Sci-fi világa
- Téma inditó setni
- Kezdés dátuma
Erről a képről ez a regény ugrott be!
65 millió évvel ezelőtt egy kozmikus katasztrófa véget vetett Földünkön a dinoszauruszok uralmának. Egy másik Föld párhuzamos világában azonban nem következett be kataklizma, és az óriásgyíkok törzsfejlődése zavartalanul folytatódott tovább.
Aztán a bolygó legfejlettebb lényei a soros jégkorszak zord időjárása elől menekülve birtokba vesznek egy új kontinenst, és ekkor különös, gyengének látszó, ám annál ravaszabb ellenféllel akadnak össze: egy két lábon járó emlősfajjal, melynek tagjai durva kőeszközöket használnak, és fegyverrel vadásznak mindenre, ami táplálékul szolgálhat. Két civilizáció öldöklő élethalálharca bontakozik ki az elkerülhetetlen konfliktusból, és összecsapásuknak csak egyetlen győztese lehet: az egész világ további ura.
Az SFF Vektor zsűrije 2023. legjobb science fiction regényének a FELFALT KOZMOSZ-t választotta
Az SFF Vektor a moly.hu könyves közösségi oldal felhasználói által indított kezdeményezés, célja, hogy kiemeljen olvasásra érdemes, érdeklődésre számot tartó sci-fi és fantasy könyveket az éves megjelenések közül.
"A Felfalt kozmosz egyszerre nagyívű űropera és családregény, amely egy, az egész emberiség sorsára kiható eseményt mutat be a három testvér, Emily, Kaito és Diali Schroeder életútján keresztül, miközben számos kérdést jár körbe. Mi történik, ha magának az univerzumnak a szabályai változnak meg? Van-e szabad akarat, vagy előre elrendelt a jövő?
Mint azt már megszokhattuk, a történet egy pillanatra sem ül le, nem ereszti el az olvasó figyelmét, és ismételten bebizonyítja a szerző fantáziájának kimeríthetetlen gazdagságát, kezdve az alapkonfliktust adó kozmikus jelenségtől a könyv jelenének társadalmán át a befejezésig. Ha maradt is bármi hiányérzet a könyv becsukása után, az csak azért lehetséges, mert nem kaptunk eleget ebből a történetből, és többet, még többet akarunk.."
Én pedig igazán hálás vagyok, hogy a Zsoldos Péter-díj közönségdíja után újabb olvasói díjat is kapott a regény
(Markovics Botond)
Az SFF Vektor a moly.hu könyves közösségi oldal felhasználói által indított kezdeményezés, célja, hogy kiemeljen olvasásra érdemes, érdeklődésre számot tartó sci-fi és fantasy könyveket az éves megjelenések közül.
"A Felfalt kozmosz egyszerre nagyívű űropera és családregény, amely egy, az egész emberiség sorsára kiható eseményt mutat be a három testvér, Emily, Kaito és Diali Schroeder életútján keresztül, miközben számos kérdést jár körbe. Mi történik, ha magának az univerzumnak a szabályai változnak meg? Van-e szabad akarat, vagy előre elrendelt a jövő?
Mint azt már megszokhattuk, a történet egy pillanatra sem ül le, nem ereszti el az olvasó figyelmét, és ismételten bebizonyítja a szerző fantáziájának kimeríthetetlen gazdagságát, kezdve az alapkonfliktust adó kozmikus jelenségtől a könyv jelenének társadalmán át a befejezésig. Ha maradt is bármi hiányérzet a könyv becsukása után, az csak azért lehetséges, mert nem kaptunk eleget ebből a történetből, és többet, még többet akarunk.."
Én pedig igazán hálás vagyok, hogy a Zsoldos Péter-díj közönségdíja után újabb olvasói díjat is kapott a regény
(Markovics Botond)
A Kárpátok Kirk kapitánya a szegény ember Star Trekjében. Ha szereted az űrben röpködő tésztaszűrőket, amelyeket egy kotyogós kávéfőzővel és egy, remélhetőleg eredeti céljára nem használt budikefével irányítanak, akkor barátom a Pirx kalandjai című 1973-as sorozat neked készült. Mindenki másban csupán az egyre növekvő mazochizmus kéjes érzetét erősíti. Kicsit savanyú, kicsit sárga, de a miénk” hangzott el a „Tanú” című filmben és semmi sem fejezi ki jobban azt az érzést amit annak idején az első, magyar gyártású sci-fi sorozat, a „Pirx kalandjai” kiváltott. Azok, akik éltek a bemutató idején, legalább is mind így gondolták. Pedig a beharangozókban még olyan szépnek tűnt minden...
Adva volt egy alapanyag, a szakmában már akkor is elismertnek számító Stanislaw Lem tollából, valamint fantázia, kísérletezőkészség és az akkoriban újnak számító blue box technika. Két lelkes filmes úgy gondolta, hogy ebből ki lehet majd hozni valami igazán klasszat és 5, egyórás epizódban 2073-ba repíthetik majd a magyar tévénézőket. Csillogó radarállomást, sokcsápú űrállomást és ezüstben ragyogó rakétahajót vizionáltak a képernyőre, meg lézerszobrokat és lenyűgöző kapcsolópultokat. A valóság azonban közbeszólt.
Kultikussá ugyanis nem csak az nemesedhet, ami jó, merész, különleges, elborult vagy minden másban különböző, hanem az is, ami pocsék, és a híres-hírhedt sci-fi sorozat, a Pirx kalandjai kapcsán is szokták emlegetni kultikusságát. Csakhogy rossz és rossz között is lehet óriási különbség: van, ami szeretnivalóan az, mert esetlen és bumfordi, netán egészen abszurd módon vacak, és van, amiben semmi rokonszenves vonást nem találhatunk. Nos, a Pirx az utóbbi kategóriába tartozik, és a mazochizmuson kívül tényleg semmi nem magyarázza "kultuszát".
A Pirx szánalmasan gagyi, kínosan röhejes és mindemellett tényleg dögunalmas. Semmi szerethető nincs benne. És nem csak mai szemmel: már a kortársak, a hetvenes évek elejének magyar emberei is röhögtek rajta, és állítólag, a tévé előtt ülve azzal szórakoztak, hogy ki tud több háztartási eszközt, alkatrészt és gyerekjátékot megnevezni a látványelemek közül. Kávéfőző, citromfacsaró, kenyereskosár, gyerekbicikli, üvegpoharak, vécékefe és talált lomok alkották a 21. század végének futurisztikusnak remélt világát.
1968-ban mutatták be Magyarországon a hét epizódból álló Őrjárat a kozmoszban – Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai című NSZK sorozatot, ami hatalmas siker volt, így nem volt bolondság egy magyar sci-fi sorozat ötlete. Az 1972-ben készült, majd a következő évben bemutatott, öt részes Pirx kalandjai eredetileg 96 millió forintba került volna, ám ez olyan elképesztő összeg volt, hogy a Magyar Televízió végül négymilliót adott a megvalósítására – annyit, amennyibe akkor átlagosan egy egész estés mozifilm került. Rajnai András társrendezőnek volt egy B-terve, amivel annyiból is meg lehetett valósítani a sorozatot, csak fel kellett túrni hozzá a kukákat, el kellett menni a korszak emberének Pepco-jába, a Vasedénybe nagybevásárlásra.
Az alacsony költségvetés mellett rohamtempóban kellett dolgozniuk, az űrhajókhoz és egyéb gépezetekhez még csak tervek sem készülhettek, úgy szerelgették össze, ahogy csak tudták, aztán már le is tették a kamerák elé. Rajnait nagyon érdekelte a Magyarországon akkoriban először alkalmazott bluebox technológia, azaz amikor homogén kék (vagy zöld) háttér előtt veszik fel a színészeket, majd utólag illesztik mögéjük az érdemi hátteret. Költségvetési okokból a Pirx kalandjait már úgy vették fel, hogy az egyik kamera a színészeket rögzítette, a másik a kávéfőző-űrhajót vagy a virágcserép-lakóházat, és utóbbiakat már a felvétel közben beillesztették a képbe, utómunkára, simításokra nem volt lehetőség.
„Nem mindennapi vállalkozásba kezdett a Magyar Televízió. Pirx kalandjai címmel színes, ötrészes tudományos-fantasztikus sorozat készül, amelyet Stanislaw Lem novellái alapján írtam munkatársammal, Varga Lászlóval. A történet fantasztikus helyszíneken, a világűrben, a Holdon, a Marson, szuper űrrepülőtereken, lenyűgöző jövő századi hab-üvegépületekben, zenére lüktető lézerszobrok környezetében játszódik.” – mondta Rajnai az Esti Hírlapnak, még jóval a sorozat bemutatója előtt. Azaz: káprázatos technika, lézercsodák, varázslat, ahogy A világ urai VICO-filmes előzetesében elhangzott. Aztán a fantasztikus helyszínek, a lenyűgöző jövő századi hab-üvegépületek, a zenére lüktető lézerszobrok, szájukkal lefordított üvegpoharak, gigantikus vécékefék, citromfacsarók, hamutartók és golyóscsapágyak lettek, az űrhajó lépcsőjét az NDK legókoppintásából, PEBÉből építették, bár tegyük hozzá, azért akadt egy-két ötletes megoldás is.
A cselekmény az elektronika különböző trükklehetőségeivel élve egy huszonegyedik századbeli képi valóságban jelenik meg, de ez a világ nem elidegenítő hatású, nem kíván valamiféle elemeit, stilizált játékmodort a színészektől, hasonló stílust a rendezőktől. Lényegében a ma kérdéseit, tendenciáit erősíti fel a jövőbe vetített valóságával.
Persze lehet hivatkozni az alacsony költségvetésre, a feszes időbeosztásra, de annyi látványosan összecsapott megoldással él a sorozat, hogy azokra viszont nincs mentség: az űrruhák nem tűnnek valami biztonságosnak, mert úgy van a szereplőkre hányva, lötyög minden darabjuk, a harmadik epizód marsi terepjáró kisautója teljesen máshogy néz ki, mint az összegányolt belső tere, és ha a blueboxban mozog a háttér, akkor a szereplők helyben gyalogolnak, futnak, ami rettentő kínosan néz ki, és még sorolhatnánk. De a forrásul szolgáló Stanislaw Lem novelláskötet ismerői és rajongói is felháborodtak, mert a sorozat története alig emlékeztetett a lengyel szerző írásaira: nála Pirx tényleg egy csetlő-botló, ügyetlenkedő kisember, és mellette még csak nem is jóvágású férfiember, ellentétben a Papp János alakította határozott, fess űrhajóssal. A novellákban gyakorlatilag nincsenek női szereplők, a sorozat forgatókönyvírói a pár mondat erejéig felbukkanó Glóriát emelték be a történetbe mint Pirx szerelmét (Sunyovszky Szilvia alakításában), és szomorú módon nincs is más funkciója, mint hogy a kadétból derék űrhajóskapitánnyá váló férfi olykor házsártos szíve választottja legyen. Rajnai és Varga László forgatókönyvíró a kötelező szerelmi szálat és a történetek leegyszerűsítését azzal magyarázta, hogy a Pirx tulajdonképpen egy gyereksorozat – no de akkor a bemutató idején miért vetítették főműsoridőben?
Arról nem is beszélve, hogy tényleg menthetetlenül dögunalmas. Én imádom a szar filmeket és sorozatokat, de ezt még én is szégyenkezve néztem végig, olykor pedig úgy kiakadt a gyagyiság-mérőm, hogy a röhögéstől becsurrant egy kis pisi. Az évtizedekkel korábbi alkotások valóban jóval lassabb tempójúak, mint amiket ma megszoktunk, de ez nem jelenti azt, hogy nézhetetlenek lennének. A Pirxben sokkal tovább csűrik-csavarják a párbeszédeket, mint indokolt lenne, de hosszú percek telnek el azzal is, hogy a szereplők egytől háromig terjedő darab gombot nyomogatnak, vagy épp egy Pacsirta rádióból kimókolt tekergetőt csavargatnak. A kevés poén pedig rettenetesen kínos, mint például a kéjszálloda folyton taperoló robotfoteljei. Egyébként a 21. század végére minden ülő- és fekvő alkalmatosság valami iszonyatosan kényelmetlenné válik, szerencsétlen jövőbéli emberek azt se tudják, hogyan kucorogjanak és ficeregjenek.
A színészek azért megpróbálnak tisztességgel helytállni, bár ami a szerepüket illeti, sok fogódzójuk nem lehetett. A kor legnagyobb nevei és ifjú, később ismertté vált színészek tűnnek fel az epizódokban: Márkus László, Zenthe Ferenc, Sinkovits Imre, Tordy Géza, Szakácsi Sándor (akinek ez volt az első filmszerepe), Blaskó Péter, Fülöp Zsigmond, Izsóf Vilmos, Básti Lajos, Sáfár Anikó, Szilágy Tibor, Velenczey István. A címszereplő Papp János azonban nem valami meggyőző.
Rajnai András inkább volt egy új technika megszállottja, vizuális művész, mint filmes, de a Pirx után még számos sorozatot és tévéfilmet készített, hasonló technikával, bár a vécékeféket és a hamutartókat általában elhagyta. A Szindbád nyolcadik utazása, a Televíziós mesék felnőtteknek mára jobbára nézhetetlenek, inkább egy elavult technika lehetőségeinek lelkes felfedezése, videós műalkotások. Az 1985-ös Gyémántpiramist azonban a különleges sci-fik kedvelőinek érdemes megnézni, mert ott Rajnai csínján bánik a videós őrülettel, másrészt a történet sem rossz.
Persze ne legyünk igazságtalanok a készítőkkel, hiszen abban az időszakban valóban ekkora lemaradásban volt a magyar ipar és kis cinizmussal azt is mondhatnánk, hogy a film igazán a gyermekek nyelvén beszélt, lévén ők is ilyen eszközökkel játszanak űrhajósdit a lakásban... Persze ez a kritikusokat nem nagyon hatotta meg és a szinte hetek alatt nevetség tárgyává tették a Pirx kalandjait. Ennek ellenére a televízió többször is újra vetítette a minisorozatot. Többek között műsorra tűzték 1980-ban is, a legnagyobb Csillagok háborúja hisztéria kellős közepén (az amerikai filmet nálunk 1979-ben mutatták be). Végül is ha már pofon, akkor legyen minél nagyobb...
Én Ben voltam, sziasztok!
A Felfalt kozmosz, avagy egy négyszer elkezdett regény története | Markovics Botond
Az egy éves jubileumra egy szerintem érdekes poszt ötlet jutott eszembe, mégpedig annak története, hogy miként jutott el a Felfalt kozmosz az első ötlet kipattanásától még 2010-ben a regény 2023-as megjelenéséig.Szerintem érdekes sztori lesz - olvasóként és írói szemmel is. A regényírás ugyanis nem olyan, mint a filmekben, hogy az író leül, tölt magának egy pohár bort, parázslik a szájából kilógó cigi, és közben megszállottan gépel. Vannak ehhez hasonló, “látványos”, furcsa szakaszok is, de magának a szövegnek a megírása az alkotói folyamatnak csak egy szelete, a regény viszont az első gondolatmagtól kezdve folyamatosan épül, formálódik. Először csak fejben, jegyzetek formájában, de írás közben is folyamatosan mozog, változik. Szinte minden egyes pillanatban.
A Felfalt kozmosz-t 2010 óta háromszor kezdtem el különböző világháttérrel, szereplőkkel és történetirányokkal, és háromszor buktam bele, mire eljutottam a negyedik változathoz, ami végül Felfalt kozmosz címmel megjelent.
Most ezt a három korábbi regénykoncepciót fogom elmesélni.
Ha esetleg még nem olvastad a Felfalt kozmoszt, szerintem vágj bele, de ez a történet egyébként a regény ismerete nélkül is érdekes lehet,
A regény alapötlete, egy másfajta fizikai alapokon működő univerzum elképzelése, még 2010-ben született meg. A téma akkor nagyon fellelkesített, el is kezdtem gondolkodni rajta, és utánaolvasni, hogy miféle módokon lehetne megváltoztatni egyes fizikai paramétereket, hogy egy fura, de mégis valamennyire élhető univerzum jöjjön létre, ami egy esetleges sci-fi történet cselekményének középpontja lehet. Ekkor bukkantam rá a negatív tömeg gondolatkísérletére, aminek valósággá tételével kibomlott egy kaotikusabb, másfajta gravitációs elvek mentén szerveződő, idegen univerzum vázlatos világa, sokkal nagyobb sebességgel terjedő fénnyel, sötét helyett ragyogó világűrrel és egyéb furcsaságokkal.
Az első: Negatív univerzum
Az első regénypróbálkozásom még 2011-ben történt, Az ember könyve és Az időutazás napja megírása között.A munkacíme Negatív Univerzum volt (ez a cím sosem tetszett igazán), a történet szerint néhány évszázaddal járunk a jövőben, az emberiség a 70 Ophiuchi csillagnál egy fura, üreges gömbobjektumra bukkan, amelyet megpróbálnak megfúrni, odabent azonban változik a gravitáció, és váratlanul egy élő emberre bukkannak. A helyről kiderült volna, hogy egy idegen létesítmény, ami egyfajta pecsétként zár el egy a mi univerzumunkba vezető rést, amin egy másik univerzum próbálna betörni a mi valóságunkba.
Négy nézőpont karaktert terveztem, Gregoryt, ebben az objektumban talált, emlékeit vesztett férfit, aki a másik univerzumból tért vissza (mondhatjuk, hogy egy korai Kaito-előkép szereplő), egy anyát, aki egy bántalmazó kapcsolatban él, amiből éppen szabadulni próbál, a lányukat, valamint egy Drake nevű i-macskát, aki a kislánnyal került volna majd közelebbi barátságba.
Ez a változat végül 300 ezer karaktert élt meg, azaz egészen sokat (a Felfalt kozmosz 810 ezer karakter), mire rájöttem, hogy egyáltalán nem működik. A történet túl messziről indult, túl sok mellékszálat tartalmazott, mondhatni, még nem igazán tudtam, mit akarok kihozni belőle azon túl, hogy majd a másik univerzum elszabadul a végén.
Így aztán ez a koncepció össze is omlott,
A második: A Hyde-univerzum
A második kísérletem még ennyit sem élt meg, mint az első. Ez már 2015-ben történt, miután Az időutazás napja és Az időutazás tegnapja is elkészült, én meg újra visszatértem a másfajta fizikájú univerzumom ötletéhez.Ez a változat az első sztoriötlet után több évszázaddal játszódott volna, egy több részre szakadt, poszthumán emberi civilizációban, amelyben a másik univerzum fenyegetése már létezik, az emberek menekülnek előle, és közben küzdenek, hogy megállítsák.
Az emberiség szétszóródott kisbolygó-űrhajókban, asztropoliszokban élt, a halottak pedig digitális tudatszellemként léteztek tovább, korlátozott állampolgárként az élőket idegesítették. A Hyde nevű univerzumból idevezető réseket, lyukakat ismeretlen, ősi, idegen eredetű objektumok zárták el, azaz egy korábbi idegen faj már megpróbálta megfékezni a Hyde betöréseit.
Sajnos itt sem a világ, sem a karakterek nem működtek már az elejétől, és gyorsan rájöttem, hogy engem ezek a másik univerzumot lezáró objektumok érdekelnek, ezért inkább oda kellene koncentrálnom a történetet. Ezért nekikezdtem újra, teljesen másképp.
A legmesszebb és legközelebb ezen harmadik próbálkozás során jutottam, szintén 2015-ben. Ezt nem terjedelemben értem, mert ha jól emlékszem, itt is csak néhány fejezetet írtam meg, viszont egészen terjedelmes jegyzethalom gyűlt össze, és ezúttal a sztori is nagyjából összeállt a fejemben.
A másik univerzum itt az Inverzum nevet kapta, és az alapgondolat megmaradt, a távoli jövő emberisége a Vonulás nevű, több ezer asztropoliszból álló nomádközösségben menekül a mi univerzumunkba benyomuló másik univerzum fenyegetése elől, amely már elnyelte a világ jelentős részét.
Az emberek közben felfedeznek egy idegen objektumot, ami átvezet a másik univerzumba, de a belsejében idegen fajok, plusz egy gyorsan növekvő emberi szekta gyülekezik (a Felfalt kozmosz Fényhívőinek korai előképe), és hódít meg magának egyre több embert. A Vonulást vezető szigorú dinasztia megbízásából egy csapat katona/harcmester és tudós indul el a Gordiusz nevű idegen létesítmény, vagy inkább egy félig mesterséges félig élőlény nagyon furcsa belsejébe, hogy többet tudjon meg az Inverzumról.
Az Inverzum legnagyobb hibája az volt, hogy túl sokat akart, túl sok mindent tuszkoltam bele, amely elemek egyáltalán nem illettek össze.
És elérkeztünk 2020 őszéhez, amikor egyszerre csak elkezdtek helyére kerülni a részletek a másik univerzumos történet kapcsán is. Végre! Ehhez kellett a három főszereplő testvér, Emily, Kaito és Diali, az ő kezdeti szoros kapcsolatuk, egymástól való elszakadásuk, a választott életútjaik, ami aztán meghatározta a történetet, valamint kellett ez a poszt-klímaválságos, látszólag idilli, zöld utópiavilág, ami azonban szépen lassan átfolyt globális diktatúrákba, valamint kellettek a poszthumán vezetőik, akiket már nem lehetett kimozdítani többé a hatalomból.
Ez jó alapot nyújtott ahhoz, hogy elkezdjem egy újabb verzióban kibontani a Szupraverzumot, és újra a jelenség első felbukkanásától kezdtem, és rájöttem arra is, hogy a történetnek egy nagyobb időtávot kell bejárnia.
Hosszú út vezetett a kész regényig, talán ez volt az eddigi leghosszabban érlelt történetem. Viszont mivel jóval lassabban írok, mint ahogy az ötleteim születnek, ez a 10 év nem lesz a jövőben egyedi eset.
És eddig talán egy regényemnél sem kaptam még ennyi noszogatást, kérdést, hogy hol a folytatás. (Talán csak a Xeno-nál.)
Nos…
Talán nem kiabálom el, de egészen nagy esélye van most már, hogy a Felfalt kozmosznak fogok majd folytatást írni Felfalt idő címmel.
A nagy kérdés leginkább az, hogy mikor.
Hát, valamikor.
(persze ez egy rövidített írás.....egyszerűbb lett volna bemásolnom ide egy linket de, ha érdekel benneteket akkor úgy is utána kerstek)
Húsz éve indult útjára minden idők egyik legjobb és legmeghatározóbb sorozata, amely örökre megváltoztatta a tévézést.
Emiatt történt meg az a paradigmaváltó megoldás, amely előtte elképzelhetetlen volt, azóta viszont bevett szokássá vált: az ABC megengedte nekik, hogy bejelentsék, pontosan mikor ér véget a Lost. Így történt, hogy a sorozat felénél megkaptak egy további három évados, 48 epizódos berendelést, ezzel kitűzve a sztori befejezésének időpontját. A bejelentés azt az üzenetet szolgáltatta, hogy a sorozat valóban épül valami felé, hogy a végkifejlet vár azokra, akik ennyi időt, energiát és agyalást fektetett a sorozatba. Nem hiába kaptuk meg az első jeleneteket, említéseket Jacobról a 3. évad második felében. Már ekkor megkezdődött az építkezés a fináléra. Arra a fináléra, ami sokaknál a mai napig úgy él az emlékezetben, hogy mindenki végig halott volt. PEDIG NEM, NEM VOLTAK HALOTTAK VÉGIG!
Ennek egyszerűen semmi értelme nem lenne a látottak szempontjából. És nincs is értelme! Például a fináléban, amikor mindenki összegyűlik a templomban, ott vannak olyan karakterek is, akik nem is ültek a repülőn - Desmond és Penny például, vagy Ben, Juliet. Ha egész idő alatt halottak voltak a túlélők, akkor mégis hogyan találkozhattak volna olyan karakterekkel, akik nem is voltak az Oceanic 815-ön? Vagy miként járhattak utána ki/be A Szigetről egyes szereplők? Miként történt volna meg az egész időutazós sztoriszál? És még lehetne sokáig sorolni ennek a befejezésnek a buktatóit és hibáit, amiből annyi van, hogy nehéz felfognom, miként terjedt el az interneten.
A befejezés szerintem tényleg kifejezetten kielégítő, és a körülményekhez képest a legjobb lett. A szignifikáns kérdésekre, amik ténylegesen fontosak voltak, hogy választ kapjunk, arra mind megkaptuk, és amennyire karaktervezérelt volt végig a Lost, egy-kettőt leszámítva az összes szereplő remek lezárást kapott. Igen, az utolsó évad a leggyengébb a sorozatban. Igen, jócskán vesztett már régi fényéből. És igen, az is teljesen érthető, ha valakinek nem tetszik az a lezárás, amit kapott. Ezzel nincs is baj. De az elfogadhatatlan, ha valakinek úgy nem tetszik a lezárás, hogy nem is tudja, mi történt, teljesen mást hisz a végének, és a hamis befejezést utálja.
A finálé legvégén, az utolsó 6-8 percben ugyanis konkrétan megkapjuk a választ az egészre. Jack apja, Christian világosan elmondja fiának - és rajta keresztül nekünk, nézőknek is -, hogy minden, ami vele történt, megtörtént, és valóságos volt. Az élete, a lezuhanás, a Szigeten történtek, az onnan való kijutás, a visszatérés, az időutazás, a füstszörny, Jacob, és az önfeláldozása. Minden. Ennél jobban tényleg nem lehet világosabban kifejezni, egyértelműbbé tenni, hogy mi történt.
Az epilógus a finálé után történik időrendben, és kánon is. Éppen ezért a karakterek nem lehettek halottak az egész sorozat alatt. Hiszen többen is tovább élnek és ügyködnek A Sziget védelmén a finálé után is.
A Lost ugyanis felejthetetlen és megismételhetetlen élmény volt. Ahogyan azt Jack mondta egyszer: Vissza kell mennünk. És én bármikor vissza is térnék ebbe a világba. És időnkét meg is teszem. Mert én, te, vagy legyen szó bárkiről, hiába végeztél már egyszer, kétszer, többször A Szigettel. A Sziget valójában sosem végzett veled, és sosem enged. Ez a Lost varázsa.
Lost - Eltűntek
Nagy mélyelemzésekbe, megfejtésekbe nem fogok belemenni, lévén az elmúlt 20 évben mindenhol megírtak már mindent is a sorozatról, így sok újat nem is tudnék mondani. A sikeréhez, újításaihoz azonban mai napig nem férhet kétség. A Lost ugyanis végül sokkal több lett, mint azt a készítők (vagy az ABC és a Disney) valaha is remélték volna, és forradalmasította a tévézés világát. Ez nemcsak egy sorozat volt, amit néztünk, hanem egy interaktív élmény, amit megosztottunk egymással suliban, otthon, a melóban, vagy összejöveteleken. Elméleteket gyártottunk a látottakról és vitáztunk, miközben elmélyültünk A Sziget egymásba fonódó rejtélyeiben, és megpróbáltuk megfejteni a számtalan titkát. A rejtélyes, látszólag szerencsétlenséget hozó számokat Hurley-től (4-8-15-16-23-42), a bunkert és a többi állomást, a Többieket, a füstszörnyet, valamint a megannyi csavart és fordulatot, amit ez a 121 rész tartalmazott.
A Sziget NEM purgatórium és NEM voltak halottak végig - avagy a félreértelmezett lezárás története
A rajongók ugyanis tudni akarták, mikor kapnak végre válaszokat.Emiatt történt meg az a paradigmaváltó megoldás, amely előtte elképzelhetetlen volt, azóta viszont bevett szokássá vált: az ABC megengedte nekik, hogy bejelentsék, pontosan mikor ér véget a Lost. Így történt, hogy a sorozat felénél megkaptak egy további három évados, 48 epizódos berendelést, ezzel kitűzve a sztori befejezésének időpontját. A bejelentés azt az üzenetet szolgáltatta, hogy a sorozat valóban épül valami felé, hogy a végkifejlet vár azokra, akik ennyi időt, energiát és agyalást fektetett a sorozatba. Nem hiába kaptuk meg az első jeleneteket, említéseket Jacobról a 3. évad második felében. Már ekkor megkezdődött az építkezés a fináléra. Arra a fináléra, ami sokaknál a mai napig úgy él az emlékezetben, hogy mindenki végig halott volt. PEDIG NEM, NEM VOLTAK HALOTTAK VÉGIG!
Ennek egyszerűen semmi értelme nem lenne a látottak szempontjából. És nincs is értelme! Például a fináléban, amikor mindenki összegyűlik a templomban, ott vannak olyan karakterek is, akik nem is ültek a repülőn - Desmond és Penny például, vagy Ben, Juliet. Ha egész idő alatt halottak voltak a túlélők, akkor mégis hogyan találkozhattak volna olyan karakterekkel, akik nem is voltak az Oceanic 815-ön? Vagy miként járhattak utána ki/be A Szigetről egyes szereplők? Miként történt volna meg az egész időutazós sztoriszál? És még lehetne sokáig sorolni ennek a befejezésnek a buktatóit és hibáit, amiből annyi van, hogy nehéz felfognom, miként terjedt el az interneten.
A befejezés szerintem tényleg kifejezetten kielégítő, és a körülményekhez képest a legjobb lett. A szignifikáns kérdésekre, amik ténylegesen fontosak voltak, hogy választ kapjunk, arra mind megkaptuk, és amennyire karaktervezérelt volt végig a Lost, egy-kettőt leszámítva az összes szereplő remek lezárást kapott. Igen, az utolsó évad a leggyengébb a sorozatban. Igen, jócskán vesztett már régi fényéből. És igen, az is teljesen érthető, ha valakinek nem tetszik az a lezárás, amit kapott. Ezzel nincs is baj. De az elfogadhatatlan, ha valakinek úgy nem tetszik a lezárás, hogy nem is tudja, mi történt, teljesen mást hisz a végének, és a hamis befejezést utálja.
A finálé legvégén, az utolsó 6-8 percben ugyanis konkrétan megkapjuk a választ az egészre. Jack apja, Christian világosan elmondja fiának - és rajta keresztül nekünk, nézőknek is -, hogy minden, ami vele történt, megtörtént, és valóságos volt. Az élete, a lezuhanás, a Szigeten történtek, az onnan való kijutás, a visszatérés, az időutazás, a füstszörny, Jacob, és az önfeláldozása. Minden. Ennél jobban tényleg nem lehet világosabban kifejezni, egyértelműbbé tenni, hogy mi történt.
Az epilógus a finálé után történik időrendben, és kánon is. Éppen ezért a karakterek nem lehettek halottak az egész sorozat alatt. Hiszen többen is tovább élnek és ügyködnek A Sziget védelmén a finálé után is.
A Lost ugyanis felejthetetlen és megismételhetetlen élmény volt. Ahogyan azt Jack mondta egyszer: Vissza kell mennünk. És én bármikor vissza is térnék ebbe a világba. És időnkét meg is teszem. Mert én, te, vagy legyen szó bárkiről, hiába végeztél már egyszer, kétszer, többször A Szigettel. A Sziget valójában sosem végzett veled, és sosem enged. Ez a Lost varázsa.
Az 1984-es klasszikus Terminátorban Sarah Connor (Linda Hamilton) egy átlagos nő volt, akit azért vett célba egy időutazó cyborg (Arnold Schwarzenegger), mert később ő lesz az emberiség megmentőjének édesanyja.
A stáb hosszú éjszakákon át dolgozott, Hamilton a forgatás nagy részét bujkálással és meneküléssel töltötte. „Nehéz volt. Amikor befejeztem, depresszióval küzdöttem, és folyton a Terminátorról álmodtam”.
Évekkel később, amikor Cameron megkereste a Terminátor 2-vel, egyetlen kérése volt: A bajba jutott kislány helyett azt akarta, hogy Sarah megőrüljön.
Linda még Bruce Abbott színész felesége volt, amikor Cameron először felvetette a Terminátor folytatásának ötletét; mire kész lett a forgatókönyv, Hamilton már karjaiban tartotta újszülött fiát, férje pedig válni akart.
Aligha volt ideális időszak egy ilyen akciófilmhez, Hamilton mégis lehetőséget látott benne, hogy mindent, amit belül érzett, Sarah-ba öntse.
„Hat hónapos terhes voltam, amikor Jim megkeresett. Miután elhagytak, talpra kellett állnom, erősnek kellett lennem, és semmi mást nem kellett tennem, mint anyává válni, és felkészülni erre a filmre. Az, hogy engedélyt adtam magamnak arra, hogy hatalmas és erős nő legyek, szükséges volt a túlélésemhez.” (Forrás; nytimes)
Linda Hamilton világhírű amerikai színésznő és szinkronszínész ma ünnepli 68. születésnapját. Isten éltesse még sokáig!
A stáb hosszú éjszakákon át dolgozott, Hamilton a forgatás nagy részét bujkálással és meneküléssel töltötte. „Nehéz volt. Amikor befejeztem, depresszióval küzdöttem, és folyton a Terminátorról álmodtam”.
Évekkel később, amikor Cameron megkereste a Terminátor 2-vel, egyetlen kérése volt: A bajba jutott kislány helyett azt akarta, hogy Sarah megőrüljön.
Linda még Bruce Abbott színész felesége volt, amikor Cameron először felvetette a Terminátor folytatásának ötletét; mire kész lett a forgatókönyv, Hamilton már karjaiban tartotta újszülött fiát, férje pedig válni akart.
Aligha volt ideális időszak egy ilyen akciófilmhez, Hamilton mégis lehetőséget látott benne, hogy mindent, amit belül érzett, Sarah-ba öntse.
„Hat hónapos terhes voltam, amikor Jim megkeresett. Miután elhagytak, talpra kellett állnom, erősnek kellett lennem, és semmi mást nem kellett tennem, mint anyává válni, és felkészülni erre a filmre. Az, hogy engedélyt adtam magamnak arra, hogy hatalmas és erős nő legyek, szükséges volt a túlélésemhez.” (Forrás; nytimes)
Linda Hamilton világhírű amerikai színésznő és szinkronszínész ma ünnepli 68. születésnapját. Isten éltesse még sokáig!
Új Star Wars-trilógiát készít az X-Men írója
Lehet, hogy folytatás lesz, de nincs kizárva az sem, hogy szakít a Skywalker-sagával.A Deadline értesülései szerint Simon Kinberg lesz az írója és producere egy tervezett új Star Wars-trilógiának. A lap úgy tudja, hogy az új filmek a legutóbbi trilógia folytatásai lesznek, míg a The Hollywood Reporter szerint az új történet nem a Skywalker-saga folytatása lesz. Ha a 10-12. epizód új karakterek körül is fog forogni, az ismerős arcok visszatérését nem lehet kizárni.
Korábban számos X-Men-filmet írt a 2006-os Az ellenállás végétől kezdve, de a 2015-ös A Fantasztikus Négyeshez és a Mentőakcióhoz is volt köze – előbbin íróként, utóbbin producerként dolgozott.
Egyelőre nem jelentettek be további részleteket az új trilógiáról, és az sem világos, hogyan fog kapcsolódni a már meglévő Skywalker-sagához, vagy hogy mit jelenthet ez a fejlemény a készülő új Star Wars-filmre nézve, amelyben Daisy Ridley újra eljátssza majd Rey szerepét.
A tervezett folytatás jövője amúgy is bizonytalan, mert a Peaky Blinders alkotója, Steven Knight távozott a projektből. Knight részvételét először 2023 márciusában jelentették be, amikor kiderült, hogy ő fogja írni a film forgatókönyvét Damon Lindelof és Justin Britt-Gibson helyett, akik maguk is kiszálltak a projektből. A Variety értesülései szerint a Skywalker kora eseményei után veszi majd fel a fonalat az új film, amelyben Rey megpróbál egy saját Jedi Akadémiát nyitni. A Sharmeen Obaid-Chinoy rendezett film legkorábban 2025 második felében kerülhet a gyártási szakaszba.
Mindez azt is jelenti, hogy jó esetben 2026 májusában ülhetünk be újra új Star Wars-filmre, akkor érkezik ugyanis a Jon Favreau-féle A Mandalóri és Grogu. Közben, ha minden igaz, Taika Waititi, Donald Glover, Patty Jenkins, Rian Johnson és James Mangold is fejleszt Star Wars-filmet.
Meghalt Nemere István (1944-2024), 80 évesen, 800 könyve megjelenése után...
nemere.hu
Én nagyon régen nem olvastam már a műveit... Ennyit lehetetlen is... de a gyerekkoromban a Fülesben megjelent képregényei (Mindennap merénylet, Űrkalózok fogságában) meghatározó élményem volt... Pénteken úgy vártam a postást, hogy mikor hozza a Fülest, hogy mielőbb megtudjam, sikerült-e Donnak, Larsnak és Arielának megmentenie a szüleiket...
Nemere István
Én nagyon régen nem olvastam már a műveit... Ennyit lehetetlen is... de a gyerekkoromban a Fülesben megjelent képregényei (Mindennap merénylet, Űrkalózok fogságában) meghatározó élményem volt... Pénteken úgy vártam a postást, hogy mikor hozza a Fülest, hogy mielőbb megtudjam, sikerült-e Donnak, Larsnak és Arielának megmentenie a szüleiket...
Hasonló témák
