, mert igény még mindig lenne rá, bár az emigráció létszáma drasztikusan csökken és akik ma jönnek - pl a romák (közel 8 ezer) vagy a fiatalok, azok nem költöztek ide csak itt laknak mint vendégmunkások és az igényeik a kiskocsmákban kielégülnek. Tehát ma még nehezebb lenne anyagilag megállni a saját lábunkon mint korábban. Persze nem gondolom, hogy le kellene mondani róla.
Jólesik olvasni ezeket a ,,megközelitéseket,, ami a szinházzal, akár a mi szinházunkkal kapcsolatban itt szóba került. De egy példát azért mondanék. Hegedűs a háztetőn.
Legszebb álmaimban sem jutott volna eszembe, hisz átugorhatatlan feladat. Viszont amikor korábban HyppolitotNagyon meglepődtem, hogy ez az oldal még mindig ,,él,, és még örültem is neki. Sajnálom, hogy mi egyelőre nem tudunk előadást tartani akartam játszani, akkor befuladtam abba az egyszerű gondba, hogy nincs Hyppolitom. Egészen addig abban gondolkodtam, hogy talán a legjobb barátom volt a Kibédy Ervin, vele fogom eljátszani. Akkor a legnagyobb meglepetésemre az Ervin közölte: Tudod kipöcsöm nagyon kedves vagy, de én már nem tanulok meg egy előadást, egy előadásért. S mondhattam bármi, nem és nem. Közben a New Yorkiak játszották a Sybilt és vendégszerepeltem náluk. Akkor egy másik csapat játszotta az Egy csók és más semmi cimű darabot és két próba közt elmentem megnézni. Meglehetősen gyenge és nagyon erősen amatőr előadás volt, de volt benne egy volt erdélyi szinész aki ugynézett ki mint a Csortos. Nagydarab, mély hanggal és jó szinész volt. Ő lett a Hyppolitom. S egyben adva volt a Tevije a Hegedűsben. Neki irták.
50 ember volt a produkcióban. Elmondhatatlan sikere volt. Ezt a fiút Técsy Sándornak hivták.
Meg kellett csinálni a diszletet, még az utolsó hokedlit is, semmi olyan butorom vagy kellékem nem volt ami ennek a kornak megfelelt volna. A Zsidópiacra jártam kalapot, kabátokat vásárolni, stb... Mindent meg kellett venni. Eljött a bemutató 1100 ember ült a nézőtéren.
Na ez a másik gondom ma. Tetszik nem tetszik a nézőtér 40%-a torontói magyar zsidó volt. Ez a zsidóság szinte elfogyott. Gyerekeik diplomás orvosok, ügyvédek, üzletemberek és kanadai szinházba járnak. Sokan élnek vegyesházasságban és ez meghatározza az igényeiket.
Talán még azt el kell mondanom, hogy 1992-ben hazamentünk a Kisvárdai Határainkon Túli Magyar Szinházak Fesztiváljára a Pillantás a hidról cimű drámával. Ez akkor is és azóta is magyar szinháztörténelem. Még nem fordult elő, hogy magyar anyanyelvű szinház Kanadából avagy Amerikából otthon vendégszerepelt volna. Elnyertük a Közönség Nagydijat és nagyon büszkék és boldogok voltunk.
Nos ez az örökségünk. Talán majd még sikerül feltámasztani. Bár a korábbi tapasztalatokból azzal számolni kell, hogy 2-3 év kell ahhoz, hogy ,,ütőképes,,legyen a csapat.