darab földet fogok
S a családomra gondolok
Most már jobban vagyok
Mert tudom, hogy rájuk örökké számíthatok.


Urbán Ferenc
</td> </tr></tbody></table>

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" align=center><TBODY><TR><TD style="PADDING-BOTTOM: 6px" class=idezet colSpan=3 align=middle>

Élet.

Bármerre is, tekint a szem,
Mindenütt: élet! élet!
Rózsás öléből hinti szét
Anyánk, a nagy Természet.

S minden oly szép, tökéletes,
Mit alkotott kezével,
S a Lét varázsát, örömét
Bölcsen osztotta széjjel:

A sas a bérceken tanyáz
S büszkén kereng a légben;
A denevér zsákmányra les,
Alkonyi sötétségben.

A méh tarka virágokon
Zsong s gyüjti édes mézét,
S egy atka silány hulladékból.
Veszi ki szerény részét.

Szitakötő a napsugárban
Cikázik a patak felett,
S a fecskepár kis páholyában
Él víg családi életet.

A vakond sötét rejtekében
Keres férget és bogarat,
S nem látott szegény életében
Sohasem - egy napsugarat.

Egy napig él a kérész és a
Száz éves holló károg a fán,
S az ember szól: "Enyém itt minden!
S lesz ezredek folyamatán."

S a virág hull és egyre hull,
Elporlik ember, féreg:
Ki tudná azt megmondani,
Mely’knek volt szebb az élet?...
</TD></TR><TR><TD align=left></TD><TD class=idezet align=middle>Réthy László</TD></TR></TBODY></TABLE>

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" align=center><TBODY><TR><TD style="PADDING-BOTTOM: 6px" class=idezet colSpan=3 align=middle>

Messze túl a kék hegyen

Fák alatt a zöld gyepen, harmat cseppje hull.
Esthomályban a tó felett, egy felhő átvonul.
A hullámokon lovagol, játszik a holdsugár.
Szomorúan száll a dal, mert elmúlik a nyár.

Messze túl a kék hegyen, a darvak hada száll.
Ott nem lesz tél nincs bánat, örök lesz a nyár.
A hullámzó kék tengeren, sok hófehér hajó.
Elviszlek Én majd oda, hol élni volna jó.

Néked adom az életem, a szivárvány színét.
Ott megérzed majd kedvesem, a szerelem ízét.
Tiéd lesz a sóhajom, minden gondolat.
Ott élünk majd boldogan az árnyas fák alatt.
</TD></TR><TR><TD align=left></TD><TD class=idezet align=middle>Szabados István
(2008. július)
</TD></TR></TBODY></TABLE>

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" align=center><TBODY><TR><TD style="PADDING-BOTTOM: 6px" class=idezet colSpan=3 align=middle>

Az angyalom vagy

Soha nem hagy el, érzem!
Mindig velem van, pedig nem kérem!
Vigyáz rám, fogja a kezem!
Ha sírok, megtörli a szemem!

Ha magányos a jelen,
átölel engem kedvesen.
Ha teljesen egyedül vagyok,
óvnak az angyali karok!

Nem értem, miért szeret ennyire!
Előtted szívemnek nem volt senkije,
de rám találtál egy augusztusi napon,
s azóta szívem el nem hagyod!

Angyal vagy. Az én angyalom!
Az egyetlen és igaz barátom,
aki őrzi az álmom késő este.
Magányos szívem régóta kereste!

Köszönöm, hogy vagy nekem!
Köszönöm, hogy szeretsz engem!
Köszönöm a sok pillanatot!
Köszönöm, hogy a társad vagyok!

Végre megleltem a boldogságot mellette.
Szívem a múltat végleg feledte,
mert jött egy új nap, egy hajnal,
s meglelt a sárban egy csodálatos angyal!
</TD></TR><TR><TD align=left></TD><TD class=idezet align=middle>Sidó Judit

</TD></TR></TBODY></TABLE>

<title>Sík Sándor: Te Deum</title><link rel="stylesheet" type="text/css" href="tvers.css">

Sík Sándor: Te Deum



Téged Isten dicsérlek
és hálát adok mindenért.



Hogy megvolt mindig a mindennapim
és nem gyűjtöttem másnapra valót,
hála legyen.



Hogy mindig jutott két garasom adni,
és magamnak nem kellett kéregetnem,
hála legyen.
Hogy értenem adatott másokat,
és nem kellett sírnom, hogy megértsenek,
hála legyen.



Hogy a sírókkal sírni jól esett,
és nem nevettem minden nevetővel,
hála legyen.
Hogy megmutattál mindent, ami szép
és megmutattál mindent, ami rút,
hála legyen.



Hogy boldoggá tett minden, ami szép
és ami rút, nem tett boldogtalanná,
hála legyen.



Hogy sohasem féltem a szeretettől
és szerethettem, akik nem szerettek,
hála legyen.
Hogy akik szerettek, szépen szerettek,
és hogy nem kellett nem szépen szeretnem,
hála legyen.



Hogy amim nem volt, nem kívántam,
és sohasem volt elég, aki voltam,
hála legyen.
Hogy ember lehettem akkor is,
mikor az emberek nem akartak emberek lenni,
hála legyen.



Hogy megtarthattam a hitet,
és megfuthattam a kicsik futását,
és futva futhatok az Érkező elé,
s tán nem kell a városba mennem
a lámpásomba olajért,
hála legyen!



Hogy tegnap azt mondhattam: úgy legyen!
és ma is kiálthatom: úgy legyen!
és holnap és holnapután és azután is
akarom énekelni: úgy legyen! –
hála legyen, Uram!
hála legyen!

<link rel="stylesheet" type="text/css" href="tvers.css">Puszta Sándor : Bennünk fénylő csillag


sírásra görbült a szánk
mikor a legszebben akartunk énekelni



gyáva lett bennünk az öröm
ahogy boldogok akartunk lenni



induljunk szívünk dzsungelében
az embert megkeresni



a jóságot még ma
el kéne kezdeni



óh bennünk fénylő csillag
merj már megszületni

<title>Petőfi Sándor: Én</title><link rel="stylesheet" type="text/css" href="tvers.css">Petőfi Sándor : Én


A világ az isten kertje;
Gyom s virág vagytok ti benne,
Emberek!
Én a kertnek egy kis magja,
De az úr ha pártom fogja:
Benne gyom tán nem leszek.



Tiszta e kebelnek mélye;
Égi kéz lövellt beléje
Lángokat.
És a lángok szűzen égnek
Szent oltárúl az erénynek
E1 nem romlott szív alatt.



Nem építek sors kegyére,
Tűrök, mit fejemre mére;
Jót, rosszat;
Mit ma ád, elvészi holnap;
Majd megadja, amit elkap;
jellemképe: változat.



Mint a róna, hol születtem,
Lelkem útja tetteimben
Egyenes!
Szavaimmal egy az érzet:
Célra jutni álbeszédet
Tétovázva nem keres.



És az ég szivem földébe,
Drága fádat ülteté be,
Szerelem!
Koszorúba fűzöm ágit,
Koszorúm szerény virágit
A hazának szentelem.


Kecskemét, 1843. március

Sík Sándor : Hullámmoraj


Szürke tenger és szürke ég.
Ó véghetetlen szürkeség!
Jajongva száll a sok sirály.
A lágy eső halkan szitál.
Vonagló, méla vízmoraj,
Örök-egyhangú mélyi dal.
És mégse, mégse szomorú.
Ó szürke, szép, komoly ború!

Ti szürke tenger-távolok,
Lám én is, én is itt vagyok!
Az a hatalmas, furcsa szél,
Amely nem tudni merre kél,
Eddig sodorta csónakom,
S most ülve szürke partokon
Fontolgatom, elmélgetem
Haminchatéves életem.

Mily különös, hogy itt vagyok,
Hogy hallom az örök habot
A véghetetlen ég alatt.
Hogy annyi minden elmaradt,
Hogy annyi volt és annyi van,
És el fog ülni nyomtalan:
Mint harsogó hullámhadak
A fövenyen elomlanak.

Mily különös: Ma itt vagyok,
És holnap tán már új habok
És friss szelek ölelik át
Életem ingó csónakát,
Új tengerek és új egek,
Új szürkeségek intenek:
S holnapután új partokon
A régi zúgást hallgatom.

Mondd, mondd, te gazdag szürkeség:
Mi jöhet új elémbe még?
Amit a szív tud sejteni,
Ami emberi s isteni
Engedtetett a Föld színén:
Mindent megértem, éltem én.
Már minden volt. Hogy élhetem
Még gazdagabbá életem?

Ha jönne most az alkonyat,
Amely bezárja útamat,
Úgy hagynám itt a szép nyarat:
Békétlen vágyam nem maradt.
Úgy hajtanám le arcom én
A hívó Isten kebelén,
Mosolygón, érten, gazdagon,
Halk Tedeummal ajkamon.

De hogyha élnem méretett,
Ha zúgnak még a tengerek,
És ismeretlen partokon
Kell még kikötni csónakom:
Kedves nekem az Akarat,
Melytől vitorlám megdagad,
S amely hajóznom rendelé
A láthatatlan part felé.

Csak zúgjatok, őrök habok:
Én is egy kis hullám vagyok.
Testvér nekem a mélyi dal,
S a lelkem rá rímet sugall.
Ó édes ülni köztetek,
Hullámok, rímek, életek,
S hallgatni szívem halk dalát:
Az öröklét mély dallamát.

Viareggio, 1925

Tarbay Ede : Az ismeretlen


Közeledik az óra, melyben
ismertté lesz az ismeretlen.

Kapuk mögött új kapuk nyílnak.
Emberárnyék. Hamuba írhat.

És láthatja: a széltől elvész.
Amit bevégzett, félig sem kész.

Tovább mehet. Lépése porban.
Vakító fény. A nyom kilobban.

Bokornyi tüske. Hegy. Parázsló.
Karám. Verejték. Vasszög. Vádló.

Kavicsok. Kövek. Sziklarések.
Visszapattan az érvelésed.

Nappalok színe hullik estbe.
Mintha minden kifehéredne.

Ahogy szólalunk, szavak nélkül,
békétlenségünk már megbékül.

Lenyugszik, ami nyughatatlan,
holott elénk áll. Száz alakban.

Átlátszó lesz a szív, a kéz.
A csend, akár a hóesés.

Ott állunk a kristályos rendben,
és szól az ismert Ismeretlen.

Szentmihályi Szabó Péter : Embergép


Az ember vágyaiba zárva
az ember sarkáig kitárva,
az ember elmegy a világba,
az ember megszületik: árva.

A világban vannak gépek,
és élnek, zümmögnek a gépek,
és istenné tesznek a gépek,
meggyógyítanak a gépek.

Az ember nem más, mint gép,
gép-istentől bekapcsolt gép,
gép-ördögtől szétroncsolt gép,
gép-pokolba taszított gép.

Gép, gép, gép, gép az ember,
gépies gépekbe zárt az ember,
világba kivetett gép az ember,
árva, árva, árva az ember.

Szentmihályi Szabó Péter : Reggeli imádság


Köszönöm, hogy ép-egészen
Megértem e szép napot,
Köszönöm, hogy szenvedésem
Reménységben meghagyott.

Köszönöm a kétkedésem,
Hogy Véletlen játszadoz
Velem itt a sötétségben,
Rettegvén, hogy meghalok.

Köszönöm, hogy ma is éltem,
Bár vetésem elfagyott,
S hogy ebben a Nagy Egészben
Egy test s lélek rám jutott.

<title>Reményik Sándor: Mindennapi kenyér</title><link rel="stylesheet" type="text/css" href="tvers.css">

Reményik Sándor : Mindennapi kenyér

Amit én álmodom
Nem fényűzés, nem fűszer, csemege,
Amit én álmodom:
Egy nép szájában betevő falat.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.



Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem cifraság a szűrön,
Nem sujtás a magyarkán,
Nem hívságos ünnepi lobogó,
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem pompázom, de szükséges vagyok.



Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Ha tollat fogok: kenyeret szelek.
Kellek, tudom. Kellek nap-nap után,
Kellek, tudom. De nem vagyok hiú,
Lehet magára hiú a kenyér?
Csak boldog lehet, hogy megérte ezt.
Kellek: ezt megérteni egyszerű,
És – nincs tovább.



Az álmom néha kemény, keserű,
Kérges, barna, mint sokszor a kenyér,
De benne van az újrakezdés magja,
De benne van a harchoz új erő, –
De benne van az élet.

<title>Oravecz Imre: Még</title><link rel="stylesheet" type="text/css" href="tvers.css">

Oravecz Imre : Még


Még visz a lábam,
még engedelmeskedik a kezem,
még jólesik az étel,
még észreveszem, ha el akar csöppenni az orrom,
még elvégzem a munkám,
még nem szorulok támaszra,
még nem hanyagolom el a külsőm,
még rendszeresen tisztálkodom,
még nem vagyok koszos, büdös,
még nem húzódnak el tőlem a buszon,
még rendben tartom a lakásom,
még tudok logikusan gondolkodni,
még tiszta az elmém,
még nem keverem össze a képzeletet a valósággal,
még megkülönböztetem a jót a rossztól,
még vigyázok magamra,
még van veszélyérzetem,
még nem vagyok szűklátókörű, kicsinyes,
még érdekel a világ,
még nem gubóztam be egészen,
még kívánok nőt,
még Rilkét, Kis Lajost olvasok,
még megremegek a szépség láttán,
még vágyom a magasabbrendűre,
még naponta megküzdök magammal,
még van bennem érzés, gyengédség,
még szánom a szenvedőt, és segíteni akarok rajta,
még megértő vagyok és könyörületes,
még örülök, ha hull a hó,
még felderülök, ha kisüt a nap,
még figyelem a fény változását alkonyatkor,
még elbűvöl, ahogy a magból növény lesz,
még megrészegít a legelőn a trenkavirág illata,
még visszavárom a kakukkot tavasszal,
még esténként kiülök a teraszra,
még van kutyám, kit megsimogathatok,
még gyönyörködöm a nádi rigók együgyű énekében,
még szeretnék pár jó verset írni –



még érdemes élni.

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" align=center><TBODY><TR><TD style="PADDING-BOTTOM: 6px" class=idezet colSpan=3 align=middle>

Mosolyogj

Mosolyogj, akkor is, ha belül már holt vagy,
Mosolyogj, mutasd azt, hogy jól vagy.
Mosolyogj és vidíts fel másokat,
Mosolyogj úgy, hogy viszonozzák azt!

Mosolyodat, ha valaki viszonozza,
Neked is széles mosoly ül ki arcodra.
Mosolyogj, vidíts fel másokat,
Mosolyogj, vidítsd fel önmagad!

Nézd mily szépen süt a nap,
Mosolyogj, engedd el magad,
Csak nevess, bármibe is kerül,
S talán a még a vihar is elkerül.

A mosoly a legdrágább dolog a világon,
Értéke túlmutat bármekkora gyémánton,
Te mégis bármikor, ingyen megkaphatod,
Csak engedd el magad, és mosolyogj!
</TD></TR><TR><TD align=left></TD><TD class=idezet align=middle>Thomas D. Angelo</TD></TR></TBODY></TABLE>

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" align=center><TBODY><TR><TD style="PADDING-BOTTOM: 6px" class=idezet colSpan=3 align=middle>

A pacsirta

Mikor az ég körbefogja,
és gyönyörű dalát
a földre ontja,
lelked megtelik üdvösséggel,
mert nincs rá szó,
amit akkor érzel.
Az ember csak hallgat,
és nem érti senki,
hogy tud egy kismadár
ily’ csodát tenni.
</TD></TR><TR><TD align=left></TD><TD class=idezet align=middle>Juhász Magda
(2008. június 9)
poet.hu.
</TD></TR></TBODY></TABLE>