Koós Attila versei

Lelkiismeret

Én sem nézek már
Az emberek szemébe
Szombat délelőtt?!...
Ó ez a nagyváros!
Csak elkerüld a sorban
A porban
Térdelőt!...
Az eget kémlelőt...

Csalogató

Édes Almám! Kincsem! Szépem!
Tested, vágyad így becézem
Illatodba burkolózva
Mozdulok a kérő szóra
Izmunk pattan, bőrünk lüktet
Vágyó magvat kéjbe ültet...

Mikor vége
Sincs még vége:
Tűz-leányt szül
Izzó mélye!

Neked is, nekem is

Neked is, nekem is lehetne könnyebb

Hidakat ha emelsz
A vizek lábadhoz szöknek,
Köveket ha cipelsz,
Szelek is árokba löknek.
Magad is odarakd
Csodaszép kacagó könnynek!
Le-lecsap madarad
Maradék szavaként a közönynek:
Sose bánd az igád!
Nyakadat töri a jóság:
Telihányt taligád
Kacata minden adósság:
Vigyenek Neked is
Temető kincseket árvák!

Patakok, hegyek is
Nyoma-nincs utasa hág rád.

Neked is, nekem is
Lehetne könnyebb
Puha múlt dalai ha pörögnek.

Bábjáték

Nézd, milyen könnyedén mozdul a kéz,
Ahogy újjbegyek ingere rezdül a dróton!
A báb szeme rebben vagy torzultan néz-
A játékos kedv ahogy állít a pózon;

De boldog a báb, mikor játszik a bábos:
Hű táncba lejti az öntudatát-
Csak véget ne érjen! Csak élvezd, te bájos
Kéz!hiszen általad él csak a báb!

Tanulnom kéne...

Tanulnom kéne, de mint már annyiszor,
akaratlan
Megfürdök bukdácsoló szép, nyíló
szavakban,
S mint illatokban úszó nőket
Láncolom magamhoz őket:
A büszke, eltünt időket
Bámulom- szakadt múltam s jövőmet
Holt mozdulatokkal hívom elő:
Gyertek! Szívemben örök tavasz van!

Bölcső

Ne kérdezd épp merre jártam:
Boldog, csöndes szóra vágytam
Hulló napfény hajlékában,
Vízre hajló éjszakában.

Ne kérdezd épp honnan jöttem:
Csillagtűz ég körülöttem;
Holdfény fon át, árnyékomra
Ezer évnek szitál pora.

Ne kérdezd épp merre tartok:
Intenek szép, messzi partok,
Óceéán-mély, ringó bölcső,
Menny dalával hívó lépcső.
----------
Látom a csöndet ülni ott,
Lábainál kavicsok csacsognak,
Hullám jajdul mikor szülni fog
Új tarajat a régi haboknak.

Nevet a május tárt szemekkel,
Június üstökét rázza bőszen,
Kis bogár úszik a falevelekkel
S megpihen bölcs, ezüst szemű őszben.
----
Csillagot rejt felhő mélye,
Mesét susog Erdő néne:
Multat éleszt lágy szavával,
Fut, szalad a szél dalával.

Fut, szalad a szél a rétnek,
Hol virágok égig érnek,
Hol kaszálók öregapja
Csókot lehel Holdba, Napba.

Holdba, Napba leng az ének,
Esővé lesz, földre téved,
Patakká lesz, vágtat habja,
Szomjas vándort megitatja.

Megitatja, megfürdeti,
Szellő testvér törölgeti
Fáradt arcát, könnyes lelkét
Reáteríti az estét.

Piszkozat 1.

Hallgatsz és én is hallgatok,
Csak a könyvespolc nyújtózik faltól falig,
S a csöndben szitáló szavak
Lapozgatják a telefonban Adyt.

Nem szólsz, én sem beszélek.
A nagybatűk vágtatnak, egymásnak dőlnek:
Szép az is, amit nem értek,
Nem nekem dalol a Csúf, a jövőnek.

Nem hiányzom

Nem hiányzom senkinek,
Nem is kapott senki meg,
Sem a Sátán, sem az Isten,
Rajtam kívül senkim nincsen.

Pénzem nincs, nem kellettem
Barátnak- más lehettem:
Megtűrt, szegény ismerős,
Furcsa szavú pince-hős,

Mutogatni való rongy,
Bohóc lelkű, vén bolond,
Kit ha kell, elküldenek,
Ha jönnek intim ünnepek.

Nem hiányzom senkinek,
Nem kellettem senkinek.
Nem is kell, hogy akarjon,
Ki szívével agyonnyom!

Cím nélkül

Tüzijáték. Pest felett
mulat az éjbolt:
oda fényt, emide
árnyékot vet a szombat.
Tenyerem reccsen
a pad vánkosán, s
egy nagy kosár álom,
mit kívánok most:
pirosat...tarkát...szelidet...
hogy rejtsen el,
bújtasson a gubója;
falevél korhadó szagán
hangyával, bogárral osztozzom
ha kell! Szívós vagyok,
mint a tetű, a kullancs-
most bogáncs vagyok...
de ezt Te nem értheted,
polgártársam- és ez így van jól.

Testmelegem a remény buborékait
lassan engedi hozzám érni.

'hogy magyarnak születtem

'hogy magyarnak születtem
(Válasz a "Miért..." c. versre)

Összecseng a szó és álom,
Hókazalban fürdő lábnyom
Anyám kezeérintése.

Durván ácsolt meleg fészek,
Mibe bút, bajt lopni vétek,
Rétes széles nevetése,

Szakajtónyi áldott harmat
Gyűlik szemem sarkán dalnak,
Megfizetni bús szavadért:

Miért kínoz, miért bírom?
Rongyos pólyám , horpadt sírom:
Magyarnak születtem, azért!

Lámpát gyújtok s a világ kívülreked,
Asztalomon éles rendet vág a fény,
A homályon túl
Valahol savanyú szagú emberek
Ölik vagy ölelik egymást józanul
Széles vicsorral, mint a vérebek.

Kit érdekel az asztalon a Szó?
Mint kegyvesztett legenda, az ív papír.
Tollam karcol és nyekereg.
Kinek számít a rossz, a jó
Ami történik velem, amivé leszek
Ha rámterjesztik szárnyukat éjjeli neszek?

mintha

mintha egész életemben egy verset írtam volna,
egyetlen hosszú-hosszú mondatot...
mintha sorsom egy dallam volna,
bölcsődalból hajlik a blues felé...
mintha ismernék mindenkit a Földön,
mégsincs nálam magányosabb...
mintha lenne értelem és cél
amiért megszülettem...
mintha semmi közöm nem lenne
olykor a valósághoz...
mintha egy percet megragadni
emberhez illő lenne...
mintha rajtam állna holnap és holnapután...
mintha szeretni tudnék újra...
szükségem van rád.

Találkozás

Szép vagy.
Törékeny sziluetted
Az estnek dől. Lombok árnyát
Törve karcsú szél hajol melletted,
Szeptember magányát
Űzi szénszemed parázsló
Éje, örök Holló, vén varázsló
Lelkem lüktetése.
Szép vagy.

Zoé

Várlak

Majd ott repülsz mellettem
a párás ablaküvegen,
hol annyi holnap szépült már meg
a szeptemberi buszon.
Még egy fáradt jobbkanyar
s hazaérkezem.

Neked igértem az ősz
mosolyát a Margitszigeten.

Majd az októberi szelet
fogod kérni: neked adom.
A zsúfolt Körút lihegését
ahogy a hídra csilingel
s mindenkinek jut egy falat
ünnep, egy szatyor ígéret.

Neked az ősz párázó
csókját tartogatom.

Nyomaink

Romok dalolnak szívemen (színház)

Attila szerint a Világ

...Attila szerint a Világ szép.
Szép, mert én a lelkemmel látom, milyen kevés az ember élete megismerni nem a világot, nem a Hazám, de még saját magamat is.
Azt mondták: ember vagyok, elidegeníthetetlen jogaim vannak.
Vagyis azok a társadalom által rámrótt kötelességek, amelyek nem gátolják szerény életem csörgedezését, tág terek elmém számára szabad embert játszani.
Persze az ember megpróbál szavai által kifejeződni, a gond csupán az, amikor a szavai tulipános csengését meg kell magyarázni, és a magyarázat magyarázatait is újra kell fogalmazni, ki kell egészíteni.
Teszemazt senki nem tudja helyettem kimondani az én Szabadságomat, deffiniálni az én szerelmemet- azt csak zene hullámaiban lelem meg egy pillanatra, tánc mozdulataiban éreznek rá az izmaim vagy egy vers, egy dal, egy festmény fakasztja fel bennem, valahol benn, valahol nagyon mélyen.
Mert Ember vagyok és engem a művészet nevel, altat, csitít.
A művészetben háborodok fel, folynak férfi-könnyeim és leszek az, aki vagyok.
Attila szerint a Világ szép.
De melyik Világ?

Attila szerint a Világ...szép és furcsa

Ma estére egyedül maradtam a lakásban. Cigarettázni ki szoktunk ülni a lépcsőházba, a szomszédban lakó öt-hat egyetemista lánnyal együtt- olyankor úgy festhetünk a lépcsőn mint verebek a villanydróton.De ilyenkor hétvégén nagy a csend, piheg csak az est.
Már sötét volt, megtöltöttem és bekapcsoltam a kávégépet, a hónom alá csaptam egy képeslapot és kiültem egyedül az ajtóval szemben. Egyszer csak ott volt előttem, az üres lépcsőházban egy óriási, gyönyörű bundába öltözött husky.Bizony a szívem is megállt az első pillanatban! De ő nem volt zavarban: kicsit körbeszimatolt, majd a kávégép röffenéseire kicsit lustán megfordult, beballagott a lakásunkba, unottan körbenézett aztán leült a konyha közepén és nézett rám az okos szemeivel, mintha mondaná:
- na mi lesz, megcsinálod még ma azt a kávét ha már lefőzted?
Lengedezett az egész szituációban valami különlegesen gyengéd és bennsőséges légkör: én kinn a már sötét, néma lépcsőházban kikerekedett szemekkel, ő pedig benn a fényes, friss kávéillattól ázó konyhában.
Oldandó saját meghökkenésemet- így utólag eszmélek hogy letegeztem Őkelmét- beslattyogtam és szelíden megérdeklődtem tőle, nem lenne-e kedve inkább az ajtó túloldalán szemlélődni. Szó nélkül kiballagot és leheveredett a bejárat mellett. Mivel jó magyar ember vagyok, kinyitottam a hűtőt oda-odanézve rá, akad-e számára valami vendégmarasztaló fél disznó vagy negyed ökör vagy fürj-sereg(méretéhez képzetem alkotta koszt), végül pár szem pörkölthúst tettem elé egy tálon.
-hideg- bocsánatkérőnek szántam a hangom ejtését.
-Volt. Férfi vagy.- nyalt kettőt a szája szélén kicsit unottan de a hálát láttam még megcsillanni a szemében, aztán izmos-bundás farát teszem-veszem billegetve leballagott az emeletről.
Hát, így járnak hozzám vendégek
Szerintem a Világ furcsa de szép.

Attila szerint a Világ...szép és egyszerű

Ha jól meggondolom, a Világ valóban egyszerű- mármint nekünk, embereknek. Ha feltételezem, hogy Valaki Istent hiszi, feltételezem azt is hogy érett, egészséges és korához képest kiművelt lelkiismerettel rendelkezik. Mert ugye abban egyetértünk, hogy nem kell törvénykönyv és nem kell elrettentő ítélet ahhoz, hogy valaki tisztában legyen azzal, miszerint egy adott kultúrában élve mit szabad és mit nem kívánatos megtennie. Ha valaki ideáig eljut, valószínűleg párhuzamot is képes vonni egyén és közösség között: mert ha innen közelíti meg a kérdést, egyenesen kell hogy vezessen a tudata a felismeréshez, miszerint ami jó az egyiknek, jó a másiknak.
(És milyen szép a magyar nyelv! erre mondjuk: tisztesség. Amikor az egyén képes a saját érdekeit a köz javában kamatoztatni úgy, hogy kár egyik oldalon se jelentkezzen. Hogy ez hogyan lehetséges? Úgy, kérem, hogy mindkettő gyarapszik.)
Szóval a Világ egyszerű, mégpedig azért, mert Isten e Földet, mint bölcsőt teremtette az Ember szebbik fele alá, csupáncsak azt kérve tőle, ugyanmár legyen olyan jó és ne legyenek bűnös szándékai Ellene és embertársai ellen. Azt ugye mondanom sem kell egy kifinomult lelkiismeretnek, hogy a természet ellen való vétek Isten ellen való lázadás? Mert ugye még- a mi, művelt európaiak álltal lesajnált hanglejtéssel természeti népeknek nevezett- egyszerű emberi közösségek is felfogják és örökítik tovább a tudatot, miszerint a téged tápláló emlőt nem lerágni kell, hanem büfizni és pihenni hagyni, míg ő magát nem kínálja újra (mert jó anya az!).
Tehát a világ egyszerű, csak az Ember teszi önmaga számára bonyolultá az életet.
Na de késő van és különben sem érdekel senkit, hogy éppen a világot igyekszem megváltani: úgyhogy szép álmokat, Magyarország!