Vezess Naplót!

agymenés #124-re:


A nyilak, amiket egymás szívébe igyekszünk lőni, szüntelen sebeket okoznak. Úgy gondolom, lehetnél a szerelmem. Lövök feléd egy nyilat. Ha szerencsém lenne, nem pont akkor fordítanál hátat. És nem a hátadba fúródna azok közé, akik nyilai cseppet sem érdekelnek téged, és én itt állok a kétségek között, és nem tudom, vajon véletlen volt-e, vajon akkor lőttem azt a nyilat amikor pont nem figyeltél, vagy szándékosan fordítottál hátat. Az én hátam is tele van érdektelen nyilakkal, de ezektől sosem esünk el. Mások állnak értetlenül és nem tudják miért. Csak remélhetem, hogy az egyik nyilam nem tartozik ezek közé a hátadban.

Veled általában szemben állok, de túl messze, az általad kijelölt távolságban, az általad kijelölt, lehetetlen terepen. A legritkább esetben találjuk el egymást. Körülöttem nyilak, szerteszét. A tieid, amiket szeretettel küldtél felém, de nem találtak el. Amelyik mégis, az nem a megfelelő helyen. Térden állok, mert tele a combjaim, a vállam, karjaim, mindenfelé nyilak meredeznek ki belőlem, és nem tudok már állni a fájdalomtól. Látom, hogy te sem vagy délceg. De a kezemből már kiesett az íj, nem tudok többet tenni, nem találtam el a szíved. Esetleg közelebb mászhatnánk egymáshoz, ha engednéd. Ha már egyszer nem tudunk célba lőni.

Kiszedhetnénk a nyilakat, és megsimogathatnánk egymás szívét. De ilyen messziről nem lehet. Ha jobban belegondolok, nem akarsz a szerelmem lenni.

kokusz31 írta:

agymenés #124-re:


A nyilak, amiket egymás szívébe igyekszünk lőni, szüntelen sebeket okoznak. Úgy gondolom, lehetnél a szerelmem. Lövök feléd egy nyilat. Ha szerencsém lenne, nem pont akkor fordítanál hátat. És nem a hátadba fúródna azok közé, akik nyilai cseppet sem érdekelnek téged, és én itt állok a kétségek között, és nem tudom, vajon véletlen volt-e, vajon akkor lőttem azt a nyilat amikor pont nem figyeltél, vagy szándékosan fordítottál hátat. Az én hátam is tele van érdektelen nyilakkal, de ezektől sosem esünk el. Mások állnak értetlenül és nem tudják miért. Csak remélhetem, hogy az egyik nyilam nem tartozik ezek közé a hátadban.

Veled általában szemben állok, de túl messze, az általad kijelölt távolságban, az általad kijelölt, lehetetlen terepen. A legritkább esetben találjuk el egymást. Körülöttem nyilak, szerteszét. A tieid, amiket szeretettel küldtél felém, de nem találtak el. Amelyik mégis, az nem a megfelelő helyen. Térden állok, mert tele a combjaim, a vállam, karjaim, mindenfelé nyilak meredeznek ki belőlem, és nem tudok már állni a fájdalomtól. Látom, hogy te sem vagy délceg. De a kezemből már kiesett az íj, nem tudok többet tenni, nem találtam el a szíved. Esetleg közelebb mászhatnánk egymáshoz, ha engednéd. Ha már egyszer nem tudunk célba lőni.

Kiszedhetnénk a nyilakat, és megsimogathatnánk egymás szívét. De ilyen messziről nem lehet. Ha jobban belegondolok, nem akarsz a szerelmem lenni.

Kattints a kibontásához...

Gubancos,mégis tökéletesen,tisztán érthető:
Menekülnél a világtól.De nincs kihez.Nincs előtted út,sem kitaposott ösvény,igaz mögötted sincs.Hisz a semmi közepén lézengsz.Nincs irány,hogy jobbra,balra,vagy előre.Vissza sem fordulsz.Tüskés bozótok.Hagyod,véresre sértsenek.Nem számít.Mégis mész.Bár félsz.Oroszlánnal ne találkozzál.Mit is csinálnál akkor?Megállnál?Elfutnál?Netán elbújnál?Vagy szembeszállnál?Ha megtámadna?Ha szíved kitépné?Egyben,vagy darabokban?Nem tudod.

A lelked homályban,félhomályban.Éhes vagy,nagyon éhes,de a gyümölcs,amire vágysz túl magasan van.S azt nem éred el,hiába...Nincs elég hosszú a kezed,hogy felérjél.Marad,ami itt lenn van,a keserű gyökér.Nem számít,ha a nyelvedet marja,mert szólni úgy sincs kihez,s talán már nem is akarnál.Talán,ha szállnál,jutna a gyümölcsből is.Elérhetnéd a világmindenséget:a napot,az eget,az esti csillagokat.

Zug a fejed.Érzed a veszted.S egy állatnak szánt verembe esel.Úgy kiáltanál,de néma a hang.Lassan értelmét veszti az idő,a tér,s vele a szívdobogásod is.Hisz egyedül vagy a semmi közepén.Csapdába esve.Igen,rossz útra értél,mert körül nem néztél.Csapdába estél.Csak mentél egyre és egyre.Elfogadod és várod a várhatatlant.Nagyon mély ez a katlan.Már nincs álom és nincs valóság.Csak a kövek és kavicsok.Velük viaskodva fejedet lehajtod.Fázol.Nincs takarod.S nincs mit innod.Kiszáradsz,mint az elhanyagolt kertekben a virág.Már nem látsz.Magába zár a kevély sötétség.

De hirtelen egy kéz nyúl feléd.Egy kéz mely segítséget ígér.Ám ha kijutsz,többé már nem te leszel.Aszalódó szíved itt felejted.S ha a lelked felszáll,veled leszek.

Na,még egy lépés.Feljebb,még feljebb.Kiérsz.Árad a fény.
Sanyarú múltad marad a veremben.
És maradok Én a kéz,mely mindig felemel,ha gyenge lennél.
Ne félj,egyszer megint mindent újra kezdhetsz...
De nem fogok hazudni:hosszú és fájdalmas lesz a folyamat,Neked is,Nekem is.
Mert amit Te érzel,azt érzem Én is.
Amit Én érzek,azt érzed Te is.

Most én írok egy olyat ide, ami a neten ugrott elém, de a szerzője nem ismeretlen. Viszont félelmetes.

kokusz31 írta:

Most én írok egy olyat ide, ami a neten ugrott elém, de a szerzője nem ismeretlen. Viszont félelmetes.

"Ha mást szeret! Az a legrosszabb! Azt nem lehet kibírni. Az elviselhetetlen. Az befejezett kín, mint a halál. Nincs kiengesztelés! Mert mást szeretni nem bűn, tehát megbocsáthatatlan."​

Rejtő Jenő​

Kattints a kibontásához...

Napló részlet:



Hódolattal emlékszem minden egyes közös percünkre.
Szerettem volna vele lenni.
Nem tudom,hogy Ő miért állt szóba velem:de talán szeretett(ami azért túlzás).
Csak azt tudom,hogy én Neki adtam volna a testem-lelkem mindenestül,ha akarta volna.
Sírtam a boldogságtól,amikor hallhattam,érezhettem,hogy Ő van Nekem.
Minden barátnőm azt mondta,hogy hülye vagyok:lépjek ki a valóságba.
Mélységesen megbántottak.
Ők nem érezték azt a szerelmet,azt a felemelő érzést,amit én akkor átéltem.
De valójában ez a szomorú.
Annyira boldognak lenni,hogy sírunk.
Senki nem érezheti át,amíg nem éli meg.
Bizony,ez az élmény nem sokaknak adatik meg.Talán jobb is.
Milyen is lenne a világ,ha minden felszínes ember mély érzésekkel lenne(meg)áldva?!

Hirtelen arra eszmélek,hogy már nincs velem.
Bús és kétségbeesett vagyok.Nélküle.
Ezt eddig nem bírtam még elképzelni sem,most pedig bele kell törődnöm.
Fájdalmas.Azóta átalakult az életem.Még mindig Ő a központja.
De már csak az az énje,ami soha nem is volt jelen mellettem testi valójában.
Azonban az életemet,a boldogságomat most is Ő adja.
Ha valami jó érzést akarok meríteni,azokra a lopott
percekre gondolok,amiket Vele töltöttem.
Emlékszem mindenre.Tisztán és élesen.
Most az életemet az tölti ki,hogy próbálom elképzelni,milyen lennék,ha soha nem ismertem volna meg.
Bár teljesen mindegy,mert itt van Velem mindig:még ha nem is sejti.
Néha-néha egy kis csalafinta mosoly bujkál szám szegletében,amikor arra gondolok:Titkos Üzenet..

bea80 írta:

Napló részlet:



Hódolattal emlékszem minden egyes közös percünkre.
Szerettem volna vele lenni.
Nem tudom,hogy Ő miért állt szóba velem:de talán szeretett(ami azért túlzás).
Csak azt tudom,hogy én Neki adtam volna a testem-lelkem mindenestül,ha akarta volna.
Sírtam a boldogságtól,amikor hallhattam,érezhettem,hogy Ő van Nekem.
Minden barátnőm azt mondta,hogy hülye vagyok:lépjek ki a valóságba.
Mélységesen megbántottak.
Ők nem érezték azt a szerelmet,azt a felemelő érzést,amit én akkor átéltem.
De valójában ez a szomorú.
Annyira boldognak lenni,hogy sírunk.
Senki nem érezheti át,amíg nem éli meg.
Bizony,ez az élmény nem sokaknak adatik meg.Talán jobb is.
Milyen is lenne a világ,ha minden felszínes ember mély érzésekkel lenne(meg)áldva?!

Hirtelen arra eszmélek,hogy már nincs velem.
Bús és kétségbeesett vagyok.Nélküle.
Ezt eddig nem bírtam még elképzelni sem,most pedig bele kell törődnöm.
Fájdalmas.Azóta átalakult az életem.Még mindig Ő a központja.
De már csak az az énje,ami soha nem is volt jelen mellettem testi valójában.
Azonban az életemet,a boldogságomat most is Ő adja.
Ha valami jó érzést akarok meríteni,azokra a lopott
percekre gondolok,amiket Vele töltöttem.
Emlékszem mindenre.Tisztán és élesen.
Most az életemet az tölti ki,hogy próbálom elképzelni,milyen lennék,ha soha nem ismertem volna meg.
Bár teljesen mindegy,mert itt van Velem mindig:még ha nem is sejti.
Néha-néha egy kis csalafinta mosoly bujkál szám szegletében,amikor arra gondolok:Titkos Üzenet..

Kattints a kibontásához...

Hódolattal emlékszem minden egyes közös percünkre.
Néha tétovázom, amikor rá gondolok... vajon neki örömet okozott, hogy velem lehetett? Nekem a világot, az ÉLETET jelentették az együtt töltött percek. De vajon neki mit jelentett?
A nevetős, vicces, "társaság középpontja" figura, akin senki sem látja, hogy ha nem vigyorog, mennyire komor. Vajon az én agyam szüleménye ez a komorság? Vajon az én képzeletemben jelenik meg csak az mosoly amit soha máskor nem láttam még, csak ha velem volt? Vajon az én képzeletem szülte a szemében felcsillanó mohóságot? Kezének szorító remegését? A tekintélyt parancsoló férfi sosem volt játékos és kispajtás jellegű, csiklandós, csikizős, és sosem volt olyannyira a lényem része, ahogy én gondolom?

A barátnők? Szerintük túl élénk a fantáziám. Sírva fakadni együttlét közepén, a boldogságtól? Túl sokat képzelek bele egyetlen szerencsétlen fickóba. Vigyázzak, mert ha kinyílik a szemem, nem fog tudni ennek megfelelni.

A valóságba léptem. És tisztán, élesen látom minden pillantását, minden mozdulatát, aminek sosem kellene megfelelnie. Ugyanis sosem vártam el, mert el sem tudtam képzelni, hogy ez létezik, Ő tette velem. Anélkül, hogy tudnám, anélkül, hogy tudná.

Azt remélem, hogy ő is ilyet érez, például most, ebben a pillanatban is, amikor rám gondol. Amikor eszébe jutok. És ahogy eszébe jutok, csak remélhetem, hogy nem tett múlt időbe engem.

-Szevasz,szivi!-Mondhattam volna annak a sudár barnának,aki elviharzott előbb.De nem érdekel és ez gyönyörű.Nem érdekelnek a pasik.Egyik se.Még a sarkon álló srác se.Pedig belé sokan bele tudnának szeretni.Azokkal a sugárzó barna szemekkel és azzal a rabul ejtő,cinkos mosollyal.Becézgethetném,kézen foghatnám,átfonhatnám derekát és...
De nem érdekel.Ez fantasztikus!Úgy emlékszem régen,mikor még fiatal voltam,hatalmas szerelmeim voltak.Ilyen egyszemélyes kapcsolatok.Plusz egy álomkép.De ugye minek is kellene nekem férfi?Hülyeség.Időpazarlás.
Aztán felnőttem.Egyre jobban megismertem a pasik oldalát is,megláttam a gyümölcs romlott húsát és szerencsére megkondult egy harang,ami azt mondta:-Elég!
S ha valami belülről szól,biztosan igaza is van.Ez a hang irányít máig engem,teszem amit mondd.
Tudom,hogy neki igaza van.
S nem értem,néha miért hiányzik valaki!
Miért hiányzik minden ki nem mondott szava.
Hisz nem mondott nekem soha semmit.
Nem is ismerem.Vagy...
Miért ilyen lassúak a lábaim?Miért emlékszem az arcára?
Miért nincs más gondolatom?Miért dobban meg szívem...?

Egy pillanat.Ki ez a helyes pasi,aki mellett előbb elmentem? :8::``::``:

Egy pillanat.Ki ez a helyes pasi,aki mellett előbb elmentem? :8::``::``:

Na, ha észrevettem őt, akkor az van, hogy már megint elhallgatott a hang ami azt mondja, nem kellenek, jobb az unalmas békesség nekem. Gondolhatnád, ha egyszerűen gondolkodsz, hogy ördög és angyal vitája a két vállamon. De nem, ez valami más. A hang az önvédelem hangja. Az összetört álmokból és a félelmekből táplálkozó tanult reflex, ami birkózik a velem született ösztönnel, ami a sugárzó barna szemek felé vonzana, csodát ígérve.

Ha mégis bevonzok egyet, akkor van az igazi baj. Mert a legkevésbé alkalmas pillanatban megszólal a hang. Lehet, hogy az első csipkelődő beszélgetés alkalmával, lehet, hogy a csóknál. Ha szerencsém van akkor a legelső mosolynál, és akkor veszítek a legkevesebbet. És akkor megspórolom azt a kérdést, hogy "-Mi a baj? Az előbb még olyan vidám voltál." Ez a kérdés, amire azt kell felelni: Semmi. De maga után vonja azt, hogy többé nem érek rá...

Beám.
Most csak úgy elmélkedéssel jöttem:idő hiány miatt,nem sokat tudok írni,de majd a szabim alatt jövök hozzád.

Mostanában sokat elmélkedem.Elmélkedem arról,hogy milyen tulajdonság,milyen cselekedet hat rombolóan az ember személyiségére,melyikkel hat rombolóan a környezetére.
A hiszékenységével vagy a hazugságával, hízelgésével árt-e többet?Áldozatnak vagy elkövetőnek kell lennünk mindenképpen,vagy van köztes állapot?Vajon igazat állítanak a szakirodalmi tézisek,amikor azt"szajkózzák",hogy a személyiség fejlődésben nagy szerepe van a szocializációnak?Mindenképpen számít ki milyen ingerkörnyezetben nőtt fel.Mit látott mit tanult meg a felnőtté válásig.

A tanulás a szervezetben végbemenő minden olyan változás,amely tapasztalatszerzés,gyakorlás,ismétlés következtében megy végbe és viselkedésváltozást eredményez.
Ejtsünk néhány szót a látens tanulásról,amely észrevétlen,rejtett tanulást jelent.A tanulás eredménye nem mindig jelenik meg,csak a későbbi viselkedésből következtethetünk erre.
A hazugságot,hízelgést is tanulással sajátítja el az ember.

Hazugság a másik személy szándékos becsapása,félrevezetése,megkárosítása valótlan állítás által.A hazudozó célja az előnyhöz jutás,vagy a büntetés,a káros következmény elkerülése.
Tehetséges hazudozó hazugságainak legfontosabb jellemzői Popper Péter szerint
1. mozgékony,szélsőséges variációkat is számba vevő képzelet
2. gyors szempontváltás
3. problémaérzékenység
4. fejlett empátiás készség
5. önszuggesztió
6. meggyőző kommunikációs készség
7. némi valóság,amely köré építkezik
8. érdekes,meglepő elem
9. naturalisztikus és aprólékosan kidolgozott

A hízelgés leplezett interakciós stratégia,olyan személy viselkedése,aki a vonzalom keletkezésének pszichológiai törvényszerűségeit ismeri és azokat szándékosan alkalmazza.Befolyásolási kísérlet,amelynek következtében a befolyásoló személy vonzereje a másik szemében megnövekszik.

A hiszékeny személy csapdába kerül és ott vergődik,mert elhiszi mások hazugságait,hízelkedését.Áldozat válik belőle.Vajon a végtelenségig"tetszelegni"kényszerül az áldozat szerepében?És az elkövető majd minden éjjel nyugodtan álomra hajthatja a fejét?Nem,semmi esetre sem,hiszen egyszer minden gaztettre fény derül és akkor az elkövető elnyeri méltó büntetését.Így számomra többé nem kérdéses,hogy inkább legyek áldozat,mint elkövető!
"JÓL CSAK a SZÍVÉVEL LÁT az EMBER!"

Ajánlom magam!!!



Ha boldog vagyok,akkor kicsit őrült is.
Ha szomorú vagyok sírok.
Majd letörlöm sós könnyeim,bár tudom:magától is megszáradna.
Ha fázom,betakarózom,de nem mindig lesz melegem tőle.
Ha nem látok,szemüveget veszek,de ettől még nem azt látom,amit szeretnék.
Ha éhes vagyok eszem,de a legfinomabb ételben is ott lehet a méreg.
Ha valamiről lemaradok,talán épp az hozna szerencsét,ez lehet a sorsom.
Ha mindig nyitva az ajtóm,néha kivisz engem is a húzat.
Ha repül az idő,akkor nem várok semmit.
Ha belém rúgnak,hagyom...,hogy más kötözze be sebeim.
Ha félek,menekülök,de nem mindig tudom hova.
Ha élek,többször is meghalok.
Ha kitárom a szívem,akkor is mindent magamba zárok.
Ha nagy a csend,bizony ordítok,bár ezt sem hallja senki.
Akkor vagyok boldog,amikor nem érdekel semmi.
Éjjeli csillag a vigaszom,tavaszi hóvirág a reményem.
Üres tarisznyám a gazdagságom.
Hitem csak álnok.
Szenvedésem a lélek.
Gyengeségem az elmém.
Nem mindig azt teszem,amit szeretnék...
Egyszóval:ha ingoványos az életem elmerülök benne...-mégis lélegzem...

Haláltavasz.....



Ismét itt van.Eljött hozzánk,mert kértük.Imák röpködtek a levegőbe,hogy mennyire várjuk már a meleget,a világ ébredését.Otthontalan emberek könyörögtek,hogy ne fagyjanak éjszaka halálra.Fuss hozzánk!Szegény csemeték anyukájuk fülébe suttogták,bárcsak lenne még egy takaró.Gazdagok idegeskedtek,mikor kell kevesebb fa a fűtésre.Minden egyes ember a világon,őt akarja.Én is őt akarom.Megölni.Kimondom a nevedet.Te!Én féljek tőled?Miért is?Egész életem egy hatalmas születés.Halva születés.Mikor várom azt,hogy változzon valami a környezetemben,a világban,bennem,mindig csak sötét viharfelhők mosolyognak felettem.Ők tudják,mit küld rám az ég.Nekem még a hó is fájdalmasan fekete.Csak nekem.És én mégis,szűnni nem akaró erővel várom.Tudom,hogy rossz vége lesz,mégis,akarom azt a percet ismét.Mint mikor a szerelmes ember nem várja meg,hogy kimondja a kedvese az elutasító választ.Elmondja neki,hogy szereti,átadja a rózsát és fut.Fut a semmin keresztül vissza a világába.Miért?Hisz a választ már tudja ő.Nem azt akarta,hogy igen legyen a válasz.Dehogyis.Azt a pillanatot akarta átélni,mikor várakozik,mikor megérkezik ő,mikor a szájába van minden egyes szó,mégse tud semmit,mikor kimondja és úgy érzi,semmit se tud a fiú.

Hallod tavasz?Gyere!Kimondom én!Akarom!Pusztíts el bennem mindent.Most már nem menekülök előled.Sőt!Érezni akarom ismét,hogy mindenki boldog.Örül.Szeret.
És én ismét ott állok a fagyos sarkomban egyedül,senkire nem várok már.
Tudom mi a magány.
Én vagyok.
Szép lassan leguggolok,letépem a legélesebb fűszálat,megkarcolom tenyerem és ezzel a véres fűszállal a földön ülve,nevetve írom életem legnehezebb kérését:
Szevasz,tavasz.Mész vagy maradsz?

A szél úgy dobálja az esőt,mintha megszentelni igyekezne templomokat.Elkésett már.A falu felöklendezi a párát a föld fölé,az alkonyi fények visszanyomják.
Az ember önkéntelen is valami emberséget keres az emberek tekintetében,de azok csak szemek.
Miért szeretlek én Téged?...vagy nem is szeretet ez,hanem szerelem,amihez az ember akkor is hű,ha csalódott?Igen,valami olyasmi.Szerelem.Hű,már csak bennem élő,de igaz és tiszta.Te láttál engem úgy,mint senki más:meztelennek,csak gondolataim ráncaiba tekeredve,magányosan,nyomorultul,hogy az akasztott ember is megsajnált volna.Te láttál engem olyan minőségemben,amit mindenki más előtt mutatni szégyellnék.Én pedig...máig úgy vagyok képes Rád nézni,ahogy csak a szerelmesek tudnak a jegyesükre.
Néha meg kellene simogatnod a lelkemet ezért a hűségemért.Nem teszed,de én konok érzülettel találok fűben-fában,suttogó édes vallomásokat,amiket Neked tulajdonítok.Hozzád írott versekben látom az arcod,a lelked.Tél pajtásról leverem a havat,a tavasz köszöntő leheletét,úgy ültetem melléd...vagy ha mégsem,hát Istenem...csókod mégis csók maradna és én belepirulnék.

Szerelmesed vagyok,Én,a vak,ki érzékeire hagyatkozva bolyong ezerarcú lelkedben-ezek utcák,mondják.Nem,Én nem látok.Ne meséljetek nekem látható dolgokat.Hordom idebenn s nem bánom,ha minden nap más arca van.Kézen fog,becéz és pofon vág.De a sorsom szeretni.

Nemrég a tavaszban találtam egy tollat.Felvettem a földről s tárcámból egy papírt kapartam elő.Hátoldalán kipróbáltam,az apró görgő szántott,de vetni nem vetett.
"Dobd el, kifogyott"-Nem!!Ami nem illik az életünkbe,minden rossz,hibás?
Felemeltem a tollat és a szél selymén nyomot hagyott.Más nem láthatta, csak én,a világtalan.
"Szeretlek"-írtam és fellobogott az égre az üzenetem.Belepte az eget,nyúltak-kövéredtek a betűi,csillogtak és sóhajtottak a színek.Lebegett,éget az írás:kacagott,tombolt a szó...

Nem látta senki,mikor sírtam.Befelé hull csillagaim parazsa-,kerüli minden látó a vakok tekintetét,mert félnek,hogy saját arcuk néz vissza a homályból.
"Hülye"-közölte barátnőm.Igaza van, gondoltam és visszatettem a tollat a járdára.
Szeretném megosztani valaki mással a világot.
Ha megtalálod a tollat,bárki vagy,írd fel Te is a szélre:"Szeretlek"és tedd vissza a tollat.
A tintája a miénk,az érintése közös!!!!

Leírni a lehetetlent annyi,mint felszállni a felhők közé vagy járni a vízen.Nem képtelenség,csak nagyon-nagyon nehéz.Én is ezt próbálom megtenni most már hónapok óta.Leírni azt ami bennem van,hogy elolvashassa akinek szól és talán kitegye a falára,hogy majd évek múltán arra pillantva elmosolyodjon.Szerelmesnek lenni jó dolog,de még jobb szerelmesnek lenni.A két szó,bármennyire is úgy tűnik,nem ugyanaz.Talán a hangsúly miatt,vagy tán az érzés más,amit e két szó ébreszt az emberben.
Egyiknél nem érdekel hol járt azelőtt és hogy kivel találkozott.A másiknál viszont majd beleőrülsz,hogy nem vele lehetsz és megint csak róla álmodhatsz,nem mellette.

Én utóbbiba csöppentem bele,mikor a szeretlek kimondása után nagyot dobban a szíved és a mennyekben érzed magad,amikor kedvesed válaszol.
Egyik kapcsolat sem könnyű és nehéz tökéletesen viselkedni.Mindig vannak nézeteltérések és sajnos ezek ellen semmit nem lehet tenni,pedig milyen jó lenne.Bár a veszekedéseknek is vannak jó oldalai.A békülés gyönyörű dolog,hiszen utána ráébredsz,hogy meghalnál nélküle és jobb ölelkezni,mint egymásnak vágni éles tárgyakat és szavakat.Mégis elkövetjük a hibákat,újra és újra.Akaratunkon kívül is elkésünk,félrelátunk dolgokat,rosszat szólunk és nem veszünk észre.
Hibáknak hívjuk őket,amik nagyon is jót tesznek az ember azon tulajdonságai miatt,hogy tanulunk belőlük.Nehéz jól viselkedni,az ember könnyebben tesz rosszat,de utána mardossa a bűntudat,ami szintén jó dolog.Ha ez az égető fájdalom nem lenne,talán sose jönnénk rá a hibák forrására vagy be se látnánk őket.De van és éget:jobban,mint valaha és megálljt mutat.
És ismét jön a szerelem,a boldogság és az öröm.
Szóval nehéz dolog a szerelem,a szárnyak,amiket kapsz,hogy repülni tudjál igen súlyosak.De mégis szállsz velük!Messze fenn a csillagok között,megérintheted őket és beleihatsz a Tejútrendszerbe.Láthatod a Földet kívülről,sebesen repülhetsz végig az időn és messzi gyönyörű tájakra tévedhetsz.És a legszebb az egészben,hogy mindezt nem egyedül kell megtenned.Ott van melletted a kedvesed,a szerelmed,akinek a szemei maga a fény,amelyet visszavernek a csillagok.Ezért leírhatatlan a szerelem.A fény amelyet látunk,tudjuk mi érezzük,de képtelenek vagyunk megmagyarázni.
Így hát szerelmes barátaim,ne késsetek el és nézzetek az órára:mondjátok el a kedveseteknek,hogy szeretitek:ahányszor csak tudjátok és amíg lehet.

Most itt vagyok megint.Ez az illat,ugyan az.Más minden mégis itt lebegnek az eltűnt évek szellemei.Változtak a formák,velük együtt én magam is.Máshogy érzek,másként élek.Amit elítéltem kipróbáltam,akit utáltam megszerettem,mi egykor fontos volt mára lényegtelen.Akiket lenéztem most tisztelem,amit eldobtam,azt már felveszem.Kik haverok voltak mára idegenek,kik barátok azok most is azok.Mi egykor kötelesség volt célként született újjá.Éltem és tapasztaltam.Megtanultam ki az igazi barát,ki akkor is melletted ül,mikor mindenki ellenségnek lát és akkor se ábrándul ki belőled,mikor nagy hibát követsz el.Rájöttem,hogy csak az igazi szerelem vészeli át a viharokat és az ki az első akadálynál rád csapja az ajtót,s ki kezét elhúzva tőled,hagyja,hogy a mélybe zuhanj,az nem szerelmes ember,sőt nem is barát.
Tudom,hogy a fájdalom csak az idővel múlhat,bármennyire próbálod becsapni önmagad,hogy már nem érdekel.Kell az elmúlás,hogy minden heg begyógyuljon.Egy ember-legyen férfi vagy nő,szerelem vagy barát-ki megbántott téged,nem egyenlő mindenkivel.
Bízni kell az újban,lehetőséget kell adni a bizonyításra.Sosem tudhatod melyik homokszem válik drágakővé.Lehet,hogy gyávaságod miatt hagysz ki valamit,de nem szabad,bátornak kell lenni,ki kell állnod elveid,érzéseid mellett.Nincs lehetetlen,csak lustaság,gyávaság,félelem.Van,mikor a segítség teherként zúdul a nyakadra és csak a rosszat látod meg benne.Viszont ne feledd,kik szeretnek bármily eszközzel is,de csak jót akarnak neked.Hisz kinek szívébe bekerültél,az nem akaródzik a fájdalom nyújtására.
Tudom,hogy telnek az évek és mi elmúlt nem jön vissza már,ezért okosan kell kihasználni a pillanatokat.
-Egy elvágott köldökzsinór,az első életet jelentő pityergés.Gyertyák elfújása,egy kívánság,sok tekintet,mi téged néz.Sártengerben táncoló csupasz talpak,nyári záporban futni a szivárvány alatt.Egy forró csoki,egy könyv,egy szombat délutánon.Kávé ébresztő illata egy álmos hajnalon.Kacajok,könnyek,szavak,pillanatok,amelyek egyszerűek,de felejthetetlenek.
-Elmulasztottad vagy lekéstél róla?
Még bepótolhatod.
Nincs veszve semmi,ha van benned erő és kitartás.Akaratoddal ösvényt vághatsz a sűrű fák törzsei között.Te döntesz a jövődről,nincs semmi és senki,mi megírta volna sorsod.Választhatsz,hogy melyik utat járod be,hányadik ágazásnál fordulsz le.Beléphetsz a kapun,de ki is kerülheted,hogy egy másik ajtón kopogtathass be.A kezdett és a vég adott,de,hogy a közte lévő utat,hogy járod be,azt te döntöd el.A régit sose cseréld le csak azért,mert újat akarsz kipróbálni,lehet,hogy a tizedik után jössz rá,hogy az eredeti volt a legjobb,de akkor már késő lesz.Gondolkozz,de ne cselekedj túl lassan,a homokszemek peregnek az órában.Kövesd mit eszed diktál,de hallgass a szívedre,mert azt senki nem tudja befolyásolni.
Mindezek után írom:követtem el életemben hibákat,nem egyet és nem kettőt.

Megbántam-e?Nem.

Tanultam belőle?Rengeteget.

"Két ember összevész,lángolva összenéz,
gyűlölve mondanak,egymásnak búcsúzót..
Próbáljuk meg újra és kezdjük elölről el,
Hogy ha bántottuk egymást,felejtsük el,
és bocsáss meg mindent Nekem..

Néha majd a szívünk még össze is zördül,
s tán búcsúzni akar,
Torlódnak a felhők,de azt mondjuk:
-Ez csupán nyári zivatar.

A felhők elszélednek,új bimbók élednek,
a zúgó szél lassan lecsendesül.
Akkor kezdjük el újra,de szebben és jobban,
-Meglátod,minden sikerül!"
/Karády Katalin/

http://www.youtube.com/watch?v=4JTscGLRK4I

Már csak te vagy nekem,aki életet lehel belém.Te vagy,minden titkom megőrzője,minden vágyaim tudója,minden óhajaim ismerője,szeretet adó szívem őrangyala!Keveset kérek tőled.Úgy látom,mégis sokszor túl sokat.Amit kérnék,azt csak te tudod.Senki más.Kérlek,maradj meg nekem!Ugyanakkor mégis távozz az utamból!Bár csak ne jönnél annyiszor hozzám.De,csak te hozod nekem a tavaszt.Nélküled a létem oly távolba veszne,mint tengerparton a horizont.Olyan vagy nekem,mint a sivatagban az oázis,amit vagy meglelek,vagy elpusztulok:vagy olyan,mint száraz virág,mely esőért kiáltana,ha lenne szava.Add meg nekem azt az örömöt,hogy beteljesülj!Legalább néha-néha.Oly sokat,tudom,úgy sem kérhetek.Ám ha sikerül,akkor boldoggá tennél.Nagyon boldoggá!Ha nem,akkor is életem végéig ragaszkodom hozzád!Elválaszthatatlanok vagyunk!Mert nélküled számomra megállna a világ.Nem forogna a Föld és nem nőne virág.A szívem sem dobogna,csak verne,de minek.Te vagy sivár életem lángra lobbantója,mozgató rúgója.Ó,bár csak ne te tartanál életben.Mert ha meghalok,velem halsz te is.Miért kell, hogy életem része légy?
Sose hagyj el éltető-Remény-!...-de ne is legyen sokszor szükségem rád...

Itt van lassan a tavasz,emlékszem mindig lestem a közeledtét.Nem a fagyos mínuszok ellen vártam,szeretek minden hónapot,mindennek meg van a maga szépsége,a maga varázslatossága.A február sáros lucskossága,mégis felébresztette bennem a reményt,-Álmok,vágyak,kívánságok,óhajok,akaratok,célok felé megtett lépések.Lépések.Akadályok,felhúzott gátak.Sorompók.Feladott ügy,elveszett hitt,mert ott a fal.A fal,ami leomolhat.Leomolhat,mert ott a szelence.A szelence,amiben megmaradt nekünk az utolsó esély.Az utolsó esély:a remény.
A remény.-hogy lassan újra láthatom rügyezni a fákat,zöld lomba borulni az erdőket.Ahogy beköszöntött a március,minden nap az ablakpárkányon könyököltem,hogy figyeljem a változást,lássam a természet reggeli sóhajtását,nagy ásítását a mély álomból.-Rózsaszín-lilás köd mindenhol,minden irányban.Nincsenek illatok,határok.Nincsen fájdalom és lehetetlen.Nincs magasság és akadály.Van más.Vannak színek.Pasztelban pompázó árnyak.Alakok,melyek változnak.Egyik pillanatban én,majd te és ő.Lebegés.Képesség a repülésre,egyre magasabbra és távolabb.Szárnyalás a szabadság felé,aztán nincs tovább csak a zuhanás.Bele a hullámok mélyébe.A test körül tenger óceán.Esély,vízben a létre.Létre,amire nincs lehetőség.Csak itt.Itt,ahol igazából nincs sehol.Sehol,mert nincs odavezető térkép.Térkép,amire nincs is szükség.Elég egy iránytű.
Iránytű a szemed,a szemhéjad lecsukódása,s megtalálod az utat.Az utat,a végtelen világ,az álom felé.-Fura,hiába meresztettem folyton a szememet,a táj egyik pillanatról a másikra öltötte fel új arculatát.Zöld volt minden,amerre a szem ellátott.Friss rügyek és hajtások.Rózsaszín és fehér virágok díszítették a levélkoronákat,melyeknek illatára lelkem mindig beleborzongott.Nem tudom melyik fának köszönhettem,ezt az édes-minden parfümöt lesöprő-kompozíciót,de egy biztos hódolatomat nem csak én tettem le előtte,hanem az a több 100 méh is,akik mindig ott zümmögtek körülötte.Ahogy megkezdődött az igazi tavasz egy kis időre az összes bánatom eltűnt.
Megmagyarázhatatlan,hogy miért,de ahogy kitettem a lábam a levegőre,a tavasz illata megcsapott,mintha egy nagy adag harmatos felhőbe haraptam volna bele.A boldogság kelekótya érzése fogott el,az újra kezdés reménye,a lehetetlen szó értelmetlenné válása.Egy pillanatra enyém volt a világ,egy kósza másodperc elejéig.Végig mentem a szokásos úton ahol a tél elteltével,megint élt minden élőlény és velük együtt mi is emberek.
Az ajak:mond szépet és rosszat,imádkozik,könyörög,kiabál.Fenyeget ha kell,de dicsér is szép szavakkal,szerelmet vall és kapcsolatoknak vet véget.Háborút hirdet és békét.Néha csöndben van,máskor teljes erővel kiabál.Olykor tudja,hogy cselekednie kellene,mégis összeszorítja magát.Ömlik belőle a szeretet,gyűlölet,lázongás,igazság.Ő se jó,se rossz.Ő csak ő.Nem felelős tetteiért,ő csak egy eszköz,aki egy célt szolgál.Mosolyogtak ezen:a fecskék újra fészket építettek,a szökőkutak magasba repítették vízcseppjeiket,az ibolyák,hóvirágok,gólyahírek életet leheltek a haldokló föld ábrázatára és további csodálatos dolgok mellett az aranyesők újra sárgán ragyogtak a kertkapuk takarása mögött.

A tavasz mindig hoz valami újat,vagy frissebb ruhába öltöztet.Új kapcsolatok,barátok,szerelmek.
S a tavasszal egy vágy született meg bennem újra,egy érzés erősödött fel,mellette,igen az ő közelében.Nem akartam,hátat fordítottam neki,de nem tudtam menekülni előle;elkapott,mint kitartó vadász űzött áldozatát.Tudtam nincs az a víz,ami eloltaná azt a tüzet,ami szívemben gyulladt meg.A láng nem aludt el,csak erősödött,táplálva minden pillanattal,amit vele töltöttem.Vágyakoztam a közösen eltöltött percekért,de féltem,hogy nem fog beteljesedni az,amiért minden este imára kulcsoltam a kezem,az amivel minden éjszaka álmodtam.Igen,ez az egyik legszebb érzés,vágyakozni és várni a beteljesülésre,hogy szívünk egyszerre dobbanjon,gondolataink egyre gondoljon,karunk egymásba fonódjon,életünk egybe forrjon.Egy életen át egymás mellett.S mikor már szemünkre hályog kerül,arcunkat mély ráncok vésik tele,s hajunkba az ezüst keveredik el,akkor egymásra nézve tudni,érezni,mondani:te vagy életem egyetlen szerelme.Nem lehet kimondani szavakkal,nem lehet leírni mondatokkal,érezni kell.Érezni egy olyan szervvel,ami nincs,érezni azzal az érzékkel,ami nem a hallás,szaglás,látás,ízlelés,tapintás.Érezni szívvel,lélekkel,ésszel.Érezni,ahogy a két aura egymásba kapaszkodik,megtalálják magukat,együtt,mint egy kirakós két darabja.Ránézni és őt látni.Őt és nem a többit,akik csak árnyak és szellemek.Érezni az őszinteséget,önzetlenséget,nyugalmat,pezsgést,
beteljesülést,
boldogságot,vágyat,szeretetet,játékosságot,kacérságot,
lehetőséget,jókedvet,féltékenységet,szabadságot,hűséget,
igazságot,kitárulkozást,megbocsátást,örömöt,önfeledséget, alázatot,életet.Érezni az egyetlen érzést,amit lehet,az igaz szerelmet.
Álmodozok,de most utoljára.Érzéseimet rácsok mögé zárom,elfordulok a vágy elől,megtagadva éhes lelkemtől,hogy még egyszer beleharapjon ebbe a tiltott,mézédes ábrándba.A várakozás gyötrelmes percei maradnak nekem,ami egyre erősebben fojtogatott.A szorításból csak ő engedhetett volna:egy szóval,egy öleléssel,egy csókkal,de tudom nem várhatok tovább,az élet túl rövid ahhoz,hogy ennek a vágynak éljek.
Pedig mennyit vártam rá!!
Így vártam őt,mind hiába,mert nem jött el.Nem értettem miért futamodott meg,de aztán rájöttem:gyáva és ennyi az egész.
Gyávának lenni könnyű.Nem kell odébb görgetnie egy sziklát,mi útjába áll,nem kell szóra nyitnia a száját,hogy elmondja,nem kell.
Elég,ha csak a földbe gyökerezve áll,mint egy vasszobor,mely mozdulni sem bír:mert gyávának lenni könnyű.
Elég,ha úgy tesz mintha élne,de nincs óráiban szenvedély.
Csikkek százai a hamuzóban,cigi a szájában.
Néz,de attól is fél,hogy lásson,pedig láthatná:amit én.
Érezhetne,nevethetne,üvölthetne,de inkább marad egy szikla.
Sok a magányos nappal,hol ő lehetne velem,rám mosolyoghatna,velem táncolhatna,velem láthatna,életet vihetnénk perceinkbe,de ott a kő,a kimondhatatlan szó,a távolság,a félelem,mert gyávának lenni könnyű.
Mégis fontossá vált minden.
Érintés,illatok,álmok,pillanatok,tettek,szavak.Szavak,melyek eddig halkan szóltak,tettek,melyeket most meg kell cselekedni,pillanatok,mik felett eddig csukva maradt a szem,álmok melyeknek meg kell még valósulniuk,illatok,amik még szagtalanok,s érintések,amiket egyszer még érezni kell:bőrön,ajkon,arcon,nyakon.Félelemmel teli az út azon része,ami a véghez visz.A véghez,ami talán nem a pont a mondat vége,csak egy kapu a halhatatlanságba,az örökkévalóságba,az újra kezdésbe.Egy kapu,ami mindent szebbé,jobbá,megbocsáthatóvá tesz.Egy kapu,ami mögött a titok rejlik,ahonnan már nincs visszaút:ide nincs.Egy kapu,amely előtt az élet,s mögött valami más és új,a jövő vár vagy a halál.
Mit vártam,nem jött:csupán egy illat maradt.
Ez a feladás illata,a reményvesztettség érzete.Ekkor eszembe jutott mi mindent adtam fel életemben.Nem az volt a baj,hogy testem nem szakította át a diadalszalagot.Nem.Azt sajnálom csak,hogy nem tudom mi lett volna ha egy kicsit bátrabb vagyok.Akkor azokban a pillanatokba fel kellett volna venni az eshetőségek kabátját és előre lépni egyet.Lehet,hogy megbántam volna,de azt hiszem most már tudom,hogy kellenek az ilyen helyzetek,a félelmet legyőző másodpercek.Néha egy magas hegy,egy nagy ugrás,egy édes tortaszelet,egy lopott csók vagy egy vallomás.Hisz ezektől dobban a szív,ezek forgatják a mutatót az élet órájában.Egy van belőle,vagy talán több,de most csak ez az egy,amit ismerünk,amiben lélegzünk,szeretünk,táncolunk,nevetünk,amiben vagyunk.Vagyunk mi,mint földi halandók,kiknek megadatott az esély,hogy szerepeljünk ebbe a színdarabban.Ebbe a színdarabban,ami egyszerre akció,dráma és vígjáték,ahol egyszerre vagyunk rendezők és főszereplők.Egy sorozat.A nappalok és éjszakák sorozata.A belebonyolódások,tetőpontok,megoldások sorozata.Egy valóságshow,amiben ki vagyunk téve a bámészkodó tömeg véleményének.Egy mese,amiben bármelyik pillanat hozhat csodát.Egy quiz műsor,amiben sok a kérdés és sokszor elmarad a válasz.Egy detektívtörténet,amiben a megoldás néha rejtély marad.És a végkifejlet,ahol az utolsó jelenet változatlan,mindig ugyanaz marad:a halál-mert ez az élet.-
Most pedig itt vagyok és megint itt a tavasz.
Csak vagyok én,a szoba és az emlékeim:tavaszról,nyárról,őszről,télről és az elmúlt évekről.Az én emlékeim!Elvehetnek bármit,eltörhet minden,elveszhet akármi,eléghet egy levél,elszakadhat egy ruha,elmehet egy barát,meghalványulhat egy fénykép,elkophat egy cipő.
Erdők pusztulhatnak,tavak kiszáradhatnak,házak leomolhatnak,városokat söpörhet el hurrikán.

Van mégis valami,amit nem vehet el senki,mit nem pusztíthat el semmi,ezek az emlékek.Emlékek,az élet regényei,az élet naplói.
Amik színesek,szagosak és hangosak.
Az én emlékeim,amelyek örökre az enyémek maradnak,még akkor is mikor hamarosan nem leszek itt többet veletek.

1 rész:

Van a falumban egy kedvenc piros padom!
Mindig társra leltem nála nagy magányomban.Azt hiszem senki nem ült rajta annyit mint Én.
És az is biztos,hogy senki nem töprengett és elmélkedett ott annyit.
Éltem a megszokott,olykor piszok unalmas életemet és nem érdekelt semmi,csak a zene,a tánc és a lovak.
Aztán megtörtént az aminek talán nem szabadott volna megtörténnie.Meghívást kaptam egyik délután a falu,új internet szobájába.Mondhattam volna,hogy:köszi,nem kérem és élhettem volna tovább a tudatlan,egyszerű"ám"tökéletes világomban tovább.
Mégis elkapott a kíváncsiság és kitört belőlem a mohóság.
A mohóság,hogy mennyi új zeném lesz és mennyi új dolgot látok:hiszen mindenki azt szajkózza,hogy a net:kapu a világra.
Tapasztalatom szerint,tényleg egy kapu:csak nem mindegy hová nyílik és mit találsz az ajtó mögött.
Ma elmesélem mit tapasztaltam,mit éreztem,hogyan látom Én 1 év távlatából a világhálót.
Mint egyszerű falusi "pógár",számomra a Nick név és a tarka-barka képek,a valódi ember helyén,először lesokkoltak.
Emberek vagyunk,de nem fogom soha megérteni,hogy mire az álca,az álnév mögé bújás.
Idővel,persze rájöttem,így mindenki az lehet aki akar és koránt sem hasonlít igazi Én-jéhez.
Szőrnyű volt rájönni,hogy mindenki ködösít,hazudik és nem is az aki valójában.
Én mégis más akartam lenni pontosabban az aki vagyok is.
Semmi plussz,semmi extra csak Én!
Azt kapsz,amit látsz!!!Ez vagyok,eszed-nem eszed:ilyen vagyok,változni nem is akarok.
A magam módján élek,gondolkodom és nem számít:más mit gondol.
Felvállaltam az őszinteséget és ezen akkor sem fogok változtatni,amikor pontosan tudom:telibe talál napi szinten egy-két övön aluli ütés kis Nick képektől.
Van valami,ami ezerszer fontosabb mindennél.
Hogy kiállj és vállald önmagad,még akkor is ha tudod,eleve elbuktad a győzelmet.
Én most győztem,de a harcnak koránt sincs vége,mert egy fecske nem csinál nyarat.
És annyi a neten a gyáva ember mint égen a csillag.

Újra megszerettem azt a piros padot:megint társam lett immáron fájdalmas magányomban.
Már nem vagyok kíváncsi és nem vágyom a világhálóra,mint valamikor régen.
Beleundorodtam mind abba,amit csak úgy neveznék:közömbösség,érzéketlenség.
Inkább érdekel az egyszerű parasztok élete,mint ez a tág,de hamis világ.

2 rész:

Mesélek arról is,hogy mennyi lelkileg beteg és szeretetre éhes ember bolyong a neten.Rengetegen vannak!
Részemről,adtam ami Tőlem tellett,nem vártam és nem kértem cserébe semmit.
Bár Nekem sincsenek nagy kincseim,de amik vannak azok igaziak.
Minden írott szavam igaz,nem hamisítvány,míves tollforgatás vagy színezés.
Szívből írtam és írok most is!Bárkinek,akinek nincs senkije,akinek van,de mégis magányos,vagy vágyik egy kedves szóra:írok!
Nem magamért teszem és nem is pusztán unalomból,csak tudom,hogy Nekem is jól esik,ha kapok jó szót és valaki megkérdezi,hogy mi van velem.
A net szerelem és leányzóm betegsége miatt egy fájdalmasan gyötrelmes és nehéz korszakon mentem át,de túl vagyok rajta.
Viszont nem ment volna ennyire könnyen,ha nincsenek olyan igaz barátaim,mint amilyenek most vannak.
Tudták,mi van mögöttem és mi van még előttem:de soha nem hagytak magamra és egy percre sem engedték,hogy össze rogyjam és elmerüljek az önsajnálatban.
Visszaadták a hitem,hogy mégis csak vannak gyöngyszemek,ebben az ocsmány net világban.
Ez az ajándékom!Életre szóló barátokat találtam:akiket nem fogok elhagyni soha,még akkor sem ha már bea80 és kincsem04 nem lesz többé.
De lesz helyette más Nekik:az igazi Bea,aki egyszer felkerekedik a világba és megkeresi a barátait,hogy végre hús,vér embert ölelhessen és megköszönhesse mind azt amit ezek a Barátok érte tettek.

Aztán persze akadtak mások is,akik nem barátságot akartak,hanem jóval többet.
Eleinte nehéz volt ezt is kezelni,mert ismeretlenül senkit nem akartam megbántani,de hülyeségnek tartottam a randi eme formáját.Jobban szeretem a kézzel fogható dolgokat.
Idővel persze ebből a szempontból is sokat változtam.
Most az ilyen fajta bepróbálkozásokat megeszem reggelire.
Szerencsére,már csak napi egy-két ilyen eset fordul elő:mindezek mellé még,ismételten sikerült a Jégkirálynő címet megszereznem.
De ha a kutya nem törődik Velem,akkor Én miért törődnék mással.
Főleg ilyen kikent,hízelgős és hamis pasikkal..
Leszögezem,hogy volt egy kivétel és bár ez neki lehet,hogy nagyon nem tetszene,de lefogom írni.
Nem azért,hogy bosszút álljak,vagy mert pletyi vagyok:inkább okító célzattal,hogy más ne járjon így.
Nehéz lesz úgy leírni ahogy volt,inkább úgy fogom ahogy Én láttam és megéltem ezt.
Nem lesz könnyű,de könnyebb lesz utána:azt hiszem!
De előtte pihi:még össze kell raknom a kis gondolataimat.