Sci-fi világa

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
1976-ban Farrah Fawcett és Jenny Agutter szerepeltek a Logan futása című sci-fi klasszikusban,
Csatolás megtekintése 2043535
Csatolás megtekintése 2043536A második évezred elejére már annyi ember élt a Földön, hogy az éhínség katasztrófája fenyegetett. Valamit tenni kell. Valakik úgy határoztak tehát, hogy meg kell szabadulni a feleslegesség vált, idős egyedektől, mindazoktól, akik betöltötték 21. életévüket. A rendszer megbízhatóan, kifogástalanul működött. Minden újszülött jobb tenyerébe egy különleges kristályt ültettek be. A felnőttek, azaz a 14 éven felüliek kristályvirága karmazsinszínben villogott, s akié feketére váltott, annak jelentkeznie kellett az álomboltban… Voltak lázadók is, akiknek nem akaródzott elfogadni az álmot, vagy a halált, de nem menekülhettek messzire, mert az álomrendőrök, az ÁR legényei a nyomukba eredetek, és megöltek mindenkit, aki önként nem fogadta el az álmot. Logan egyike volt az ÁR legügyesebb, leggyorsabb és legmegbízhatóbb alkalmazottainak. Csakhogy egyszer az ő tenyerében is feketén kezdett villogni a beültetett kristályvirág…
1976. június 23-án jelent meg a Logan's Run egy amerikai sci-fi film Michael Anderson rendezésében, főszerepben Michael York, Jenny Agutter, Richard Jordan, Roscoe Lee Browne, Farrah Fawcett és Peter Ustinov. David Zelag Goodman forgatókönyve William F. Logan futása című könyve alapján készült. Nolan és George Clayton Johnson
1756117804139.png
 

kisbuldi

Állandó Tag
Állandó Tag
Ismét egy 1979-s magyar sci-fi-t mutatnék be Hernádi Gyula kisregényéből készült "Az erőd" című filmet. Lehet kritizálni a filmet szerintem a maga nemében nagyon jó filmet rendezett Szinetár Miklós. A forgatókönyvet is Hernádi Gyula és Szinetár Miklós írta. Zene: Presszer Gábor. Története: Egy fiktív államban egy magántársaság az izgalomra vágyó gazdag turisták számára izgalmas programot talált ki. A busás részvételi díjat befizetők két napon át ostromolhattak a külön erre a célra létrehozott erődöt, melyet jól kiképzett zsoldosok védtek. Az ostromlók és a védők egyaránt éles lőfegyvereket használhattak. Az egyik kegyetlen csatában többen meghaltak, végül a támadóknak sikerült bevenniük a várat. Akit érdekel a Youtube-n fent van a film.
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Ismét egy 1979-s magyar sci-fi-t mutatnék be Hernádi Gyula kisregényéből készült "Az erőd" című filmet. Lehet kritizálni a filmet szerintem a maga nemében nagyon jó filmet rendezett Szinetár Miklós. A forgatókönyvet is Hernádi Gyula és Szinetár Miklós írta. Zene: Presszer Gábor. Története: Egy fiktív államban egy magántársaság az izgalomra vágyó gazdag turisták számára izgalmas programot talált ki. A busás részvételi díjat befizetők két napon át ostromolhattak a külön erre a célra létrehozott erődöt, melyet jól kiképzett zsoldosok védtek. Az ostromlók és a védők egyaránt éles lőfegyvereket használhattak. Az egyik kegyetlen csatában többen meghaltak, végül a támadóknak sikerült bevenniük a várat. Akit érdekel a Youtube-n fent van a film.
Képregényben találkoztam először a művel.
Szöveg: Cs. Horváth Tibor
Rajzoló: Zórád Ernő
Író: Hernádi Gyula
1756137544792.png
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
[Az útvesztő: Halálkúra]
A Futárok, élükön Thomasszal, végső s egyben legveszélyesebb küldetésükre indulnak. Hogy megmentsék barátaikat, be kell törniük a VESZETT fennhatósága alatt álló legendás Utolsó Városba, ami a korábbinál is halálosabb útvesztőnek bizonyulhat. Aki élve kijut, választ kap azokra a kérdésekre, amik a kezdetek óta foglalkoztatják a Futárokat.
1756138904008.png
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy kis kitérő de, talán nem is annyira kitérő!
Novellapályázatot hirdet szerkesztőségünk science-fiction, fantasy, weird témakörben az újrainduló SF&F Átjáró Magazin számára. A pályázatra nyelvi igényességgel megírt novellákat várunk, amelyek a megjelenített koroktól, világoktól függetlenül is napjaink érzéseire rezonálnak, behívják korunk problémáit, és amelyek a kortárs sci-fi, fantasy vagy weird irodalom határait feszegetik. Témabeli megkötés nincs, de örömmel olvasunk olyan szövegeket, amelyek történetükkel, karaktereikkel, stílusukkal, hangulatukkal képesek maradandó benyomást kelteni.
Kizárólag olyan műveket várunk, amelyek sem online felületen, sem egyéb kiadványban nem jelentek meg, és nincsenek beadva más pályázatokra. A terjedelmi korlát maximum 40 ezer leütés szóközökkel. Egy pályázó legfeljebb két novellát küldhet be. Nem várunk ifjúsági műveket, naturális horrort, romantikus szálra felépített írásokat.
A pályázat határideje: november 15.
Beküldés elektronikus formátumban: [email protected]
A kiválasztott és szerkesztett novellák megjelennek az SF&F Átjáró Irodalmi Antológia 2026 márciusától megjelenő számaiban. Az alkotók a megjelenésért honoráriumban részesülnek.

Szélesi Sándor
SF&F Átjáró Irodalmi Antológia
főszerkesztő
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy új kiadás
megjelenés: október 14.

Októberben ismét elővesszük a horror egyik klasszikusát: jön Ray Bradbury felejthetetlen novelláskötete új borítóval, éldekorált formában, ráadásul minden egyes novella kap egy illusztrációt is a címoldala mellé. Hegyi Péter gyönyörű munkáit láthatjátok a képeken; úgy érezzük, hogy nagyon ráérzett a történetek atmoszférájára, így egy rendkívül különleges kiadásra lehet számítani, amivel reményeink szerint nem csak új olvasókat fog találni magának ez a könyv, de odakerülhet mindenkinél a meglévő korábbi változat mellé is.
1756479478250.png
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
1951.09.01: Timothy Zahn
Ma ünnepli 74. születésnapját Timothy Zahn, amerikai sci-fi és fantasy író. Chicago-ban született 1951. szeptember 01-én és annak egyik külvárosában, Lombardban nőtt fel. Előszőr a Michigan State University egyetem fizikai szakára járt, azt követően a University of Illinois iskolában folytatta tanulmányait, hogy megszerezze a doktori címet. 1975-ben kezdett el szabadidejében az írással foglalkozni, majd 1980-ban abbahagyta tanulmányait és az írói pályára lépett. 1984-ben a "Cascade Point" című regényéért Hugo-díjjal tüntették ki. Legismertebb művei a "Blackcollar" trilógia, a "Hódítók" trilógia és a "Cobra" sorozat.
A Csillagok háborúja világában a fő műve a Thrawn sorozatok. A világhoz írt összesen 17 regényt, 19 novellát, 3 képregényt és 2 szerepjáték modult. Ezenkívül Ő pózolt egyik karaktere, Talon Karrde szerepében a Star Wars CCG kártyajáték egyik lapjához.
Az Erő legyen vele!
(Fotó: Timothy Zahn Facebook-oldala, 2023.08.22)
1756903693274.png
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma van a Star Trek születésnapja, ugyanis 59 évvel ezelőtt, 1966. szeptember 8-án ekkor tűzte műsorára az ABC a The Man Trap című epizódot. A többi már történelem.
1757399942757.png
 
Oldal tetejére