Ajándék pillanatok Neked...

Évicus · 2009 Július 8

Mondjad már meg egyszer végre!

A felhőket és a napot
Ki rajzolta magas égre?
Munkájához létrát kapott?...
Mondjad már meg egyszer végre!

Ki rajzolja át a kéket
Néha gyászos feketére?

A zöld füvet és a fákat
Ki festette tarka rétre?
Ki húzott rá barázdákat?...
Mondjad már meg egyszer végre!

Ki cseréli a festéket
Tarka színek helyett vérre?

A hatalmas hegycsúcsokat,
Ki formázta ilyen szépre?
Ki ásta a barlangokat?...
Mondjad már meg egyszer végre!

Ki nem viszi reményeket
Föld mélyéről vágyott fényre?

Vizet és a sivatagot
Ki pingálta rá a képre?
És a tengert, zuhatagot?...
Mondjad már meg egyszer végre!

Ki kényszerít gyermekeket
Szomjazásra, éhezésre?

Az ártatlan csillagokat
Ki ítélte sötétségre?
Ki tehette fel a holdat?...
Mondjad már meg egyszer végre!

Ki veszi rá jó lelkeket
Hazugságra, öldöklésre?

A szíveket ki gyurmázta?
Ki hívta az embert létre?
Szabásmintát hol találta?...
Mondjad már meg egyszer végre!

Ki vezeti kezeimet
Imára és verselésre?...
Mondjad már meg egyszer végre!
</TD></TR><TR><TD align=left></TD><TD class=idezet align=middle>Szabó Balázs
poet.hu
</TD></TR></TBODY></TABLE>

Évicus · 2009 Július 8

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" align=center><TBODY><TR><TD style="PADDING-BOTTOM: 6px" class=idezet colSpan=3 align=middle>

Minek a mije...

A Szenvedés, a fájdalom verejtéke.
A Bűn, a gonoszság szenvedélye.
A Sötétség, a fény hiánya.
A Sírás, a lélek kiáltása.

A Boldogság, az élet ajándéka.
A Szerelem, a szív vágyódása.
A Barátság, társunk keresése.
A Csalódás, a bizalom tévedése.

A Múlt, a jövő alapja.
A Tanulás, a tudásszomj akarata.
A Fény, a sötétség párja.
Az Élet, a sors adománya...
</TD></TR><TR><TD align=left></TD><TD class=idezet align=middle>Sidó Judit
poet.hu.
</TD></TR></TBODY></TABLE>

Évicus · 2009 Július 8

BERTÓK LÁSZLÓ

Csöpög az időből a méz

Egy hajszálon függ az egész
csak percről percre nehezebb
játszik a térrel a tömeg
csöpög az időből a méz

ott a mese ahol a kéz
megírják a recepteket
nyeli az óceánt a csepp
magáig ér a tengerész

magasabb körben semmi vész
a világ csakis lendület
mindörökké tart ami megy
az a való ami nehéz

áll a pillanat mint a kés
nőnek a zsebben a kövek

Évicus · 2009 Július 8

Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik. Akik úton járnak, azoknak vezetőül szolgálnak a csillagok. Másoknak nem egyebek csöppnyi kis fényeknél. Ismét mások, a tudósok számára problémák. Az üzletemberem szemében aranyból voltak. A csillagok viszont mind-mind hallgatnak. De neked olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak. (...) Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak! (...) S ha majd megvigasztalódtál (mert végül is mindig megvigasztalódik az ember), örülni fogsz neki, hogy megismerkedtél velem. Mindig is a barátom leszel.
</TD></TR><TR><TD align=left></TD><TD class=idezet align=middle>Antoine de Saint-Exupéry</TD></TR></TBODY></TABLE>
<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" align=center><TBODY><TR><TD class=csakidezet colSpan=3 align=middle>

E világon nincs más, mi többet ér,
Mint mikor kezed a kezemhez ér,
Mert a múlandó léleknek nem elég
Csupán kenyér, bor s menedék;
Az éj elszáll, a menedék nincs többé,
A kenyér sem tart örökké,
De egy baráti kéz és egy hang,
Végigkísér és örökké tart.
</TD></TR><TR><TD align=left></TD><TD class=idezet align=middle>Spencer Michael Free</TD></TR></TBODY></TABLE>

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" align=center><TBODY><TR><TD class=csakidezet colSpan=3 align=middle>Egyre inkább az az érzésem, hogy az életünk egyetlen mondat, csak nem tudjuk kimondani, hogy mi az. (...) A nagy találkozások, a lélek közeli pillanatok mindig azok voltak, amikor valakit megszerettem. Az igazi csoda a barátság, a valódi, emberközeli kapcsolat, amikor egyszer csak repül velünk az idő, és az az érzésünk, hogy mi már valahol találkoztunk. Néha egy pillanat többet ér, mint egy egész esztendő.</TD></TR><TR><TD align=left></TD><TD class=idezet align=middle>
Müller Péter
</TD></TR></TBODY></TABLE>

demonn · 2009 Július 8

Vágy

Hol vagy fennrepeső szép pillangója velőmnek?
melly még egy Pegazus szárnyait is nevetéd.
Oh hol vagy keccsel teljes szilaj indulatimnak
hasztalan izzadozó mennyei Tantalusa?
Nemde világok - Idők - nyúlnak heverészve tömötten
a cél közt s közted? vak Here - Vágyakodás!
Gyermeki bábok után kacsalódó képezet! egykor
csillagokat sietél egybeölelni - mi lett?
Dölfös Kedvesnek csak az egy mosolyogva kiejtett
nem szava feltátott sírodig elkanyarít.

Katona József

gyöngyesz · 2009 Július 8

Katona József : Tőrbeesésem

Visszagondolás

A záporeső
megszűnt, s a leső
liget jelel
néma jellel
egy szirti boltozatot;
de bájjal telve
kezem emelve
egy helyt álltam
és csodáltam
a piros alkonyatot.
A szép Természet
felett tenyészett
balzsam szellő-
ártol tellő
Mejjem elnehezüle;
a Nap - lankadó
dörg közt - haladó
halmos pára
bíborára
már feküdni készüle.
Némult a nappali
zaj; s az esthajnali
fényt lebbentő
pont serkentő
dallára várt a berek;
hogy las fúvalmok
közt a zöld halmok
visszhangitol
mint locspitol
a Réteknek friss erek.
Csak a Falevél
s a Kunyhófedél
ama tájon
a lapályon
hullatá még a nedvét;
s a magát rázó
Napba szikrázó
térünk földe
locskos zölde
mutogatta végkedvét.
Igy álltam én itt,
szivem szirénit
mind-mind jobban
gyújtván, Jobban
tartva levett kalapom;
s az imádságon
hallván, egy ágon
két szerelmes
madár kell'mes
énekét mohon kapom.
Lassún reszkete
flótám szellete
a levegő
közt lebegő
táncin a szúnyogoknak;
s a majd felzendűlt
prücskök közt csend ült
óriási
elnyúlási
alatt az árnyékoknak.
És ime! Akkor
csalák e gyakor
andalgások
visszhangzások -
akkor csalák őt elé;
midőn az ajtó
nyílván, sohajtó
sarkán, verő
szivem merő
olvadásig tüzelé.
Az Est hallgatott,
a Fuvallat ott
megállt: tőllem
ész, mellőllem
a világ elreppene;
s még csak egy orkán
visító torkán
se volt büszke
úgy egy üszke,
hogy megsemmisitene.
Kis küszöbében
megállt, s szemében
mosolyogva
majd ott fogva
pirúlt el a Fényt-adott:
s a Láthatáron
alol, ziháron
mordúlt még el
a Zaj, s ezzel
én s a Nap - lelankadott.

gyöngyesz · 2009 Július 10

Szécsi Margit : A lázadó ember

Nagy Lajos emlékének

Kinek nem volt kincse mása
csak világos vallomása:
ím, a ködtől-szálkás űrben
isten-szívű ember tűnt el.

Többé nem fogyasztja testét
az örök kisemmizettség.
Nagy igazság-rengetegben
megy a menekülő ember.

Szava, maga, minden dolga
így szilajul legnagyobbra,
sértve balga látás-törvényt.
Most szerez szavának érvényt.

Égi pille zeng a bábban,
hiánytalan igazságban.
Ki bevall gyönyört és lázat,
ha menekül is, csak lázad.

Világot-emelve lépnek
mondatok: száraz legények.
Szigorúan, merevenen
mennek szegényemberesen.

De szúrós, hűs pirkadatban
egy szótól mind tűzbe-lobban,
mint ki testében kiégve
gondol nem-volt kedvesére.

S dereng a mellkas-boltozat,
s mint a vérszín hajnali nap:
a szív - dühök fölé kelve
kisüt majdnem énekelve.

gyöngyesz · 2009 Július 10

Szécsi Margit : Hajnali ballagás

Adjátok nekem,
adjátok vissza nekem
a hajnal-okozta mámort,
a könnyű szívvel
ballagó hajnali tábort.

Megyek a dértől-dercés úton,
távol a bútól.
Fagytüskék égnek ereimben.
Hajnal van, s fájhat minden,
csak a szivem nem.

Ti deszkapallók,
a szürke sárból kiaranylók,
életen átringó hidak,
ha rátoklelek,
a könnyű győzelem gyönyöre itat.

Gyönyörű,
bármit mondjatok, most a gond is gyönyörű,
a lélek hűs földje felett
tüzijáték, mit jajlehelet
fújt ki, didergő tűzpalota.

Öt érzékem de friss még,
csudáikat rávésték
sárgöröngyök és paloták,
- úgy lépj elém jelen világ:
most a csoda a mérték.

Csoda vagy te is, ballagó,
angyalhajadra hull a hó,
s nem is vagy tán jelen,
nem segítesz ha elesem
te sem, de senki sem.

Halálom se legyen más;
borzongó hajnali ballagás,
csodák és alvó idegek.
Halál zajtalan angyalai,
hajnalban vigyetek.

gyöngyesz · 2009 Július 10

Szécsi Margit : Apály

Itt az iszapos folyamágy,
itthagyott, moszatos gyöngyházak,
végképp bezárult paloták,
kelyhükből kirohadt az élet,
csak a tündöklő falak őrzik
a végső tündér lebegést
s a fölséges víz moraját -
hajók és hullák országútján
mulandó lábbal ballagok.

gyöngyesz · 2009 Július 10

Szécsi Margit : Most ülök, várok

Én, Szécsi Margit,
szerelmese csóknak és bornak,
egy nap az álmok földjére léptem,
hol gyönyör s éhség
egyetlen sóhajba forrad.

Most ülök, várok.

Szerelem büntet:
játék-kardomat mert lebocsátottam
érted, jaj lápon villó kikötő.
Világok úsznak
a sóhaj-szürke habban.

Most ülök, várok.

gyöngyesz · 2009 Július 11

Czóbel Minka : Sugarak- részlet

Csillagsugár!
Arany szállal szövődj át álmainkon,
Hozd el földünknek távol földek álmát,
Csodás, idegen, nagy világok álmát,
Csillagsugár! csillagsugár! fényes csillagsugár!

***

Szép napvilág!
Életadó, fényes világosságod
Árassza el a föld minden határát,
Fényes zöld színt adjál fának, bokornak.
Öltöztesd ezer színbe a virágot,
Az állatnak adj csillogó szőrt s tollat,
Az embert érleld széppé és erőssé,
Mosd vidámra és ártatlanra szívét.
Az élőknek életerejét tartsd meg,
S a holtakat ébreszd fel új életre,
Szép napvilág! szép napvilág! szép áldott napvilág!

Évicus · 2009 Július 11

Reményik Sándor

A szépség próbája

Egy könnycsepp szállt fel valaki szemébe,
Mint aranyfelleg alkonyati égre.

Mert dal szállt fel egy másik szív tövéből,
Örvényes, néma, feneketlen mélyről.

A dal kérdezett: igaz dal vagyok?!
A könnycsepp igazolt és ragyogott.

Úgy ragyogott, mint egy gyémánt-pecsét,
Átragyogta a költő kételyét.

A költeményen és a könnyön át
A Szépség találta meg önmagát.

Évicus · 2009 Július 11

<CENTER class=vb_postbit></CENTER><CENTER class=vb_postbit></CENTER><CENTER class=vb_postbit>Szépség és költészet</CENTER><CENTER class=vb_postbit><HR width="60%" noShade><SMALL>

</CENTER><CENTER class=vb_postbit><SMALL>„Mi a költészet? – kérdezed,

Míg mélykék szemed rám veted.
Mi a költészet? Még te kérded?
Te vagy a költészet.”
(G. A. Becquer)

</SMALL></SMALL></CENTER>

A szépség maga a költészet, és a költészet csupa szépség. A vers, a dal, a líra a szavak legszebb jelentését kibontva: a világ szépségeit leíró, megénekelő alkotások.

A világon bármi szépséges lehet, az ember lelkiállapota és képzelőereje a legegyszerűbb tárgyat, a legrútabb arcot is képes csodálatosan szépnek látni. A napsütés, a tenger, a kedves arca, egy átélt pillanat mind szép lehet, ha a lélek annak érzi. A szépség külső vonzerő és belülről, a dolgok lényegéből sugárzó harmónia. A szépséget megérző lélek rezdülése a költészet. Bár a szépség múlandó, koronként változó és szubjektív, a költészet sajátos eszközeivel mégis képes megragadni a szépség örök, embereken és időn átívelő jellemzőit. Hajdan csodált asszonyok szépsége, régen elcsendült dalok édessége, százszor és ezerszer kizöldült lombok susogása szól a költeményekből, és sohasem lesznek régiek a jó versek, mert mindegyik „rímel” az ember élményeire, élete eseményeire.

A költészet festészet is, és zene, magában foglalja az összes művészeti ágat. Varázsecsettel dolgozik: minden éppen olyan színű a jó versben, mint amilyennek olvasója látni szeretné, pontosan azok a dallamok szállnak felénk a költeményekből, amelyeket már titkos álmainkban is hallottunk.

A költészet igazán jó társ, ha látjuk magunk körül a szépséget, de segít akkor is, ha elfogyott lelkünkből a harmónia utolsó cseppje. Költészet és szépség nem létezhetnek egymás nélkül, minden percünket beragyogják, és mégis megfoghatatlanok. Sokat lehet mondani róluk, csak éppen a lényeghez ez nem visz közelebb. Viszont elég hozzá egy pillantás...

1994. Ambrus Attiláné Dr. Kéri Katalin egyetemi docens

Évicus · 2009 Július 11

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" align=center><TBODY><TR><TD style="PADDING-BOTTOM: 6px" class=idezet colSpan=3 align=middle>

Mikrokozmosz.

Megyek városból ki, messze
Hol nincs autó s velocipéd,
Hol csak virágokkal beszélek
S a tücsök mond el egy regét.

Fáradt vagyok és megpihenni
Oly jól esik a fák alatt,
Fejem a fűbe temetem be,
Nincs agyamban bús gondolat.

S hogy igy fekszem, közelről látom,
Hogy egy arasznyi tér mily sok?
Hüvelykkel mérhetem és mégis
Egy új világot láthatok.

Tűlevelü fák, bozót, indák
Ős vadonjába (!) nézek itt,
S egy apró virág szűzi szirmán
Egy harmatcsepp kaczérkodik.

Fínom testű lények mozognak,
Miket a szem már alig lát:
S hajszál vékony gyökérke hosszán
Mint függő-hídon járnak át.

Picziny bogárcsalád tanyázik
Egy levél sátora alatt,
S egy kis pók mintha hálójából
Szőne be egy napsugarat.

Egy hangya nagy zsákot cepelve,
Homoktorlasz elé kerűl,
S egy baraczkmag is utját állja:
S ő húzza nagy terhét körűl.

Az élet mellett a halál is
Itt van: - száradt virágtövek, -
S a moh közt törött csigaházak.
Mint elszórt apró sirkövek.

Mig nézem ezt a Mikrokozmoszt,
Azt képzelem Isten vagyok,
S tőlem függ csak, hogy e világra
Az éltető napfény ragyog.

Isten vagyok! - csodát teszek most:
"Sötét legyen!" - azt akarom,
S e kicsi, kicsi, kis világot
Kalapommal letakarom.
</TD></TR><TR><TD align=left></TD><TD class=idezet align=middle>Réthy László
(A kis világ.)
</TD></TR></TBODY></TABLE>

Évicus · 2009 Július 11

A napimádó éneke.

Égő Nap! a Menny királynéja Te,
Ki trónodról tekintsz a földre le.
Életet, áldást árasztva le ránk,
Szivem tárom ki előtted - Anyánk!

Szeretlek! - Te vagy Mindenünk aki,
Földi sorsunknak útját szabja ki,
S hatalmad, mely nekünk határtalan:
Szemed egy sugarára irva van.

Te adsz földünknek meleget s a Lét,
Tőled veszi minden leheletét,
Erőt az agy, izom, a sziv, a szárnyak,
S forrása vagy Te fénynek s árnynak.

Te fested meg a virág kelyhét,
Te oszlatod a felleget szét,
Ott vagy Te minden harmatgyöngyben,
A verejtékben s örömkönnyben.

Ott lobogtál egy kis ház tüzhelyén,
Hol meleged első csókját vevém,
Atyám lelkében, ki adott nevet,
S anyám szivében, ki szült s szeretett.

Csodállak Nap! - s amerre járom
Utaimat a nagy világon:
Kerestem mindenben a szépet,
De mindennél szebb a - Te képed!

Gyönyörrel néztelek a rónán
Hajnalbiborban, alkonyórán,
Tenger beláthatatlan síkján, fjordokon,
Kelet virányain, havas ormokon...

És mindenütt más, más az Élet,
Mert mindenütt más a Te képed,
Amint sugárid hinted rája:
Olyan a föld színe, ruhája.

A pálmának diszt, büszkeséget;
A zuzmónak csak szerénységet
Adtál, de mind azt vallja Néked,
Hogy szép, édes és jó az élet.

Játékaid mily tündérálmok!
Bolygó tüzek és délibábok,
S a szivárvány hét szinü fénye,
Az ősanyag nagy költeménye!

Földünk szülötti, kicsi emberek,
Isten lényét, akik keresittek:
- Nem látjátok a fönségest, nagyot?
Hulljunk térdre s imádjuk a Napot.

</TD></TR><TR><TD align=left></TD><TD class=idezet align=middle>Réthy László</TD></TR></TBODY></TABLE>

Évicus · 2009 Július 11

Eduard Mörike

Éjfél

Megjött az éj, s merengve áll
a hegynek támaszkodva már,
s a nagy idő aranyló mérlege
nem leng. Egyenlő súllyal van tele.
S hetykén duruzsolnak, - a hold kiragyog -;
anyjuknak, az éjnek, a friss patakok
a napról,
az elpihenő mai napról.
Egy ős gyerekdalt döngicsél
a víz, de unja már az éj,
a csengő égi kék, az vonzza őt,
azt kedveli, az illanó időt.
S álmos patakok medreiken
tovább duruzsolnak azért szeliden
a napról,
az elpihenő mai napról.

Évicus · 2009 Július 11

LELKES MIKLÓS

Kerti csillagok

A kertben olykor megállhat az ember
és felnézhet mosolygós félelemmel
a magasba, ha fent már ébred benne
büszkélkedőn az ég nagy csillagterme.

Mi bánt, pontosan nem tudom, de mégis
csak fáj belül minden, a messzeség is,
a közel is, mely távolodik egyre,
fáj a Nincsen, a Van, ami Lehetne,

fáj a kezem, míg a Mérleget tartom,
s szívemben az a felvöröslő alkony,
a hajnal is, a születés, sok vétkem,
mely csak kinőtt, vétlenül, észrevétlen,

a félsötét, a sötét, holdak ezre,
emlékezés búcsúzkodó szemekre,
a csigaház-csend, mit enyémnek hittem,
fáj a volt-hit és fáj a hihetetlen,
fáj az Anyag, melytől pokol a Lélek,
s a Lélek is, mely Anyagot eléget…

Bolond vers, ugye? Magam is úgy vélem.
S mosolygok egykor-vágyott messzeségen,
de a közelség sem hoz igaz békét,
elrejti bár múlt-fények messzeségét.

A kert, az él…de ott vagyunk a Kertben?
…s van-e Kert békés csillagszeretetben?
…nyílik a Kertből út, szívet Megértő?
Késedelmek közt immár itt a Késő?

A csigaház-csend, mit enyémnek hittem,
ha az enyém, miért fáj a szívemben?
Kőmerev bokrok, fészkek, csukott szárnyak…
Boldogabbak a varázstalan vágyak?
Kert, csillagok, tavacskák, holdak ezre, -
mi villan rá végesre, végtelenre?

A kertben olykor meg-megáll az ember
és mosolyog, szívében félelemmel,
s a csillag-szépség fénye szívbe láttat,
e gyönyörü és ijesztő varázslat.

Évicus · 2009 Július 11

Edmund Spenser

AMORETTI
(részlet)

Rég töprengek, mihez hasonlatos
a szem, mely beragyogja életem:
de itt a földön semmi sem honos,
mihez isteni fényét mérhetem.
A naphoz nem: mert átsüt éjemen:
a holdhoz sem: képet sohase vált:
sem csillaghoz: tisztábban lát e szem:
sem tűzhöz: soha nem húny ki e láng:
nem villám: fénye tartósabb világ:
nem gyémánt: annál lágyabb, kedvesebb:
nem kristály: törhetetlenül szilárd:
s mert az nem méltó hozzá: nem üveg.
A Teremtőt idézi egyedül,
kinek fényében minden üdvözül.

http://s3.images.www.tvn.hu/2008/01/23/18/33/www.tvn.hu_39bac4c32488fa957705701e4e8b81e2.gif

Évicus · 2009 Július 11

Victor Hugo

Olyan a szerelem

Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,
Amelytől fénylik a szirom,
Amelyből felszökik, kévéjében a napnak,
Szivárvány-szikra, milliom.

Ne, ne hajolj reá, bárhogy vonz e merész láng,
Ez a vizcseppbe zárt, percnyi kis fényözön -
Mi távolabbról: mint a gyémánt,
Az közelebbről: mint a könny.

Évicus · 2009 Július 11

Karinthy Gábor - A kék rózsa

Ballagok hegyen, völgyön, úttalan
utakon; ruhám cafatokba lóg;
dűlöngök, dúdorászom ittasan.
Kísérnek vad nyarak, telek;
könnyezem, botlom, elesem.
És jönnek görcsösbottal ballagók
s kérdik tőlem: te mit keresel?
Szemük rámvetik. S felelek:
én a kék rózsát keresem.

Mert nagyon sok van, ki keres.
Az egyik régi ezüstláncot,
másik szétmállott szavakat.
Harmadik elfújt gyertyalángot,
negyedik olvadt havakat.
Ötödik télidőn tavaszt,
hatodik ezt, hetedik azt...
Keresnek mind... múlt árnyakat
sokan, a jövőt kevesen.
Utamban ők nem ártanak:
én a kék rózsát keresem.

A kék rózsát, a hamvasszirmút!
a szűz csodát, a meztelent!
Az éjfél kibomló haját,
halottak élő sóhaját,
mely boszorkák szemére leng...
fagyott tüzét a gyűlöletnek,
melynek méhe a szerelem...
Én a kék rózsát keresem!
a kék rózsát! a fényeset!
a lengőt és a mozdulatlant.
Keresem jaj, halálraváltan
télen és nyáron szüntelen
a szemeken s az arcokon...
Keresem... s ha majd megtaláltam,
gyöngéden számhoz emelem,
megcsókolom s illatába temetkezem...

Ajándék pillanatok Neked...

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Hasonló témák