Koós Attila versei

koós attila · 2008 December 26

Nem vagyok itt

Csatolás megtekintése 225424

koós attila · 2008 December 27

Keleti lankákon

Keleti lankákon

Én, Ignotus bácsi, olyan óriás vagyok,
aki láthatatlan, de a szemei nagyok,
ahogy néz éhesen, kérőn az édes szép falatra,
mit ott hagyott előtte magából morzsákat az apja.

Korog a lélek ma a nemzet asztalánál,
régi harapások éhe csügg, s fájóbbak a mánál,
de szeretni azt az ízt, a zamatot: a sorsunk,
mert a lenyelt álom élteti a tudatot, hogy voltunk.

Eltelt száz esztendő s nem lettünk jobbak,
csak vénebbek - de vagyunk még: kísértő holtak
és Mennyekbe kapaszkodó élő szőlőszemek,
egy fürtön a mazsola és a nyíló virág-gyerek.

Ignotus bácsi, minket ma is Isten kertje ringat,
és csak mi értjük meg legjobb borainkat,
mitől olyan piros, súlyos feláldozott vérük:
új tőkék szomjúságát oltja kicsiny, erős létük.

Csatolás megtekintése 225654

Bp,
2008.12.24.

koós attila · 2008 December 27

Holnapi vers

Holnapi vers

Régi betűk új vetésben
sarjadnak az enyészetnek.

Régi betűk, faforgácsok
új erdők, fák, cserjék lesznek.

Régi betűk, örök sorsok
ölelkeznek, mint a rostok.

Régi betűk szövete friss
húsként ágyaz ősi csontot.

Régi betűk szirmai közt
szuszog hernyóként a világ.

Régi betűk beteg álmát
űzi kibomló új virág.

Régi betűk kérge érlel
mindent, ami újért lázad.

Régi betűk új vetésben
sarjadnak a pusztulásnak.

Csatolás megtekintése 225655

Bp,
15:39 2008.12.24.

koós attila · 2008 December 27

Fejtés

Fejtés

Valami csillog bennem, mondják.
Talán az éj könnye, ha rátalál
a csönd, mint a szénben ragyogó
mélység: a bányász-halál.

Mint egy pici seb a tenyérben,
ami ott lüktet majd a kenyérben.

Mint hártya a szem viaszán, ég
a nyél derekán a hűvös szándék.

Mint a félelem leplezetlen dühe
a gyűlölet: szerelem hevülete,

mely megkövül és acél-dalra vár
a mélyben: a szén-halál.

Szénből vagyunk mind és vízből.
Bányász tíz, szén csak egy a tízből.

Bp,
22:46 2008.12.26.

koós attila · 2008 December 27

Valaki más

Valaki más

Ha dolgod elvégezted,
Te szomorú-szép asszony,
fogd a táskád és eriggy.

Majd otthon lemosol magadról,
penészes mosolyom és
minden ígéretem gyanús ízeit

a szennyes közé veted.
Én is csak megborotválkozom,
hogy valaki más legyek.

Rég elment. Szobám azóta is lebeg
a város fölött, s csak nézik magányom
szánó barnasággal a budai hegyek.

Bp,
2008.12.24.

koós attila · 2008 December 27

Paradoxon

Paradoxon

Mielőtt teljesen megbomlik az elme,
verseket jajgat magából:
magát képtelen, hát másokat kezelne
a költő, ki csak írni bátor,

hát ír, költ recepteket életre-halálra,
és mit legjobban nem értett,
a szerelmet is megmagyarázza,
s megfejti, mi az élet,

s hogy látomásai dühét csillapítsa,
már nem elég a papír, kevés a tinta,
öntestét nyitná meg, hogy kiszabadítsa
a tudást, mit nem kért tőle senki:

csak szép, tiszta, egyenes beszédet,
a hétköznapok mellé tűzhető kis képet
szív-pirosat, őz-barnát és tenger-kéket...
amik élve tudják a költőt eltemetni.

Bp,
2008.12.24.

koós attila · 2008 December 27

Szeretni itt

Szeretni itt

A Halál él körülöttünk,
ez a biztos jöttű Kedves:
mért sirassam azt,
ki látott sok tavaszt,
hiszen élni halni jöttünk.

Önsajnálat veszteségünk:
nászába mást hítt a Kedves,
s hitünk nem vigasz?
Nem fáj, nem riaszt
a Halál, hisz együtt élünk.

Dajkált, mikor megfogantunk,
anyánk méhétől hű Kedves.
Hát el ne késsetek,
úgy szeressetek!
Örök némaság a hantunk.

Bp,
23:52 2008.12.24.

koós attila · 2008 December 27

Elégtétel

Elégtétel

Mikor hajamnál fogva verted a fejem
a konyha falába - akkor visszaütöttem
és elrohantam. Ki a lakásból, a gyerekkorból,
az életből, amit széttörtünk körülöttem.

Sosem hittük volna, ugye, hogy hamarosan
látok még rettegést a szemeidben, a rumos
ködök mögül úgy markolászni utánam. Sír-ni:
a karomban haltál meg - hát nem humoros?

Bp,
2008.12.26.

koós attila · 2008 December 27

Tárlat

Tárlat

Álmomban úgy jóllaktam, mint egy király,
gurultak előttem a pompás vacsorák,
a csillagok kórusokba rendeződtek,
mint Szinyei képein a csodák,

és én habzsoltam a csirke combot, a töltelék
édes csókja mart, csípett kedvesen,
mártások, szószok olvadtak dallamokba,
s gusztusos bendő lett az étterem.

Zúgott a pörkölt és a nokedli zsíros,
tejfölös cuppanása, kergetőztek az aromák,
Hold-kosztümbe öltözött Nap olaja csillant,
mint Szinyei képein a csodák.

Álmom tovatűnt, de én, a trónörökös
az eszméletre még hagytam egy katonát,
egy szelet kenyér, némi vaj, tea: bőség,
mint Szinyei képein a csodák.

Bp,
21:43 2008.12.26.

koós attila · 2008 December 29

Kertembe lép

Kertembe lép

Kertembe lép az Ősz.
Bölcs szép színeit hinti,
s mint megfáradt papírhajók, úsznak
sóhajában a nyarat egykor kacagó falevelek.
Ülj mellém, Kedves...
Látod, én őrzöm szemem tavában
évszakok bársonyát, csöndes, halk szövésű neszezését az élet elfutó talpa alatt.
Te vagy ma minden szín,
Tőled fakad minden szivárvány.
Esőt hozz, engem megfüröszt...
hozz napfényt fésülő szelet s megszárít engemet...
küldj párát, puha harmatot, üdét,
és lesz nekem lelket növesztő takaróm...
Lettél, mint hajnal, születtél, mint pirkadat.
Vagy, mint belőlem kivirágzó álom.
Szeretlek.

koós attila · 2008 December 30

Tükrök

Tükrök

Hat rám. Hirtelen azon kapom magam, hogy másként viselkedem:
szinte színészkednek a mozdulataim. Kifelé bámulnék a szürkületbe,
de a lány irányába érzékelek mozgást és meleget, illatot.
Felé tágulnak ki a látószögek, színesednek a perifériák,
így vonz egyre, még csak egy csobbanásra a tekintete.
Milyen színű a szeme?
És futnak előttem az állomások, a házak...jó ég, mióta
nézhetek ilyen merőn egy pontot?... mégis minden érzékszervem
és idegeim pattanásra készen a szemem sarkában guggolnak.
Majd csak közömbösen, majd úgy fordítom át a fejem
a túlsó panoráma felé, mint a többi utas, kik estéjükbe futnak
egy fáradt nap után... s ha nem zavarom, egy pillanatra
megpihennek majd szemeim az arcán, a szemöldökén.
Vágyom a látványát.
Boldog vagyok, hogy ide ült szemközt,
boldog és félek, kétségbeejtő lenne tolakodónak tűnni.
Istenem! Hiszen engem néz...tényleg engem néz?
Jaj, milyen színűek a szemei?
Egy fejfordítás, de a tekintetem átbukdácsol
a lányosan szép hajfürtök felett, csak árnyak pókhálóit tépve,
majd vissza: ugyanaz a kínosan szabott mozdulat...
s lelkem barna tükre az üvegen túl szaladó
sínpárra tapad újra, félve, zihálva, remegve.
Gyáva!
Hirtelen megpillantom magam az üvegen, szemeim egy-egy
balkon, hálóinges bérház s hátrébb a lány arca bomlik virágba.
Milyen szép!
A fáradtság úgy ereszkedik szarkalábaimra, mint lányos szülők
súlyos pillantása az óramutatóra az első randevú alatt.
Munkásruhám vászna megkarmol a csuklómon, nyakamon,
és az ablak taván, mint rózsa szirmai, nyílik a lány arcán a fiatalság.
Felé fordulok, az arcába nézek. Túl merészen, túl öregen, de
boldog vagyok a szerzett pillanatért.
Ölében táska, gyöngéd, hosszú ujjai az MP3 derekát ölelik.
Felpillant, a tekintete hideg, távolságtartó, egy álmodásnyi szép közöny.
Zöld.
Zöld a szeme. Zöld, mint bennem az alvó hű Szerelem.
Még hazáig az égbe szúró házfalakon tévelyeg a tekintetem,
gondolataimban csöndes borzongás a béke,
együtt kattog a távoli vonatkerekekben.
Nem tudja a lány, hogy Ő csak vonatra szállt,
de mire hazaér, már vers lett Belőle...

Bp,
17:27 2008.12.30.

koós attila · 2009 Január 2

Magyar dal

Magyar dal

Én nem új idők dalait hoztam,
csak magamat, aki vagyok,
s nincs új illat áldozatomban,
csak régi, súlyos magyar szagok.

Én nem megfelelni jöttem: versem
ha mond is valamit, kérdez:
és a választ meg nem várva, lelkem
rímekben olvad a Tiédhez.

Költő vagyok. Magyar, becsületes,
bűnös: imádom Nemzetem,
Hazámért rajongok. Közületek
egy vagyok, kiből több nem terem.

Bp,
18:14 2009.01.02.

koós attila · 2009 Január 3

Ihlet

Ihlet

Én is félek, mint mások:
rámtörnek izzó ájulások
és zúgó remegések, mintha
a világ szédülne karjaimba,

pedig ez az ihlet. Kiszaggat
belőlem mindent, mit magamnak
vallottam és hittem addig:
s bőrömbe valaki más tolakszik,

aki én vagyok, csak tisztább,
fényesebb, mint színes tinták,
mint a fényképek őrző fénye:
a vers vagyok, a vers élőlénye.

S mikor kiforgatott, megosztott
a világgal, mint olcsó kosztot,
végig kell néznem, mint csócsál
éhes szemek garmada az ólnál.

Bp,
23:24 2009.01.02.

koós attila · 2009 Január 6

Hajnal és alkony tánca ez

Hajnal és alkony tánca ez

A hajnal kis csipái: a csillagok.
Rendet épít rendre az alázat,
s mint búcsúzó vőlegényei, az éj
tenyeréből kiringanak a házak.

A titkok emberbőrbe bújnak,
zsoltárokká áll össze a lét:
mint bugyborékok, nyílnak ki
a csontokat formáló zenék.

Az ablakok mind befelé néznek,
hunyorgó lépcsőház málló szaga
ismeri fel a gazda lépteit, talán
indul, talán most jut csak haza.

Az ablakon túl a Tél ünnepel.
Sárga bogárkák alkony-árnyai
csupasz ágakon himbálnak csöndet,
s az álmok kiszöknek közéjük játszani.

A lámpavasak, mint néma őrök
csodákra várnak, de a kapuk alatt
csak járdák ballagnak, és odafenn
bádog égre szögelt énekesmadarak.

Gyúrni kéne egy jó nagy hógolyót!...
de mégsem. Talán már azt sem szabad.
Az árnyak nyúlnak, ködöket isznak,
és tavaszi álmok bújócskát játszanak.

Bp,
2009.01.05.

koós attila · 2009 Január 14

Átváltozások

Átváltozások

Már ott, az anyaméhben,
az ismeretlen ismerős elemében,
hol Isten ujja és lelke ringat,
s fűzi fel dns-re tagjainkat,
már ott emberré válunk,
és a szülőcsatornáig
szöveteinkbe épül a másik,
a testvér, kit felzabáltunk.

Ó, az édesanya ma már
jó lelkiismeret-tanár,
nem férjet választ, csak hímet,
mint sóvár költő, ki rímet
görget a sorok végén,
s hiszi, hogy ennyi a versélmény:
a nő is gyermeket önmagának
szül. Ez a jelen század.

De ezért van szükség jó
versekre, s ki hozzá méltó,
költőre, akit még idekint
is felemésztett vére int:
e világ az, ami mi vagyunk,
undok, torz és egyetlen fajunk
egyetlen gyönyörű példány,
ki felnő a többi maradékán.

Ne magyarázd a léted,
véletlen vagy, nem választott.
Mégis több vagy mint mások,
csak másként, máshogy - ha érted.
De még csak tudnod sem kell,
mit üzensz a verseiddel,
mert talán elnyelt iker-lelkek
szólnak belőled, ember-gyermek.

Látod? Hajnaltájt ily képek
törik bennem a mindenséget,
s gyűrűznek tovább, tarka
és szürke életem összerakva.
Kinek jó ez? De kit bánthat,
ha összezúzom és felépítem
minden nap a mindenségem,
szavakból várat vagy sátrat?

Gyilkosok vagyunk és bírók,
bűnnel és bocsánattal bírók,
elesettek és kőkemények,
ellentétek és vélemények,
kik még mindig visszasírjuk
azt a jó, befogadó nedvet,
melyben kezdődött a kezdet.

Élünk,

s hogy nyomunk maradjon,
írunk, s leszünk kanok,
szukák, utódaink ártatlanok:
ez lett a társadalmi sablon.
Ne félj mégsem, nem ilyen
egyszerű az élet. Senki sem
kalkulál a verssel, pedig kéne:
megpendül lelked lelkem énekére.

Bp,
4:44 2009.01.14.

koós attila · 2009 Január 20

Egymás életében

Egymás életében

A legszebb, hogy egymásban élünk,
egymás életében,
s a másik, ha kikopik belőlünk,
mint cipőt, kabátot télen
gyengéden
felejtjük oda tavaszoknak.
Elveszteni nem,
csak feledni szégyen.

Mindig újabb és újabb
életek épülnek és kopnak
belénk és belőlünk,
s csak néhány, melyet
a miénkkel együtt végigélünk.

Az a néhány,
mint mosolygó tükörcserepek
szikráznak némán,
cinkosan időről-időre
ránk, folyton feltűnőkre:
"haladjatok, mi jövünk veletek."
s imbolygó napsugarak,
lidérc-léteik emlék ízű nyarak.

Így hajlunk el folyton
egymás életében, szép
szövésű fonalak,
szendék
és ragacsos kötelek:
egy anyagból font sorsok,
ősz parókás, cuppogó telek.

A legszebb,
hogy mégis annyira mások
vagyunk. Látod,
ereim mélyén a karcolások
és a színek, a minták
egy álomra inkább
hasonlítanak, mint Rád.

De Rólad álmodom, Rád
emlékezem, míg velem
futod véges köreid s kottád
vésed dalomba mámorosan,
kísérve zörgő énekem:
ugye, ha el is maradnak,
de jönnek még, kísérnek sokan?

Csatolás megtekintése 236248

2:42 2009.01.17.

koós attila · 2009 Január 25

A Haza szerelmese

<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 12"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 12"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CRENDSZ%7E1%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtmlclip1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><link rel="themeData" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CRENDSZ%7E1%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtmlclip1%5C01%5Cclip_themedata.thmx"><link rel="colorSchemeMapping" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CRENDSZ%7E1%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtmlclip1%5C01%5Cclip_colorschememapping.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:TrackMoves/> <w:TrackFormatting/> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w

unctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w

oNotPromoteQF/> <w:LidThemeOther>HU</w:LidThemeOther> <w:LidThemeAsian>X-NONE</w:LidThemeAsian> <w:LidThemeComplexScript>X-NONE</w:LidThemeComplexScript> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w

ontGrowAutofit/> <w:SplitPgBreakAndParaMark/> <w

ontVertAlignCellWithSp/> <w

ontBreakConstrainedForcedTables/> <w

ontVertAlignInTxbx/> <w:Word11KerningPairs/> <w:CachedColBalance/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> <m:mathPr> <m:mathFont m:val="Cambria Math"/> <m:brkBin m:val="before"/> <m:brkBinSub m:val="--"/> <m:smallFrac m:val="off"/> <m:dispDef/> <m:lMargin m:val="0"/> <m:rMargin m:val="0"/> <m:defJc m:val="centerGroup"/> <m:wrapIndent m:val="1440"/> <m:intLim m:val="subSup"/> <m:naryLim m:val="undOvr"/> </m:mathPr></w:WordDocument> </xml><![endif]--><style>  </style> <o

> </o

>
<o

> </o

>
<o

> </o

>
A Haza szerelmese

<o

> </o

>
<o

> </o

>
Új Bibliát kellene írnia annak, ki a Hazának szerelmet vall… s az is kevés lenne.
Élni egyszerűen, igaz és erkölcsös életet, cselekedni mindenben lelkiismeret szerint és nevelni a reánk bízott sarjakat tiszteletre méltó módon emberré – ez a legtöbb, mit magyar a Nemzetért tehet. Ehhez ki-ki tegye hozzá Istentől nyert képességeit, melyben szépítő és jobbító tehetsége szép virágait termi hozzá a nemzet bokrétájához, s így lesz a sok-sok egyedi apró varázslat egy nagy csodává.
Még sincs rózsa tövis nélkül, s testben az élet joga a fájdalom.
Szerelmes vagyok a Hazámba. Érted ezt, ugye? Elbújnék, elrejtőznék s csókolnám harmatát a földnek, s olykor lennék Napja s csillaga, Holdja, őriző szeme a tájnak… de nem vagyok.
Testvéreim lelkében látom meg a darabjaim, amelyekből összerakva szeretnék lenni én. Félt, aki szeret, s a lélek csorbasága a féltékenység – de mint a halottaink után omló könnyeink is minket siratnak, megtisztít és átmos a bánat: teret nyit a szív gyöngéd szárnyainak, hogy befogadja új terek és szelek felemelő dicsőségeit.
Hány nap még az élet?
Sose kérdezd egy szerelmestől, mert ő már ott ragadt egy pillanatban, melyben megtalálni vélte az élet értelmét, s az idő a világgal kézen fogva futhat mellette már – számára új időt és új dimenziót nyitott a szerelem: a Másik szemeiben úszik az örökkévalóság felé.
Szerelmes vagyok még a betonba is Hazám testén, mert ha idegen kezek öntötték is, feltörni csak nekem van jogom, mert páncélja alatt a lüktető sebek az én vérem szomjazzák, ha áldozni muszáj.
Szerelmes vagyok, és együtt szenvedem el a gyalázatot, a terhet és gyászt, mit Szerelmemnek viselnie kell.
Ha boldogságát, örömét nem ossza meg velem, legyen így. Majd az utolsó, végső ölelést ne tagadja meg tőlem. Bárhol váljak semmivé majd, poraimat szél, víz hozza vissza ide Hozzá, azt kívánom. Másoknak oly’ mindegy, ez csak nekem olyan nagyon fontos.
Mert nincs őszintébb vallomás az érintésnél.
Szerelmes vagyok a Hazámba: riadt, tévelygő szerelmes, aki előtt nincs holnap a nászra, csak kárhozott örök jegyesség. Mégis… jobb nekem a kertek alatt rajongani álmaimért. Szerelmemet választottam, nem csupán örököltem, és szívembe karcolt sorsom nem kutatom, nem cserélném.
Magyar vagyok.

koós attila · 2009 Január 31

Metamorfózis

Metamorfózis

...és a virágok neve gyűlölet.
Az illatuk gyász, félelem,
színük zsibbadó fájdalom.
S ha tüskéket növeszt az értelem,
mosolygó-zöld szerelmes arcokat,
fenn mérget ontó bimbók
fakadnak, selymükön kín a rajzolat.

Egykor nem így volt. Régen
egy életre szólt a nász,
szégyennek hívták a bűnt
s létezett hűség, szemérem.
Létezik ma is,
ahogy létezik hitves,
erkölcs, létezik Isten
és Hozzá ima is.

Csak kevesebb. S az a kevés
e világ tükrén a repedés,
feslő pompáján a folt:
melyben önmagára lát,
míg új volt, míg tiszta volt,
míg egykor mindez
vére és izma volt.

Egyre, önmagából kivetkőzve,
kifordulva
szerzett gúnyát húzna újra,
de gyámoltalan, gyönge, pőre:
csak a repedések, foltok
öltöztetik, mintha újra nőne
eleven-szép régi húsa, bőre.

Így gondolok most e földre,
melynek álom-tolvaj éje
felriasztott.
Engem nyúz és fest feketére
a holnap, a sors, az élet,
s mint cingár, akasztott lélek
ringok:
száguldanak felém a csöndből
választható menedékek.

A Város úszni látszik térben,
időben, ködben,
hullámok moccannak körülöttem,
s mégis:
fizetett nézője lettem
a Műnek, mit örököltem,
és senki nem hív, hogy
játszak én is.

Ami csábít, idegen tőlem.
Ez a test nem az én testem,
s bár magába olvaszt,
szeretném hinni, hogy csak
foltja lettem,
s igazi nevem lesz holnap:
több virágot, és kevesebb
tüskét termünk az utókornak.

A nagy egész őrli parányom.
Morzsolom én is a végtelent,
cetlikre gyűjtöm
s osztom meg magányom:
próbálok megmaradni
annak, kinek magam hiszem,
letudni tartozásom
s nekem se legyen adósom
senki sem.

Hajnalodik. Pár óra
gondolattalanság
szitáljon minden nyugovóra.
A Nagy Kertész markában
harmat, az emberében
tűzkövek.
...és a virágok neve gyűlölet.

2009.01.31.

koós attila · 2009 Február 2

Vorba

Vorba

Láttam a metrón egy plakátot:
egy anya-kutya kontúrja
az aszfalton, s hat kölyke mintha
élő emlőkhöz bújna.
Bennem megnőttek a határok:
körém feszült a húrja,
utastársaim fölé, a kabinra,
kik ide lettünk összegyúrva
s tátogunk
egymás szagán és undorán
sajnálkozva.
Napról-napra egyre több
vegyszerben úsznak tetemeink,
s lelkeink szabad árnyak
kontúrokba zárva túsznak,
s mi nyújtózunk, biztos
kapaszkodót sejtve minden
összefogdosott kilincsben,
de csak a tenyerünk lesz piszkos.
Ez hát a reményünk: ha lát
bennünket is Valaki, ha mi
is vagyunk valahol egy plakát,
s Az
a vagyonának vall, s be mer vallani.
Százszor szeretnénk
kinyalni egy üres tányért.
Adóm egy százalékával én
a gyermekeket támogatom,
de Valaki sírhatna értem
is úgy, mint a kutyákért.

koós attila · 2009 Február 7

Hatvan

Hatvan

Az idő idecsontosodott
színei a falakon
gyűlnek
(itt csak átzakatol,
hogy majd hússá
izmosodjon másvalahol)

Trágár diadalok hencegő
virágai:
a jelen ágyásából
marnak egy falatnyit
s barna mauzóleum
csendje nő
"it basztam az
oláh andit"

A szag súlyos, de tiszta.
Mintha ódon
osztálytermekké zsugorodna
az emlék öble, mintha
apály nyalná magába vissza,
a rovások gót kuszasága
az embert is beissza

Ártatlan dühvel lázadnak
kóválygó hangok...
"itt-ott"..."kinn-benn"...
a bögyös kis harangok.
Vár a terem. Befogadó jászol,
bendő-lelkű csarnok
ölére új idők
hordják csillogó sinen
a fényt, a színt -
s az itt megpihen és gyászol,
mert nem várja senki sem.

19:51 2009.02.07.

Koós Attila versei

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Hasonló témák