Sci-fi világa

Halálcsillag születik – John Berkey, aki megihlette a Star Wars ikonikus képkockáit, de a filmet sosem látta​

Robert McCall (1919-2010).​

Philip K. Dick: Vulcanus kalapácsa​

A lehetséges talánok világa – Philip K. Dick: Ubik​

amint emberek nagy többsége nem hisz ezekben az entitásokban, azok megszűnnek létezni.​

Az Ubik fő konfliktusforrása a kommunikáció hiányából fakad.​

Dick soha nem finomkodott, amikor az emberi élet hiábavalóságát és a világunk megismerhetetlenségét ecsetelte, ám az Ubik több szempontból is kitűnik az életműből.​

Isten létezik, és elérhető, ám magyarázatokat a világban uralkodó káoszra és pusztulásra tőle sem várhatunk.​

Brandon Hackett: Eldobható testek​

Írta: Szabó Dominik| 2020. 10. 27.​

Mi az ember? Szellem, lélek és test? Gondolatok összessége, személyiség, emlékek és intellektus? Neuronkapcsolatok húsburokba zárva? A 24. századi törvény szerint nem csupán gondolati síkkal, de hús-vér testtel is rendelkeznie kell egy embernek – így a digitalizált tudatok még nem számítanak annak. Márpedig a teljes földi népesség kipusztulása után fennmaradt kétszázmillió tudat – gúnynevükön: szellemek –, akik szeretnének beilleszkedni a Földről korábban elszakadt, a Naprendszert benépesítő emberek közé. A szinte korlátlan anyagnyomtatás korában eljött a következő lépcsőfok, az „eldobható testek”, az „újhumánok” kora, amikor minden digitalizált ember új testet tud nyomtatni magának. Többé senkit sem korlátoz a saját teste: nincs többé öregedés, mindenki úgy nézhet ki, ahogy szeretne, még a biológiai nemek is értelmüket veszítik – és nincs többé halál. Mivé lesz így az ember?​

​

Mi az igazság? Ami megfelel a törvény betűjének, az igazságos? Elképzelhető, hogy a törvénynél fontosabb az igazság? Ki dönti el, hogy mi az igazságos? Kinek lehet annyi hatalma, hogy választ adhasson a „cél szentesíti-e az eszközt” örök kérdésére? Vireni Orlando a Librának dolgozik, annak a szervezetnek, ami az egész Naprendszerben az igazságért és rendért felel. Amikor letartóztatnák a világ leggazdagabb és legbefolyásosabb emberét, aki valószínűleg több millió földi ember haláláért is felelős, Vireni hamarosan olyan helyzetben találja magát, ahol mindent újra kell gondolnia, amit korábban az igazságról hitt. Polgárháború bontakozik ki a Naprendszerben: újhumánok állnak a régiekkel szemben, digitalizált tudatok genetikailag kezelt, transzhumán beültetésekkel rendelkező emberekkel szemben. Vireninek és a Librának kellene ebben a lehetetlen helyzetben a békét, az igazságot képviselnie, amikor látszólag egyik oldal sem hajlik a párbeszédre. Mivé lesz így az igazság?​

​

És mi történik akkor, ha már az a szervezet is képtelen ellátni a feladatát, aminek pont a törvényt, az erőszakmentes, békés megoldásokat kellene képviselnie? Lenyűgöző Vireni hősies, szinte már sziszifuszi erőfeszítését figyelni, ahogy az egész regényen keresztül küzd az igazságért. A szélsőségeket istenítő, csak végletekben működő valóságunkban annyi helyről ömlik ránk a „ha nem velünk, akkor ellenünk” hozzáállása, hogy egyenesen döbbenetes élmény Vireniről olvasni, aki kiáll a saját elveiért, nem „hódol be” egyik oldalnak sem, hanem higgadtan rávilágít mindkettőnek a problémáira. Könnyen lehetne az Eldobható testekben egy „progresszívak a konzervatívok ellen” alapfelállást látni, de talán szerencsésebb ennél általánosabban értelmezni a regényt, hiszen a két oldalra szakadás, a párbeszéd hiánya mindenhol megjelenik – így Vireni küzdelme valahol mindannyiunk küzdelme is egyben.​

​

Legalább a Xeno utolsó oldalai óta tudjuk, hogy Brandon Hackett szereti a morális szürkezónákat, a nehéz döntéseket és megoldhatatlan erkölcsi kényszerhelyzeteket – ezúttal az egész regény ilyen dilemmák sorából épül fel, amelyekben állást kell foglalnia Vireninek. Olykor talán túl sok is van belőlük egyszerre, így nincs terük kibontakozni, ugyanis a cselekmény közben olyan pörgésben van, ami ennél sokkal egyszerűbb regények sajátja. Már rögtön az első oldalakon egy letartóztatás közepébe csöppenünk, és innen egy pillanatra sincs lehetősége leülni a történetnek. A rövid fejezetekben egymást követik a világformáló események – nemcsak hogy a 24. század sajátos technológiáját kell villámgyorsan megismernünk, de a Naprendszert is egyre-másra érik olyan történések, amik alapjaiban strukturálják át a fennálló rendet.​

​

Hogy Hackett a sebes történetvezetés közben sem hanyagolja el a világépítést, az talán már nem újdonság annak, aki olvasta bármelyik korábban megjelent regényét – transzhumán implantátumok, technikai újdonságok, naprendszeri államok és az egészet borító újhumán testnyomtatás: bár kapkodjuk a fejünket, nagy erénye a szövegnek, hogy mégsem sötétben tapogatózunk. Csak az akciófilmes hatású cselekmény nem enged megpihenni, a végére szinte fárasztónak érződik a sok csata, ami aztán egy egészen más tempójú és fókuszú befejezésben csúcsosodik ki (kissé idegennek is érződött a korábbiakhoz képest). Viszont mindez talán már fel sem tűnik, annyira erős a főszereplő-trió jelenléte, akiknek köszönhetően a látványos sci-fi kelléktáron és a hatásos témafelvetéseken túl is egy újabb dimenziót nyer a regény.​

​

Vireni mellett ugyanis az Eldobható testek két központi figurája a földi exodust elindító, ezáltal több millió ember haláláért felelős Melvin Kadek, a Naprendszer ura – és egykori felesége, az újhumánok szószólója, Marion Cheng. Ám míg Vireni mintha gúzsba kötve próbálná körültáncolni az egykori házaspárt, Marion és Melvin szembenállása olyan erővel szikrázik, hogy az egész Naprendszert átalakítják. Többről szól ez a párharc, mint hogy ki legyen hatalmon: az dől el, hogy ki fogja irányítani a jövőt. Látásmódjukba, nézőpontjukba még Virenin keresztül betekinteni is nagyon izgalmas játék; személyiségük, karizmájuk, gyarlóságuk különösen ismerősnek érződik jelenlegi világunkban.​

​

Ha egy Brandon Hackett-regényt veszünk a kezünkbe, pár dologban biztosak lehetünk: karizmatikus, ám mégis megérthető figurákon keresztül egy nagyon érdekes jövőt fogunk elképzelni, ami telis-tele lesz elképesztő sci-fi ötletekkel, ráadásul amiatt sem kell aggódnunk, hogy a mozgalmas cselekmény közben elunnánk magunkat. Hogy ezúttal is egy kényelmetlenül aktuális problémafelvetésbe merülünk bele, annak csak örülhetünk, pedig már a regény fő témája, a testnyomtatás ötlete is olyan erős, hogy önmagában száz oldalakra leköti az olvasó gondolatait. Mi több, a kérdések az utolsó oldalak után is velünk maradnak: te otthagynád a testedet, hogy digitális tudatként élj tovább? Ha választhatnál, milyen testet szeretnél magadnak​

​

Brandon Hackett: Xeno​

Írta: Szabó Dominik| 2017. 12. 04.​

„2117-ben a Föld lakossága tizenötmilliárd fő: ebből hatmilliárd ember, kilencmilliárd idegen fajú, más néven xeno” – mondja a fülszöveg, és ezzel gyakorlatilag körül is írtuk az alaphelyzetet. A Földet megtámadta, és pillanatok alatt leigázta egy idegen faj: őket nevezik a későbbiekben „migrátoroknak”, ugyanis arra kényszerítették az emberek százmillióit, hogy féreglyukakon át idegen bolygókra települjenek át, míg onnan több milliárd idegen lényt költöztettek a Földre. Az emberek ugyan többé-kevésbé meg tudják értetni magukat a firkáknak és hidráknak nevezett két fajjal, ám ettől persze az idegenek még nem lesznek kevésbé... nos, idegenek (az ostorosoknál, akik szintén egy élettérbe vannak kényszerítve az emberiséggel, ez fel sem merül, nekik még a kommunikációjukat sem tudják dekódolni). A migrátorok azonban súlyosan megtorolnak minden erőszakos cselekedetet, így mindenkinek meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy a jövőben együtt kell élniük.​

​

Te mit tennél, ha egyik napról a másikra arra kényszerítenének, hogy olyan lényekkel élj együtt, akiknek teljesen más a gondolkodásmódja, mások a szokásaik, a nyelvük (melyek az emberek szempontjából megtanulhatatlanok, csak fordítóalgoritmusok tudnak segíteni), furcsán néznek ki, és egyébként is, minden pillanatban emlékeztetnek arra, hogy ők nem emberek? El tudnád viselni a firkák permanens alkotóvágyát, hogy minden percben a saját testük váladékából akarnak szobrot formázni vagy festményt készíteni? Elfogadnád, hogy a lassan annyian lesznek, hogy kiszorítanak az élőhelyedről, hogy lassan minden üres felületen az ő „alkotásaik” látszanak? Meg tudnál barátkozni a hidrákkal, akik vízben élnek, és az egész kultúrájuk a versenyszellemre épült? Tudnál valaki másnak a bolygóján élni? Mivé válik az emberiség, ha ennyire keverednie kell más értelmes fajokkal?​

​

A válasz még Dr. Olga Ballard számára sem egyértelmű, pedig xenológus, vagyis az idegeneket tanulmányozza – apja nyomdokaiba lépve arra tette fel az életét, hogy minél többet megértsen a három idegen faj gondolkodásából. Erre a képességére pedig szüksége is lesz, amikor hirtelen egy olyan küldetés közepén találja magát, mely ha sikerrel jár, nemcsak az emberiség, de a vele kapcsolatban álló másik három faj jövőjét is befolyásolhatja.​

​

„A jövőben játszódó történetek arról szólnak, amitől a jelenben félnek az emberek” – írja Lionel Shriver, és mintha csak a Xenóról beszélne: a mai társadalmi (és politikai) helyzetben, amikor folyamatosan napirenden van a nem-európai nemzetek bevándorlása, talán mondanom sem kell, mennyire egyértelműnek tűnik a regény mögöttes tartalma. De ez így van rendjén, egy sci-fi szerintem akkor igazán jó, ha érdemben tud reagálni a jelenünkre, márpedig Brandon Hackett legújabb könyve a lehető legizgalmasabb módon beszél erről a témáról. Úgy integrálja a koncepcióba és a cselekménybe, hogy több oldalról is megvilágításra kerül egy-egy elgondolkodtató kérdés, sőt, sok jelenet közvetlenül reflektál a másikkal való együttélés problémájára és az „idegeneket” övező félelemre, a történet fő konfliktusait is az eltérő világnézetű szereplők adják (ennek következtében egy-egy vitajelenet meglepően emlékezetes marad).​

​

És ha már szereplők: talán még sosem voltak ennyire élő figurák Brandon Hackett regényeiben. Egyszerűen élvezet figyelni a főszerepben lévő Ballard-testvérpár minden közös jelenetét (elég hamar találkozunk Olga testvérével, Markkal is) – mintha minden ilyen mozzanat újabb rétegeket adna hozzá a személyiségükhöz, mintha ezeken keresztül értenénk meg igazán, hogy milyen emberek is ők valójában. Nemcsak a gondolkodásmódjukban ismerjük meg őket, de érzéseikben, félelmeikben, vágyaikban is, ezért tényleg átérezhetőek – és ennek megfelelően sokszor igen szomorúak, sőt dühítőek – a tragédiáik (talán nem lövök le semmit, ha elárulom, bizony nem lesz könnyű útjuk, mire a történet végére érünk). Olyannyira így érzem, hogy tulajdonképpen fontosabbnak is tűnnek a bennük lejátszódó események, mint amik velük történnek...​

​

Persze azért nem kell félni, a Xeno egy ízig-vérig pörgős, szórakoztató regény, tele egymást érő (amolyan amerikai stílusban, kissé talán filmesen működő) akcióval, izgalommal, fordulattal, még ha az Időutazás-duológiától eltérően néha meg is állunk szusszanni egyet, és talán a szokottnál kicsit több információval is kell megbirkóznunk. Egyiket sem tartom amúgy problémának: kell az idő, hogy megemésszük ezt a szokatlan világot, és kell az idő arra, hogy mi is érzékletes képet kapjunk az idegenekről. Elvégre az még a régi, hogy minden fejezetben újabb remek ötletek kerülnek elő – talán az idegenek kultúrája, beszéde, szokásai adják a legviccesebb, egyben a legeredetibb megoldásokat, de a Föld 22. százada is okosan végiggondolt –, legfeljebb ezúttal kicsit nehezebben kap el hangulat, amit persze bőséggel kompenzál az, hogy a regény az első száz oldala után gyakorlatilag letehetetlenné válik (és egy fenomenális, egészen megrázó fináléban csúcsosodik ki).​

​

Idén úgy tűnik, hogy az Agave Könyvek magyar szerzői a világban megjelenő idegenekre álltak rá – bár nem tudom, hogy honnan jött ez a hirtelen hasonlóság, abban biztos vagyok, hogy Brandon Hackett regényével nem fog mellé az, aki bele akarna valamelyikbe vágni. Egyszerre egy migráció kérdésével foglalkozó, ötletes társadalmi sci-fi és egy bitang erős, érzelmileg nagyon is megterhelő családregény: mindkét komponens önmagában is érdemes lehetne olvasásra, de így együtt szerintem az elmúlt évtized legjobb magyar science fiction regényét adják ki.​

​

Peter F. Hamilton : Az Üresség trilógia​

Interjú Rusvai Mónikával a Tündöklő szerzőjével​

A Könyvhétre jelenik meg első fantasy regényed, a Tündöklő. Akik azonban követik a zsánert, találkozhattak már a neveddel akár Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 antológiában (Égigérő), akár a Próza Nostra csapatában, akár irodalmárként. Milyen út előzte meg az első regényedet?

Earle K. Bergey 1901-1952​

Mit jelent Darth Vader páncélján a titkos felirat, és miért pont héberül van?​

„A tettei nem lesznek megbocsátva, amíg ezt ki nem érdemli.”

Kattints a kibontásához...